2018. nov 15.

Hogyan ne adaptáljunk animét - Kite, a katasztrófafilm

írta: Emerald Dragon
Hogyan ne adaptáljunk animét - Kite, a katasztrófafilm

Kite (2014)

mv5byjm1mzgzodgtytnhzc00nmjllwe0yjktymmxmthjnjhlotq4xkeyxkfqcgdeqxvyndgyodgxnje_v1.jpgAz animék, mangák feldolgozásai között akadnak notóriusan katasztrofálisak, ezekből egy kisebb összeállítást már bemutattam az olvasóknak, videó formájában, de itt az ideje, hogy az egyikkel közelebbről is megismertesselek benneteket. Ezúttal egy dél-afrikai-amerikai koprodukcióval készültem, méghozzá Samuel L. Jackson (Avengers, The Hateful Eight, Django Unchained, Ponyvaregény) főszereplésével. A Kite sztorija igncsak a vászonra kívánkozott, de – ahogyan az anime ismertetésén kitértem rá – erősen tabukat feszegető ábrázolásmóddal és jelenetekkel volt jellemezhető, így az adaptációra kevés esélyt láthattunk. Ralph Ziman (Jerusalema, The Zookeeper) viszont úgy tűnt, nem törődik ezzel, és 2014-re beharangozták az anime live-action-jét. Elég szkeptikusan álltam a végeredményre várva, aztán most ismét előszedtem nektek, hogy okuljatok.

kite-08.jpgSawa (India EisleyUnderworld: Az ébredés) egy fiatal és törékeny utcalánynak látszó, ugyanakkor veszélyes figura. Különleges küldetést teljesít, hiszen igyekszik bosszút állni azon a férfin, aki felelős a szülei haláláért. Édesapja rendőr volt, és egy napon rátörtek a családjára, kivégezték mindkettejüket, egyedül a gyermekük maradt életben. A szegény árvát Karl Aker (Samuel L. Jackson) rendőrhadnagy vette szárnyai alá, aztán kitanította a fegyverhasználatra. kite-07.jpgAzóta is információkkal látja el a lányt, hogy segítsen neki megbosszulni a szörnyűséget, amely megesett vele. Sawa azonban rászokott egy kábítószerre, amely ködösíti emlékeit és gondolkodásmódját, de elűzi a fájdalmat, és segít neki fókuszálni, elnyomni az érzéseit, így tökéletes bérgyilkossá változott az idők folyamán. Fiatal kinézetének köszönhetően könnyedén a férfiak bizalmába férkőzik, illetve képes a gyerekprostitúció mélyére beépülni, hiszen bárki szívesen alkalmazza a naiv kislányokat. Sawa ezután könnyedén kiiktatja a célpontokat, különleges, ám betiltott fegyvert használva, mellyel rendőrtársa látja el.

mv5bmwm3ntrlyjetmthlzi00ngy2ltkwyjgtyzq2mdvlnmu5nzk0xkeyxkfqcgdeqxvyndgyodgxnje_v1.jpgA lány nincs teljesen egyedül, akad egy fiú is, akit hasonló küldetésekkel bíznak meg, vagy éppen kisegíti egymást a két fiatal, ha éppen arról van szó. Oburi (Callan McAuliffeThe Walking Dead, A stanfordi börtönkísérlet, A nagy Gatsby) egyrészt vonzódik a lányhoz, mégis igyekszik magát távoltartani tőle. Ennek fő oka a múltban keresendő, hiszen szörnyű titkot őriz. Kérdés, hogy a duó képes-e felvenni a harcot egy bűnszövetkezettel, hiszen a testük azért igencsak törékeny egy testőrhöz képest, a golyóálló mellény és a nagyobb tűzerő pedig rögtön leleplezné őket. Így pont a kinézetük, törékenységük és ártatlanságuk lehet a kulcs, hogy elvegyüljenek, ám így kénytelenek engedni az erőszaknak is, másként nem juthatnának közel a vezérhez. Ez azonban életveszélyes helyzetbe sodorhatja mindannyijukat.

