2020. már 23.

Egyszer nem volt, hol meg volt: Disenchantment

írta: Emerald Dragon
Egyszer nem volt, hol meg volt: Disenchantment

Disenchantment 1-2. évad (2018, 2019)

disenchantment-740x493.jpgAmikor először hallottam erről a sorozatról, nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki, hiszen a Netflix tárházában nem feltétlenül készülnek csodálatos művek. Aztán ajánlották is nekem, így kíváncsi lettem, mert a Cinegore-os barátnak elég jó az ízlése a fantasy témában is, így utánanéztem, miről is van szó. A Disenchantment kellemes meglepetésnek bizonyult, ráadásul hamar rá lehetett jönnöm, hogy kinek az alkotása, hiszen a figurák és a hangok könnyedén azonosíthatóak, ha tájékozottak vagyunk az adott humor világában.

disenchantment.jpgTiabeanie hercegnőt mindenki csak „Bean”-nek becézi, és a név igazán illik rá, hiszen nem túlságosan szép, e mellé pedig otromba stílusa van, amely nem éppen a királyi udvarba való. Inkább a kocsmákat járja, a pórnéppel vegyül és folyamatosan bajba kerül. Gyakorlatilag, aki megismeri őt, jobb, ha vigyáz magára, mert könnyen a börtönben vagy holtan találhatja magát.
disenchantment-netflix-1485167.jpgZøg az Álombirodalom királya, de ő inkább való a hadtest élére, mint a trónra, hiszen valaha igazi hódító hírében állt. Úgy is ismerkedett meg első feleségével, akibe első látásra beleszeretett, és a gyönyörű frigy gyümölcse „Bean” lett. Azonban a múltban egy tragikus baleset vagy éppen merénylet következtében Dagmar királynő kővé változott, így kénytelen volt újra nősülni, elsősorban a birodalom érdekében.
zog-es-oona.jpgOona királynő nem ember, hanem a kétéltűekhez tartozik, és valóban a kettőjük házasságára csupán politikai okokból volt szükség, hogy megállítsák a népek közti viszályt, mely igazán triviális okból robbant ki. A mostoha nem igazán szívleli a lányt, akit nevelnie kell, de nem azért, mert nem a valódi gyermeke, hanem ”Bean” kicsapongó élete nem szimpatikus a számára. Ezzel pedig nincs egyedül a trónteremben.

314249_1569244851_1592.jpgElfo az elfek között éli boldog és gondtalan életét, azonban tele a hócipője a vidámsággal és a cukormázzal, így egy igencsak elfuserált kivégzési kísérletet követően elmenekül a társai közül, és a királyi udvarba sodorja őt az sorsa. Iszonyatosan naiv, de lázadó természete általában csak bajba sodorja azokat, akikkel találkozik, de ezt nem sikerül felfognia.
disenchantment.pngLuci egy aprócska démon, akit azért küldtek Tiabeanie leendő esküvőjére, hogy tönkretegyék Álombirodalom egységét, és letaszítsák a trónról a királyt. Azonban „Bean”-nek esze ágában sincs politikai és diplomáciai okokból hozzámenni egy bumfordi alakhoz, ő az igaz szerelemben szeretne hinni. Így a kis zavaró elemnek nem is kell nagyon megerőltetni magát, hogy felbolydítsa az udvari életet. Önmagában is elég volna ehhez a lány, hiszen a szertartás közepén úgy dönt, nemet mond a szegény hercegnek, aki a helyszínen egy szörnyű balesetben csaknem életét is veszti – én szóltam.

disenchantmentpart2.jpgEbben a viszonylagosan ideális középkori világban minden boldog és békés lenne, ha főszereplőink nem léteznének. Viszont miattuk az egész birodalom a feje tetejére áll. A király nem tud kormányozni, de még a lányát is képtelen megregulázni. A királynő nem szereti a férjét, de kénytelen ott élni a két ország közti béke érdekében. Elfo nem érti az emberek világát, ezzel folyton galibába keveredik, Luci pedig pont arra hajt, hogy a rendezetlenséget növelje. „Bean”-nek elég önmagát adnia ahhoz, hogy bármely helyzetből diplomáciai katasztrófát vagy éppen tömegmészárlást okozzon. Kérdés, hogy a társaság mennyi idő alatt végzi ki az egész királyságot.

disenchantment-01.jpgA Disenchantment Matt Groening legújabb agymenése, és valószínűleg értitek miről beszélek, ha azt mondom, neki köszönhetjük a Futuramat és a Simpsonst is. Ezúttal a jövő helyett a középkorba repít el bennünket, egy dark-fantasy világba, ahol a sötétet lehet a humorra és a társaságra is vonatkoztatni. A fő karaktereink ugyanis – ahogyan utaltam rá – teljesen agyamentek, és nem valóak arra a szerepre, amit osztottak nekik. Igazi balf@sz sztereotípiák a fantasy irodalom paródiáinak tekinthetőek.

desencanto-k50h--620x349_abc.jpgAz exkluzív Netflix sorozat eredetileg egy 20 részes első évadot jelentett be, melynek első felét 2018-ban adták, de a folytatás már mint második széria jelent meg. Ez is növeli a káoszt a Disenchantment körül. Első olvasatra némileg koncepciót nélkülözőnek tűnhet az este, de a valóság az, hogy a csatorna ennyi epizódra írta alá az első szerződést, amelyet szerencsére meghosszabbítottak. Ennek eredményeként a tízesével legyártott részek cliffhangerjei csak éhes nézőközönséget hagynak maguk után, mert az egész történet egy folyammá hömpölyödött össze, tehát folytatólagos cselekménnyé változott a kezdeti kaotika.

screen_shot_2018-08-23_at_7_13_53_am.pngA második évad tovább viszi az első szálat és újabb szeletet mutat be abból a világból, amit megismertünk, illetve kicsit szélesíti a látókörünket a fajok és népségek tekintetében is. Nem csak a mocsár lakosait ismerhetjük meg, hanem az óceán mélyére és túlpartjára is eljuttatnak bennünket. Mindez ügyesen növeli a mesék, a fantasy, a sci-fi és a szatíra elemkeveredését, de még némi mitológiai mentőakciót is fricskáz a Disenchantment amolyan Supernatural-ös, Constantine-os módra.

disenchantment-3-990x556.jpgMivel az egész sorozat mozgatórugója és életben tartója az agyament fantázia mellett a paródia és a szerzők kifogyhatatlan eszköztára, így reményeink szerint az elődeikhez hasonló nagyságú széria alakul ki, mely a rajongótábort is magával fogja sodorni. Igaz lehet a feltevés már azért is, mert Matt Groening az egyik epizódba némi Easter Egg-et is elrejtett, mely összekapcsolja a Disenchantment-et a Futuramaval.

Értékelésem: 10/10

Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/Disenchantment_(TV_series), https://www.imdb.com/title/tt5363918/
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=VUwtPy0PPHM
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/disenchantment-314249.html
Bluray megvásárolható: Minek? Ott a Netflix!

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

paródia társadalomkritika vígjáték dráma szatíra fantázia animációs film fekete humor Netflix Matt Groening