2026. jan 15.

Gogol, Kafka, Pupa

írta: Emerald Dragon

Pupa (2014)

A Pupára azért esett a választásom, mert egy sorozatot szerettem volna az olvasóimnak bemutatni. Ahogy mondani szokás, akkor még nem sejtettem, mibe is vágom a fejszémet. Nem csak azért, mert a 13 epizódot számláló anime összesen egy órányinak sem bizonyult, hanem mert ennek ellenére iszonyatos élményben volt részem, a szó jobbik értelmében.

Ibuki Kido & Erii Yamazaki: Pupa

A történet egy árva testvérpárról, Utsutsuról és kishúgáról, Yuméról szól. A lányt a veszedelmes Pupa vírus támadta meg, melynek hatására csillapíthatatlan étvágyat érez az emberi hús iránt. A fiú azonban nem mond le testvéréről akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy saját testéből kell táplálnia fejlődésben lévő tesóját.
Ez már önmagában is elég groteszk, azonban Utsutsut is megfertőzi a kórokozó, mely hatására természetellenes regenerálódó képességre tesz szert, így viszont a hugicáját bármeddig elláthatja a megfelelő élelemmel. A jelenségre azonban gyógyszerkutató cégek is felfigyelnek, hiszen úgy érzik, hasznot húzhatnak ebből, emiatt menekülni és bujkálni kényszerülnek.

Nem igazán számítottam túlságosan kreatív történetre a mű hossza kapcsán, mögöttes, elemezhető háttérre pedig egyáltalán nem, a Pupa mégis mindkét előítéletemre erősen rácáfol. A kannibálos horror/gore filmek a vizuális élményen túl általában társadalomkritikával riogatnak, amennyiben a jobbik fajtából lelünk rájuk. A legtöbben ezeket nem is igazán detektálják, hiszen a szörcsögő karaktereket sok néző képtelen befogadni. Jelen esetünkben ez egy borzasztóan groteszk és iszonyatosan hátborzongató rágcsáló hang formájában manifesztálódik, ami meglehetősen extrém hangulatot kölcsönöz az animének.

Ha stratégikusan visszafejtjük az eseményeket, lecsupaszítjuk, megkeressük a cselekmény gerincét és kirángatjuk a még ficánkoló sorozat belsőjéből, akkor ráébredünk, hogy minden bekebelezés, étkezés, csillapíthatatlan éhségérzet, nem más, mint a szeretethiány, amelyet a testvérpár egymásba kapaszkodva próbál kompenzálni a másiknak. Egy olyan családban, ahol ismeretlen ez a szó a gyermekek körében, ott valahogyan pótolni kell az érzést, a biztonságot. A deviáns megnyilvánulás nem meglepő, hiszen a gyerekek nincsenek tisztában a fogalom valós jelentésével. Ehelyett csupán a hiányt tapasztalják meg annak, ami a család alapfeltétele lenne. A biztonságot egyedül a bátyus adhatja meg a magára hagyott hugicájának, nincs más opció a védelemre. Ha ebből a szemszögből tekintünk a Pupára, máris friss megvilágításba kerülnek a képsorok és dialógusok.

Én még ennél is messzebb merészkedek a mű elemzése során. Nekem egyértelműen Kafka metamorfózisai ugrottak be az anime megtekintésekor. Az átváltozás ezúttal is képletesen felfogható, ahogyan a fiatal lány rövid időkre szörnyeteggé alakul, egy fekete pillangó és egy imádkozó sáska hibridjére emlékeztető alakot magára öltve. A ragadozó elsősorban a tulajdonságai indokán jelenik meg előttünk, a kép ennél barátságosabb alakot formáz. Az asszociáció viszont nincs távol a vizuális élménytől, hiszen az imádkozó sáska energiát, élelmet nyer a társából a párzás befejeztével. Ugyanez a táplálkozás valósul meg az animében is, egy iszonyatosan beteg és groteszk formában. Tehát megpakolnak bennünket szimbólumokkal, melyek sajnos elsikkadnak azok számára, akik leragadnak a látványvilágnál, mellyel a Pupa dolgozik, nem is beszélve a borzasztóan perverz hanghatásokról. Mindezen elképzelésemet az is alátámasztja, hogy a címben szereplő pupa bábot jelent, mely a teljes átalakulással fejlődő rovarok egyik fejlődési állomása.

Ez pontosan az a típusú anime, melyet meg kell érteni. Ha nem tudsz elvonatkoztatni, akkor ez egy nézhetetlen mű, pontost és figyelmet sem érdemel. Ha kész vagy a befogadásra és szeretnél a tükör túloldalára is belesni, felismerheted a puszta valóságában azokat a problémákat, érzéseket, melyeket időközben boncolgat. Sayaka Mogi (Switch Witch, Ao no Haha, Sleeping Charon) egyébként nem egyedül ezt a horror mangát írta, minden műve meglehetősen groteszk stílusú. Tomomi Mochizuki (Momo: The Girl God of Death, Ocean Waves) rendezte az animét, Maki Fujii karakterdizájnjával és animációjával támogatva.

Kusuma San Shimai: Dare Yori Suki Nano ni

Ha netán, ha valakinek Gogol művei vagy kafkai átváltozások jutnak eszébe, miközben a Pupát nézi, és mindezeket sikerül észrevenni, miközben öklendezik a ropogó hangoktól, illetve az aktuális történésektől, ne lepődjön meg. Nem teljesen őrült meg, csak kicsivel mélyebbre is képes látni, mint mások. Azért félreértés ne essék, egyáltalán nem arra akarok kilyukadni, hogy mesterműről van szó, sőt. De szeretném felhívni a figyelmet, hogy attól, hogy perverz módon beteg az egész, úgy, ahogy van, még lehet mondanivalója.