Smaragd Sárkány animéi

A Pinceszínházba már nem csak ajánlásra járok, hanem magam is szemezgetek darabokat, illetve külön öröm, hogy meghívnak az előadásokra. Az egyik sajnos decemberben elmaradt, így nem voltam benne biztos, hogy januárban meg tudom tekinteni, de végül úgy alakult, hogy Krausz Attila Tiplijére könnyedén befutottam. Ahogyan egy iskolás csoport is megérkezett rá, akik kiváltképp élvezték a színészek játékát, no meg a szöveget. Vidovszky György rendezésével korábban a Kultúrbrigádnál találkoztam, a Hannibál tanár úr és a Holt költők társasága esetében, így meg voltam róla győződve, hogy egy igazán kellemes élményben lesz részem. Ezúttal is sikerült egy hírességet kiszúrnom a sorok között, Köleséri Sándor személyében.

Petike (Nizsai Dániel – Mágikus állatok iskolája, A bagoly, aki félt a sötétben – Kolibri Színház) nem egy elveszett gyerek, de hogy mit kezdjen az életével, azt nem tudja. Elmúlt tizennyolc, de csak a gimis haverjaival lóg folyamatosan, meglehetősen kilátástalan az élete, a jövőjét nem az egyetemen képzeli el továbbtanulással fecsérelve. A spanjai viszont fineszesek, ügyeskedők, Kokker (Bárdi Gergő – Macska voltam Londonban – Kolibri Színház) amolyam seftelő, Raskó (Krausz Gábor – Macska voltam Londonban; Hello, náci! – Kolibri Színház) pedig a megmondóemberek. No de nem a legélesebb kések a fiókban, pláne nem a lóarcú Ágika (Kőszegi Mari – Könnyűvel indul – Vígszínház; Mágikus állatok iskolája, Macska voltam Londonban – Kolibri Színház), aki bár ukrán származású, de se pornósztár, se maffiózó nem telne ki belőle. Ugyan nem Petiben születik meg az ötlet, de rögtön magáévá teszi, mert ebben a kurva országban aztán nincs sok lehetőség számukra: Nincs más hátra, tipli nyugatra, Angliába, de ahhoz azért kellene egy terv, egy checklist, mert ingyen semmit nem adnak, ráadásul angolul sem igazán tud. Viszont a nyelve, az pörög rendesen, ami kihúzhatja a csávából. Akkor is, ha ki kell dumálnia magát, vagy ha egy női bugyit kell lebűvölnie…

Azt mindannyian át tudjuk érezni, hogy ebben a világban viszonylag kényelmetlen élni. Vannak olyan elvárások, amelyek a környezetünk felől érkeznek, de a belső ösztöneink is megsúgják, mire vágyunk mi magunk. A kettő közti kapcsolatot a média teremti meg, melyhez nyilván ma már az influenszereket is hozzá soroljuk. Pont ezért, hogy mi valóság, mi reális és mi az illúzió, mi a buborék, amelyet nekünk felskicceltek, nehezen tudjuk megállapítani. Így nem meglepő, ha erős a belső feszültség és szeretnénk valami értelmeset kezdeni az életünkkel, de ahhoz a pénz bizony elengedhetetlennek tűnik. Lóvé munka nélkül képtelenség, kivéve, ha az Instát és a TikTokot bújjuk, ott aztán szembejönnek azok, akik feleannyi idősek sincsenek, mint mi, de már Ferrarival járnak, Air Jordan cipőt hordanak és a bukszájukban tornyosuló összeget még az a rengeteg csaj sem tudja elkölteni, akikkel havi szinten kefélnek. Ez az életérzés nyilván csábítóbb, főleg, ha se diplomájuk, se szakmájuk, de még a négy fal közül sem kell kimozdulniuk, hogy elérjék mindezt.