kite-1.jpgAz első pillanatban úgy tűnik, hogy tökéletes adaptációval van dolgunk, hiszen több izgalmas jelenetet is rendkívül élethűen sikerül ábrázolniuk az alkotóknak. Így a felvezetés elhiteti velünk, hogy egy hiteles élőszereplős verziót láthatunk majd. De röviddel ezután koppanunk, mert a történethűség mellett sajnos a hangulattal és a naturális megjelenítéssel is szakítottak. maxresdefault_42.jpgTalán a szélesebb nézőközönség elérése érdekében, talán művészi szabadság okán, mindenesetre az összhatás pillanatok alatt összeomlik, és onnan már nem is sikerül felállnia. És nem az a baj, hogy nem a Kite-történetét kapjuk, mert a fő szál nagyjából megmarad, de az erejét elveszik, puha massza marad csupán belőle. A legnagyobb probléma, azon túl, hogy nem merték felvállalni az erős érzelmi töltetet, az egész maradék lapossága és igénytelensége. A forgatókönyv bizonyára még működhetett volna, ha kap egy normális rendezést, megfelelő beállításokat, értelmes dialógusokat és megfelelő instrukciókat. Azonban ez mind hiányzik, nincs művészi véna, a jelenetek egymásra vannak halmozva, teljesen fölösleges részekkel egészítik ki azokat. Olyan szálakat visznek bele, melyek leültetik a cselekményt, értelmetlenül elhúzódnak, ahelyett, hogy a lényegre koncentrálnának.

kite.jpgA drámaiság eltűnik, az akció összecsapott, a legfontosabb és leglátványosabb összecsapás pedig nagyon felületesen megvalósított, habár a Mátrixnak ez jópár évvel ezelőtt könnyedén ment. Sawa karaktere tökéletesen igénytelen, ostoba és leginkább egy drogos prostituáltra hajaz. Nincs meg az a fegyelme, amely az animében tükröződik, nincsenek céljai, hiányzik a háttérben húzódó kontroll és motiváció is. Emellé pakolták oda Samuel L. Jacksont, aki ennyire pocsékul még sohasem alakított. De az is egyértelmű, hogy mindez az alkotóknak köszönheti, és nem az ő tehetségtelenségének, mert nincs olyan jelenet, amelyben kicsit is mutathatna magából. Pont az a rész marad ki az egészből, amelyben brillírozhatna. A mellékszereplőkről nem is igazán érdemes beszélni, nagyon langyos a teljesítmény, amit mutatnak.

tumblr_inline_ntg8xdysoh1r6xb6e_500.gifA problémák, amellyel az eredeti mű foglalkozik, itt nagyon erőtlenül expresszálódnak, így még egy rape-revenge hangulat sem érződik belőlük, ahogyan az összes naturális ábrázolás elmarad. A Kite élőszereplős adaptációja kényelmesen belehelyezkedik abba a tudatba, hogy egy jó névvel és egy klasszikus anime címével majd elérhet valamit, de ez szörnyűségesen sült el. A legelején kívül egy pillanat sincs benne, amely méltó lenne az eredeti műhöz, halvány árnyék csupán a filmtörténet szürkébbik falán.
Ennél több szót nem is érdemes rá vesztegetni, nagyon rossz ötlet volt feladni az alaphangulatot, bármi is lehetett a rendező szándéka, ez a film egyszerűen puha, erőtlen és unalmas

Értékelésem: 1,5/10

Forrás, információk: https://www.imdb.com/title/tt2044801/, https://en.wikipedia.org/wiki/Kite_(2014_film)
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=l0l7uphJ-Wg
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/kite-120242.html
Bluray megrendelhető (de minek?): Kite [Blu-ray]

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

krimi akció thriller dráma science-fiction live-action