A szeptember 14-én jelent meg egy interjú, melyhez egy kommentelő odaírta, nem tudja, ki lehet, akiről a cikk. Erősen elcsodálkoztam, de valójában, aki a színházi világban nem jártas, valószínűleg tényleg nem sokat hallhatott Székely Csaba nevéről. Márpedig a jelenben az egyik legtöbbet játszott magyar kortárs drámaíró, szerintem pedig megkerülhetetlen is, ha az előadásokat tekintjük. Mivel már több művével is összeakadtam, így egy idő után már tudatosan kerestem is a nevét, viszont a korábban megtekintett drámáit elhatároztam, hogy újra nézem, hiszen az elemzés elmaradt azokkal kapcsolatban. Így esett, hogy szeptember 15-én az íróval folytatott beszélgetés után elindultam a Radnóti Miklós Színházba, az úton beugrottam az Írók Boltjába, ahol le is vadásztam három könyvet, amelyekben a drámái szerepelnek. A 10-re így másodjára úgy ültem be, hogy felelevenítettem az emlékeimet az előadásról.

Egyes (Baki Dániel) fiatal autószerelő srác, akit elhagyott az anyja. Ennek ellenére feltétlen szeretettel fogadja, amikor 10 év után ismét betoppan hozza. Kész újrakezdeni mindent, de közben az élete más irányba is elsodorja. Kettest (Pál András) sosem szerette az édesapja, így iszonyatosan gátlásos és önértékelési zavarokkal nőtt fel. Most változtatni szeretne a külsején, hátha akkor megszereti őt a környezet, bár lehet magával kellene kezdenie. Hármas (Mészáros Blanka) egy fiatal, élettel teli cigánylány, akit otthon folyton bántottak, így elmenekült azzal, aki korábban ostromolta a szerelmével. A jelenben azonban minden összetört és a régi fénye már csak haloványan pislákol. Négyes (Kováts Adél) megfeleléskényszerrel cseperedett fel, végül doktornővé vált és minden lépését előre megtervezi. Viszont a választásai nem tökéletesek, így a családot és a boldogság reményét is elveszíti. Amikor lehetősége volna, hogy másokon segítsen, már túlságosan csalódott és kiégett mindenhez. Az Ötös (Márfi Márk) magányosan cseperedett fel, egy eszményképet kergetve, de az elérhetetlennek bizonyult. A kedvesét megleckéztetve viszont számára sem maradt más, csak a kilátástalanság, így a seregbe menekült. Hatos (Sodró Eliza) vallásos neveltetésben részesült és a buja vágy szabadította fel őt, hogy aztán faképnél hagyja. A jelenben szembesülnie kell a következményekkel. Hetesünk (Lovas Rozi) mindent elkövetett, hogy kitörjön a reménytelenségből, de a gazdag férje sem tehette igazán boldoggá. A hirtelen jött lehetőséget azonnal meglovagolta, de az árat neki is meg kell fizetnie. A Nyolcasnak (László Zsolt) sosem volt szerencséje, mindig másokon próbált segíteni, de azok nem hálálták meg. A börtön lett a második otthona. A Kilences (Schneider Zoltán) megragadott mindent és a pályája csúcsára jutott, mások hátán felemelkedve. Ám a szerelmet sosem tapasztalhatta meg igazán. A Tízes (Tóth Ildikó) pedig szabadon élt, falta az élet minden egyes percét, öntudatosan és dacosan szállva szembe a valósággal.

Tíz színész, tíz karakter, tíz sors, tíz parancsolat és talán tíz féle bűn, amelyet elkövettek. Ami összeköti mindannyijukat, az a Remény lakótelep, ahol egyszer megfordultak az életük során. Születés, felnövés vagy éppen halál, de ehhez a helyhez kapcsolja őket a szimbolikus nevű élettér. Székely Csaba drámáját azonban érdemes más szemszögből megvizsgálni. Hiszen nem véletlen ez a szám, azok a történetek, melyek elénk tárulnak, azok az igazságok és hazugságok, melyeket megismerhetünk. Legyen szó vallásról vagy egyszerű etikai normákról, vannak olyan parancsolatok, amelyeket betartunk a társas együttélés szabályai értelmében. Nem azért tesszük mindezt, mert egy magasabb rendű lény elítél bennünket, ha nem cselekszünk az előírások szerint. Sokkal inkább azért, mert ez egy aláíratlan szerződés, amelyet azért kötünk, mert az emberi fajhoz tartozunk és megkönnyíti az életünket és a bizalmunkat egymás iránt. A kölcsönösség az, ami hajtóerőnek kellene lennie, mégis sokkal könnyebb, ha törvényekként tekintünk rájuk, azok szankcióival összekötve. Ettől függetlenül folyamatosan tévútra lépük, ennek pedig következményei lesznek.