Mások persze güriznek és tepernek, jelentkeznek főiskolára, egyetemre, vagy szakmunkásnak állnak és többműszakban dolgoznak, közel éhbérért, ha éppen kifizeti őket a fővállalkozó, no meg az al-. A fekete meló már egy fokkal többet csurrant a zsebbe, de ott még nagyobb a bizonytalanság, ha beteg vagy, baleset ér, ügyet kell intézned, lemaradsz és onnantól kimaradsz, mert a helyedre már valami faszi beállt, olcsóbban, jobban, lelkesebben és fiatalabban. Sokan érzik ezt vagy kénytelenek szembesülni vele, és amint elindulunk lefelé az örvényben, már saját magunkat pörgetjük be, mint egy búgócsigát, hogy ennyit érünk, hiszen megmondta a Lázár is. Mennyivel csábítóbb hát a külföld, a Nyugat, mert ott a tejjel-mézzel folyó Kánaán vár bennünket, legalábbis ugyanazért a fosért megkapjuk a tízszeresét is, onnantól pedig Hawaii, DJ, napsütés, Fanta és persze a ganja. Logikusnak tűnik lelépni innen mihamarabb, de akkor orrba vág a valóság, hogy ahhoz is valamit tenni kellene.

Mondjuk nem árt útlevél, mert nem mindenhol fogadják már el a személyit a Brexit miatt, a Huxitra pedig érdemes felkészülni, mert lehet ebből még elbocsátás is, ha sokáig emberkedünk agyatlanul. Nyelvvizsga már nem csak az érettséginél vagy a felvételinél, de a diploma megszerzéséhez sem követelmény, így ellébecolunk egy kis Hunglishsal, a magyar nyelv már úgyis bekebelezett egy halom angol frázist és szót, ha rosszul is, you haven’t heard?! Gond ebből csak akkor válik, amikor az interjún szembesülsz azzal, hogy mindez kevés, sokkal kényelmesebb egy angoltanár díványán ráeszmélni, kicsit csiszolni kell mindezt, ha nem szeretnénk eladni a vesénket vagy éppen egy életre eladósítani magunkat. Emellett nyilván hasznos lehet a tájékozódás a banki folyamatok, szerződések, lakhatás, munkajog és a bérezés tekintetében is. Különben újból lukra futhatunk, Londonban egy albérlet meglehetősen kemény összeg, a fizetés viszont nincs pariban ezzel, legalábbis, ha nem diplomás feladatot végzünk, vagy éppen olyan bizniszt indítunk, ami instant siker és fürödhetünk a lovettában.

A magyar ember viszont meglehetősen találékony, ezt jól tudjuk, azaz átgázol a saját honfitársán is, ha kell, a célja elérése érdekében. Különösen érvényes ez külföldön. Petike nem ilyen ember, bár tettrekész, de tenni is szeretne azért, amit kigondolt. Mert ilyenek is vannak, viszont ehhez nem csak elhatározásra van szükség, hanem valahogyan a múltat magunk mögött kell hagyni. Azaz arra koncentrálni, ami a jövőben vár ránk, és elengedni mindent, ami csak visszahúz. Mások csak terveznek, fejben már minden megtörtént, a Kim Basinger is megvolt, csak hát nem jött el, így nélküle kellett elkezdeni. Ettől még a nagyotmondás az megy, nem csak azért, hogy másoknak tetszünk, őket szórakoztassuk, hanem a mindset, a pozitivitás is lényeges, csak kicsit félrement a lecke, mint az influenszer, aki inkább ülőkét nyaldosott, mintsem beoltassa magát. Pedig ez nem Amerika, ahol állampolgári jogod és kötelességed hülyének lenni, hanem a szép magyar hon, ahol általában következmények vannak és lecsúszol, ha elbaszol valamit. És persze itt van Gaben is, aki most Kokker, a seftelős csávó, bármit elad és van neki annyi nyula, amennyi fejetlen malacka gördült le a platóról. Viszont ezekkel a cuccokkal az a baj, hogy előre kell ismerni azt, akinek el akarod passzolni.

