Kedvelem azokat a sorozatokat, melyek a klasszikus szörnyeket kicsit másabb, drámaibb megközelítésből igyekeznek ábrázolni. Hiszen a természetfeletti képességekkel megáldott lények élete eléggé bonyolult volna a valóságban, igencsak kilógnának a sorból, ahogyan erre az Interviews with Monster Girls is rámutatott. A legnagyobb hype mégis a horror elemekkel tarkított Tokyo Ghoul körül alakult ki, amelyben fél-ghoulok kerülnek a középpontba, és a fennmaradásukért küzdenek az emberek között. Az idei év egy hiánypótló alkotással ajándékozott meg bennünket a témában, Devils’ Line címmel.

Shouta Aoi: Eclipse

Tsukasa Taira főiskolára jár, és egyik legjobb barátja Shouta Akimura, aki gyengéd érzelmeket táplál iránta, de a lány ezt nem viszonozza. Ettől függetlenül együtt járkálnak mindenhova, gyakran utaznak a metrón, ahol Tsukasa úgy érzi, valaki folyamatosan figyeli őt. Ráadásul a városban a pletykák szerint vámpírok is élnek és mit sem sejtő áldozatokra vadásznak, hogy megerőszakolják őket és megigyák a vérüket. A fiatal nőt igencsak érdeklik ezek az esetek, de komoly információi senkinek nincsenek róla, így kénytelen a neten keringő hírekkel beérni. Azonban egy napon előbukkan a semmiből egy titokzatos alak, Yuuki Anzai, aki először megmenti őt egy ádáz vámpír karmai közül, majd önhibáján kívül egy különleges kalandba sodorja, és a város sötét oldalát mutatja meg neki. A negyedet rettegésben tartó vérszívó ugyanis nem más, mint Akimura, akit Yuuki letartóztat és elzárat.

A férfi egy szervezet F osztagához tartozik, maga is félig vámpír, és feladata, hogy a veszélyes, és megfékezhetetlen ördögöknek elkeresztelt kardfogú lényeket begyűjtse, vagy éppen kiiktassa, ha arra van szükség. A titkos körülmények között működő állami cég több vámpírt is a sorai közé fogadott, de igyekeznek kontrollált körülmények között tartani őket, azaz a felügyelőjüknél minden esetben található nyugtató injekció, illetve kötelező orvosi vizsgálatokon is meg kell jelenniük. Ennek fő oka az, hogy a vérszívó lét igazi átok a szörnyetegek számára is, így nehéz kordában tartaniuk ösztöneiket. A kérdés az, hogyan reagál a lakosság, ha egy napon kiderül, ilyen lények valóban léteznek, és ráadásul az államnak is dolgoznak jó néhányan. Illetve hogyan lehetséges az, hogy félvámpírok is léteznek, ha a fáma szerint egyetlen ember sem élheti túl a szexuális aktust egy vámpírtámadást követően.

A Devils’ Line a maga nemében hiánypótló alkotás, hiszen a Tokyo Ghoul után igazán elvárható volt, hogy félvámpírokkal is megajándékozzanak bennünket. Azonban ezúttal nem a túlélés kérdése került a középpontba, hanem a legősibb probléma, amely a vérszopókkal kapcsolatban, már Drakula esetében is felmerült. Az élőholtak ugyanis csillapíthatatlan vágyat éreznek az éltető nedű iránt, és képtelenek ellenállni ösztöneiknek, mert fizikai fájdalom a jutalma, ha nem engedelmeskednek sóvárgásuknak. Ez az ár, melyet az örök életért meg kell fizetniük, vagy táplálkoznak, vagy hamarosan elpusztulnak. Ezt az átkot feloldani képtelenség, hiszen Anne Rice könyveiből is tudhatjuk, mennyivel gyengébb egy vámpír, ha nem emberi vért fogyaszt, hanem állatival próbálkozik helyettesíteni azt. Az egyetlen áthidaló megoldást az nyújthatja, ha valaki önként táplálja őket, felajánlja az értékes folyadékot, és ellátja a vérszopót, ameddig csak tudja. De persze ez sem ismeretlen a számunkra, a Let the Right One in-ben ezzel a problémával is találkozhattunk.