A sorsunkat erősen meghatározhatja a kezdet, de akad olyan nézet is, mely szerint ezen tudunk változtatni. Mások arra próbálnak rávilágítani, hogy minden rajtunk múlik, míg egyesek pont azért küzdenek, hogy az esélyegyenlősség megvalósulhasson. Ezek csak részben ellentmondások, hiszen valóban a saját döntéseinken múlik a jelenünk és a jövőnk, illetve azon, miként állunk hozzá a múltunkhoz. Székely Csaba drámája kicsit abba a kérdéskörbe is belemászik, mekkora problémát jelent, ha a társas együttlét szabályait olykor elhanyagoljuk vagy szándékosan felrúgjuk. Létezik-e a nagyobb jó intézménye; az önfeláldozás vagy az önzőség vezethet el a boldogsághoz és a teljes élethez. Ahogyan számítani lehet rá, ezek komoly témák, pont ezért nem csak hullámhegyekre számíthatunk, hanem mély érzelmi viharokba is betekinthetünk.

Az ageism már a múlté, szerencsére, így valójában teljesen lényegtelen, mely életszakaszunkban próbálkozunk a kitöréssel, a változtatással vagy éppen egy bűn megszegésével. Vagyis a korral nem érkezik meg fixen a várva-várt bölcsesség és a nyugalom, maximum a habitusunk lesz kevésbé izgága és másként kevésbé reagálunk hevesen egy adott helyzetre. Mert megszoktuk vagy kikapcsoljuk az érzelmeinket, elnevezve mindezt rezilienciának, hogy legalább a környezetünk boldog lehessen. Ettől eltekintve sajnos nincsenek receptek, mert egyikünk a lopással rács mögé kerül, míg más egyszerűen megússza azt. Amíg a szomszéd egyetlen szelvénnyel milliókat nyer, addig a mi kitartásunk nem biztosan hozza meg a gyümölcsét. Mert a randomitás és a szerencsejáték kéz a kézben járnak, nem egy felsőbb akarat segít bennünket a vagyonhoz, hanem sokkal inkább a kapcsolataink vagy a kreativitásunk.

Legyen szó gyerekvállalásról, házasságról, abortuszról, kicsapongó életvitelről vagy éppen véletlen egybeesések sorozatáról, ezek mind teljesen normálisak és mindegyikünk másként éli meg ezeket. Székely Csaba drámája számomra arra világít rá, hogy a döntéseink és a választásaink sokkal fontosabbak annál, amit az élet az utunkba sodor. Miként tekintünk a változásra, hogyan használjuk ki az alkalmat, és mennyire vagyunk szerencsések vagy körültekintőek. Persze minden sokkal könnyebb, ha betartjuk azokat az alapelveket, melyek megkönnyítik a társadalmi kohéziót, de ez sem ilyen egyszerű, mert bizony olyan ok-okozati összefüggések is születhetnek, amelyről az adott időpontban nem rendelkezünk tudással. Azaz egy „rossz” cselekedetet az is tud morálisan árnyalni, hogy kivel és mikor cselekedjük, ahogyan a jó tettnek is gyakran kimondottan borsos ára van. Ezért nem mindig az a kérdés, hogy morálisan megfelelő-e a döntésünk, hanem miként hat az eseménysorozat a mi életünkre.