Mindez hogy’ jön ide, kérdezhetnénk nemes egyszerűséggel A magyar valóság, Üvegtigris, Argo vagy Valami Amerika, jelen esetben a Tipli, tele vágyakkal és tettre készséggel, csak hát lépni, az nem igazán sikk. Mert veszélyes, kockáztatni kell, bukni lehet és elég csúnyán. Nem csak azért, mert nem jön be a Nyugat, nem leszel dollármilliárdos McLarennel, hanem mert hazajönni igazán cikis. Gondolnád Te, mert az Instáról és a TikTokról az csöpög, hogy minden egyszerű, ha nem megy neked, csak kicsi csíra vagy, aki annyit is ér. A valóság azonban, hogy csak úgy fejlődsz, ha emeled a tétet akkor is, amikor már esélytelennek tűnik. És ha buksz, megpróbálsz felállni, minden körülmény ellenére. A padlóról is lehet újra építkezni, csak nem könnyű, mert a fejedben zsong az az elváráshalmaz, amit kapták és örököltél, pedig csak az kellene számítson, amit magadénak fogadsz el, nem pedig a vélt elképzeléseid, amelyektől mindig is rettegtél. Petike viszont nem csak őrlődik, de elszakad nála a cérna és lépni szeretne, csak hát nem könnyű.

A társadalmi rétegek is eltérően viselkednek ezzel a helyzettel kapcsolatban. Aki biztonságban érzi magát, kevésbé mozgolódik, akkor is, ha egyébként elég rossz a fizetése, de napról napra pont eltengődik vele. Ahogyan fentebb írtam, elveszteni a megszokott rosszat néha ijesztőbb, mint egy jobb élet reményében szakítani a múlttal. Ezzel sajnos én magam is tisztában vagyok, mert láttam embereket, ahogyan feladják a jobbat, mert küzdelmesebb volt, hogy visszameneküljenek a langyos biztonságba. Hiába a valósítsd meg önmagad szlogen és hirdeti egy halom vállalkozó, hogy megtanítanak, hogyan szerezd meg az álommelót. A valóság az, hogy nem a Richterben leszel vezérigazgató vagy a MagNetben töltesz be vezetői pozíciót, hiába is arról fantáziálsz. Valószínűbb, hogy a Tescoban indul el a karriered, mert ott kevesebbet kapsz, de megbecsülnek, vagy lenéznek, de mindig lesz helyed, vagy kibasznak veled, de legalább nem kell túlóráznod. Minden azon múlik, mit tudsz, mire vagy kész és mit vállalsz fel. Ha nem szereted a kényelmetlenségeket, akkor nem mozdulsz előre.

Ha létezik az a fogalom, hogy fiatal felnőtteknek szóló dráma, akkor ez az! A Tipli elsősorban az emberi attitűdöt firtatja, miként állunk hozzá a jelenünkhöz, a státuszunkhoz és a társadalmi helyzeten belül mennyire szeretnénk változást hozni a saját életünkben. Mert többnyire elégedetlenek vagyunk, az átlag minimálbér messze van a mi fizetésünktől, a világ viszont egy illúziót mutat nekünk, ami erős disszonanciát okoz bennünk. Ha nem a mélyszegénységben élünk, akkor a motivációnk még meglehet a változtatásra, de a változás túl nagy energiabefektetést igényel. Az egyén már nem szeretne tanulni, mert az influenszerek sem úgy lettek naggyá, hogy a mérnöki végzettségre tettek volna szert. Így sokkal kényelmesebb álmodozni vagy ügyeskedni, mintsem valós lépéseket tenni. Ezt kiválóan szemléltetik az előadás hiteles alakjai, akik kivétel nélkül szerethetőek és érthetőek, bár ehhez a témához igencsak eltérően állnak hozzá. Mert a lényeg annak felismerése, hogy a lifelong learning az út, nem pedig a vágy a kitörésre.

Színház: Kolibri Színház, Pinceszínház
Link: https://pinceszinhaz.hu/musor/tipli/
Előadás: 2026.01.14.
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=aRFoDELbzLY
Darab hossza: 90 perc, szünet nélkül
Port.hu link: https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/tipli/directing-36494
Fotókredit: Pinceszínház/Kolibri Színház – Éltető Anna

Értékelés: 9/10

Smaragd Sárkány