A vámpírokhoz gyakran romantikus és erotikus képzetek is társulnak, ennek fő oka részben anatómiailag keresendő, részben pedig annak, hogy - akárcsak a farkasemberek - itt is egy allegóriáról van szó, mely erősen szexuális töltetet kölcsönöz a szörnyetegek lényegének. A pubertás kor változásokkal teli, és olyankor törnek elő az ellenkező nem iránti vágyak, elöntik testünket a hormonok, és megpróbálják irányítani az életünket. Olyankor bizony nehéz ellenállni a kísértésnek, hiszen amúgy is kíváncsiak vagyunk a többi emberre, a porhüvelyünk működésére, és egy másik egyednél ezeket jobban megfigyelhetjük. A kontroll kialakulása időbe telik, de a társadalom korlátokkal és oktatással segít nekünk ebben. Ennek ellenére a nemi szerveink spontán reagálnak arra, ami megtetszik nekünk, és nem csak a tekintetünket vonzzák a buja és hívogató idomok. A gondolatokat pedig idővel tettek követik, és egyszer csak belekóstolunk a másik nyakába, fülébe vagy ajkaiba, rendszerint új, izgalmas érzésekkel ajándékozva meg az elménket. Adni és kapni is jó, ebből fakad tehát a vámpírok szomja, hogy a nyakba, vagy más hajlatba harapva vért serkentsenek.

Az ősi törzsek is hittek abban, hogy ez a testfolyadék különleges erőt hordoz, és elfogyasztásával eggyé válhatunk áldozatunkkal, vagy közelebb kerülhetünk barátainkhoz. Innen csupán egy lépés, hogy a vér ivásával mi is hasonló erőre tehetünk szert, mint annak tulajdonosa. A két hiedelmet és eseményt nem nehéz összekapcsolni; miként a Rin ~Daughters of Mnemosyne~ is értekezik róla, úgy válhat valaki igazán társunkká, a részünkké, ha megesszük, még ha szimbolikusan is. És hogy az egésznek mi köze van az anatómiához? Ez végtelenül egyszerű: a főbb erek a nyaknál, csuklónál, a könyök-, comb- és térdhajlatban futnak felületesen, így nagyon érzékenyek az érintésre. A fokozott érzet, amikor ezeket a felületeket nyelvvel, foggal vagy szimplán ujjbeggyel ingereljük sok esetben szexuális vágyat is kiválthatnak, azaz izgatólag hatnak. Ezért is ábrázolják kéjes arccal a vámpírok áldozatait, ezért oldódik az ellenkezés, ha a nyakukba harapva kortyolnak az éltető nedűből, és így lesz a szörnyetegek kannibalizmusa mégis erotikusan izgalmassá.

A Devils’ Line leginkább erre az aspektusra fókuszál, megmutatva nekünk, mennyire nehézkes ellenállni a késztetésnek. Ugyan a főszereplőink kivételesen nem a gimnáziumi korból kerültek elő, hanem már bőven a főiskolán járunk, mégis könnyedén azonosítjuk a megjelenő vágyakat az első szexuális vonzódásokkal. Viszont ez az anime egy lépéssel tovább megy és egyértelműsíti az allegóriát, hiszen a sorozat vámpírjai – ugyan erőszakként, de – magukévá teszik áldozataikat, nem csak a vérükből kortyolnak nagyokat. Így a késztetés sokkal sürgetőbb és veszélyesebb is, mert a szerelem, ekképpen a közösülés is túlságosan rizikós mindkét nem számára, mert a kontroll elvesztése tragikus végkimenetellel járhat. Persze ez az egész szituáció nem teszi lehetetlenné a szerelmek beteljesülését, csak arra figyelmeztet, hogy észnél kell lennünk akkor is, ha bujálkodásra adjuk a fejünket, azaz oda kell figyelnünk a partnerünk testi épségére is.

Egy egyszerű horror ilyen komplex kérdésekkel is képes foglalkozni, ezért is kedvelem az ilyen témájú műveket, mert több rejlik bennük, mint azt elsőre gondolnánk. Ryo Hanada (Good-bye Geist) eredeti mangájából az animét Hideaki Nakano (Servamp) rendezte, Chisato Kawaguchi karakterdizájnja és Masaki Mayuzumi (Servamp) művészeti dirigálása támogatásával. Az eredmény nem átlagos, erősen drámai, és erotikus kisugárzással fűszerezett. Ecchi elemek ugyan nem jelennek meg a műben, de a fülledtség folyamatosan tettenérhető az epizódok során. Kana Shibue zenéje tökéletes összhangot teremt ezzel a Devils’ Line alapgondolataival és érzelmeivel.  

Mamoru Miyano: Sotto Toketeyuku Yō ni

A történet ugyan nem nyújt újdonságot, hiszen az alapsztorival már más sorozatok esetében találkozhattunk, azonban a kivitelezés, illetve az ügyesen körbejárt témakörök kapcsán úgy gondolom, ez az anime többre is hivatott, mint a felemlegetett Tokyo Ghoul szériái. Bár valószínűleg a romantikus szálakat sokan nem fogják kedvelni, de a horror szerelmeseinek mégis könnyed szívvel ajánlom, pláne, ha a vérszopók lényegével ők is tisztában vannak.

Értékelésem: 8,5/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=20284, https://en.wikipedia.org/wiki/Devils%27_Line

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=3ptYo0lCB_s

Bluray megvásárolható: hamarosan

Smaragd Sárkány