Számtalanszor leírtam már, hogy nincs egyértelmű recept és nem létezik iránytű, maximálisan olyan elvek, melyeket követünk illendő, mert nem egyedül létezünk ezen a bolygón. Nem lopjuk meg a másikat, mert nekünk nem esik jól, ha eltulajdonítják valaminket. Nem ölünk, mert nem szeretnénk, ha végeznének velünk. Nem hazudunk, mert nekünk sem esik jól, ha valótlant állítanak rólunk. Nem csaljuk meg a párunkat, mert mi sem szeretnénk abban a cipőben járni. Kölcsönösen tiszteljük egymást, mert csak így működhet a társadalom. Ugyanazt kellene elvárjuk magunktól, amit másoktól szoktunk, mert ez így fair. Az alapelv egyszerre önző és egyetemes, nem is kellene ilyesmiket gondolkodnunk. Viszont nem csak emberek vagyunk, hanem evolúción keresztül jutottunk ide, így rétegei vannak a személyiségünknek. Hiszen nem is működhet ez másként, különben egy eltérő véleményű civilizáció könnyedén végezhetne velünk, ha az erőszakot teljesen nélkülöznénk, amikor védekezésre kényszerülünk. Genetikailag kódolt bennünk, hogy a saját életünket mindenáron megvédjük, ez persze a törvényekkel szembe is mehet, mert van az a szint, amikor nem látunk más megoldást. Morálisan vagy etikusan még elfogadható lehet valami, ami jogi körökben megkérdőjelezhetetlen, vallást tekintve pedig egyenesen égbekiáltó.

A tetteink tehát a környezettől és a helyzettől is függenek, a megítélésük is árnyalt, spektrális, annak ellenére, hogy az alapelvek változatlanok maradnak. Hiszen a végeredményen igazából nem változtatnak sem a körülmények, sem a büntetés vagy a bűnhődés. Ez az előadás pont ezért lényeges a számomra, mert lehet rá ateistaként, keresztényként, zsidóként, muszlimként vagy akár taoistaként is tekinteni. A bemutatott „bűnök” és élethelyzetek, sorsok és reakciók eltérőek és arra mutatnak rá, hogy talán ítélkezni nem is annyira egyszerű, bármennyire is könnyűnek tűnik. Mert az igazságnak több oldala van, mindenki rendelkezik legalább eggyel, ami számára lesz önazonos.

Talán ebben a darabban láttam először együtt Lovas Rozit és Sodró Elizát, akik metakommunikációs szinten tökéletes egységet alkotnak. Ugyanígy Pál András és Schneider Zoltán duója esetében is ugyanazt látom, mint a Moliere – the Passion esetében. Mészáros Blanka könnyedén csatlakozik be Márfi Márkkal, de Pál Andrással is, az átalakulása pedig tagadhatatlanul szemléletes. László Zsolt több szempontból is képes ellopni a showt, bár ezt csak Baki Dániel esetében tudja, mert Lovas Rozi és Schneider Zoltán pillanatok alatt felveszik vele a tempót. Kováts Adél szerepformálása számomra nagyon fontos, mert vele tudok leginkább átérezni, hiszen rokonszakmát személyesít meg, így a hitelességet nála könnyedén nyugtázhatom. Tóth Ildikó pedig igazi alfává és omegává válik, egészen észrevétlenül, mégis katartikusan. Ha valakit ki kellene emelnem, akkor végtelenül nehéz dolgom lenne, mert ez az előadás így egységes és megbonthatatlan. Ez a tíz színész együtt képesek elérni azt a hatást, amit elvárok Székely Csaba esetében.

A 10 színészei zseniális átalakuláson mennek keresztül, ahogyan Sebestyén Aba vezényli őket a színpadon, mintegy gregorián kórus adják elő nekünk Székely Csaba fantasztikusan sokszínű drámáját. Minden néző találhat benne olyan karaktert, helyzetet, amellyel kapcsolódni tud vagy amely teljesen ellentétes az értékrendjével. Függetlenül vallástól, politikai hovatartozástól és szexuális orientáltságtól értékeket találunk benne. A kapcsolódások izgalmasan bontakoznak ki, egyetlen egésszé állítva össze a cselekményt, ahol puzzle darabkái látszólag nem illenek egymáshoz, de az utolsó pillanatban megjelenik előttünk az üzenet is. Ez pedig mindenki számára más lesz, mert ez a színház varázsa.

Színház: Radnóti Miklós Színház
Link: https://radnotiszinhaz.hu/repertoar/10-2/
Trailer: https://www.youtube.com/playlist?list=PLc7w0AIUKYhDEvodFhx-0d-nbefOmpCD0
Előadás: 2024.10.02., 2025.09.15.
Darab hossza: 210 perc, egy szünettel
Port.hu link: https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/10/directing-30934
Fotókredit: Radnóti Miklós Színház – Dömölky Dániel

Értékelés: 10/10

Smaragd Sárkány