Minden egyes egyedi alkotásnak, legyen az film, könyv, videojáték, vagy éppen zene, megvannak a maga különleges darabjai, amik valamilyen aspektusukban, tulajdonságukban eltérnek a nagy átlagtól, igazi „ínyenc” falatként egy meghatározó élményt nyújtanak a számunkra.
Az animék világa ebből a szempontból is „egyedülálló”, hiszen itt egészen biztosan rálelünk olyan csemegékre, amik elsőre lehet, hogy „nem ízlenek”, idővel viszont nemcsak hogy rákapunk az „ízükre”, de még repetát is rendelünk belőlük.

Jelen cikkünk alanya, a Shokugeki no Soma tökéletes példája a fent leírtaknak: elsőre magam sem értettem, hogy mit akar ebből „kisütni”, idővel viszont rá kellett jönnöm, ez az a fajta „kulináris élmény”, ami után még Gordon Ramsay is megnyalná a tíz ujját.

ULTRATOWER: Kibō no Uta

Nézzük is akkor, milyen történeti „hozzávalókkal” is dolgozik az anime.

Főhősünk, Yukihira Souma fiatal kora ellenére már az apja mellett dolgozik a családi éttermükben szakácsként. Nem titkolt álma, hogy egyszer legyőzze mesterszakács édesapját egy főzőpárbajban (SPOILER: eddig 490 alkalommal mindez nem sikerült neki...) és így végre ő lehessen a „főséf” az éttermükben. Egy nap viszont Joichiro bejelenti, hogy bezárja a „családi boltot”, ő maga pedig egy „világkörüli” turnéra indul. Természetesen Soumat sem hagyja unatkozni, beíratja Japán egyik legnívósabb és „legkeményebb” gasztronómiai iskolájába, a Totsuki Akadémiára.

Az Akadémia korántsem egy hétköznapi középiskolai intézmény: minden egyes főzési irányzatnak, „iskolának” megvan a maga tanszéke, campusa, illetve a maga szakértője. Tipikusan az a hely, ahol a főzést egy hétköznapi ember számára elérhetetlen „magasságokban” képesek űzni. A gasztronómia fellegvárába pedig korántsem egyszerű bekerülni, az elvárások is az egekben vannak, így ide tényleg csak a legnevesebb éttermek szakács növendékei kerülhetnek be.  Ezért is tekintenek főhősünkre kívülállóként, hiszen ő nem „beleszületett” a sztárszakácsok kiváltságos kasztjába, hanem a saját erejéből sikerült idáig eljutnia.

Már a beiratkozás sem megy számára zökkenőmentesen, hiszen Souma már a „felvételi” feladatnál összetűzésbe kerül az iskola egyik „hírességével”, Erina Nakiri-vel, aki ráadásul a „Tíz Elit”- nek egyik oszlopos tagja. Természetesen a fiú a későbbiekben sem hazudtolja meg magát, így az anime nagyrészt abból áll, hogy főhősünk főzőpárbajokat vív a Totsuki akadémia diákjaival.

Idővel természetesen barátokra is lel az intézmény falai között, a híres-neves „Sarkcsillag” Kollégium lakója lesz, ahol megismerkedik pár hozzá hasonló, „hétköznapibb” szakács növendékkel. Szép lassan apja múltjáról is kiderül pár érdekesség, így pedig szépen lassan mi nézők is megértjük, miért is pont ebbe az intézménybe „passzolta” le őt Joichiro.

Tokyo Karan Koron: Spice

 „Mindent a szemnek..”

A story elsőre tehát nem tartogat semmilyen rejtett hozzávalókat, ami miatt viszont mégis megragadta a figyelmemet ez a sorozat, az pedig nem más, mint a látvány, ami garantáltan mély nyomot hagy majd bennünk. Az animés hagyományokat követve, japán sajátosságként a női karakterek ábrázolásában ismét sikerült „elvetni a sulykot”, viszont a különféle ételek ábrázolása nemcsak, hogy aprólékosnak és realistának tűnik, de akármelyik főzős műsorban megállnák a helyüket. Tényleg elhisszük, hogy ezek az „étkek” egy „ügyesebb” szakács által a valóságban is elkészíthetőek lennének.

Természetesen nem a szimpla „rántott hús rizzsel” menü kerül terítékre, a lehető legváltozatosabb és legextrémebb hozzávalókból készült ételkülönlegességek kerülnek bemutatásra, de mindezt olyan vizuális „köntösben” tálalják elénk, hogy ember legyen a talpán, aki a látottak után nem éhezik meg. Azt csak zárójelben jegyezném meg, hogy az enyhe szexuális tartalom nemcsak a hölgyszereplők karakterdizájnjában köszön vissza, de sikerült az étkezés „örömét”, az ízek élvezetét is kicsit „túlzásba vinni”, egy kis szexuális „ízt”, „felhangot” belevinni. Aki csak egyetlen egy részt is látott a sorozatból, az érteni fogja, mire is gondolok itt.

Az animében nagy hangsúlyt kap a különböző hozzávalók "összeházasítása", elsőre látszólag lehetetlennek tűnő módon. Pont attól lesz igazán kiváló a sorozat, hogy lépésről lépésre elmagyarázza, mitől is működik az adott étel, részletesen bemutatva a különböző hozzávalók "hátterét", tulajdonságait, eredettörténetét.

Ahogyan már fentebb utaltam rá, minden egyes főzési stílusnak ugyanúgy megvan a maga szakértője az animében, mint a valóságban. Van, aki a húsételek elkészítésében jeleskedik, van, aki az olasz konyha szakértője, akad, aki a gyógyászatot alkalmazza a konyhában, más a mikrogasztronómia, vagy éppen a különleges fűszerek "szaktekintélye".
Ami a szakácsainkat mégiscsak összeköti az a főzés, az alkotás öröme, a belső becsvágy, motiváció, hogy valami különlegeset hozzanak létre, „lefőzve” a többieket.

Minden egyes szereplő próbálja feszegetni a határait, miközben a saját személyiségét, a saját életének egy darabját teszi hozzá az elkészített ételbe, ami többet árul el róluk, a személyiségükről, mint az elsőre gondolnánk.
Még ha két ugyanolyan étel is készülne ugyanazokból az alapanyagokból, akkor sem lenne ugyanaz az eredmény, hiszen különböző az ízvilága mindenkinek, mindenki más és más közegből érkezett, más és más ízeket kedvel, de még az is lehet, hogy más receptet ismer ugyanarra az ételre.
A lehetőségek tárháza végtelen, csak a kreativitásunk szab határt. Meg persze, ahogy a sorozatban is láthattuk, a saját elvetemültségünk, bátorságunk, hogy milyen, elsőre össze nem passzoló hozzávalókból végül mit tudunk "összehozni".

Misokkasu: Rising Rainbow

„Győzzön a jobbik..”

Korábban csak utaltam rá, de szerintem itt az idő kitérni a címben is szereplő Shokugeki-re, „szakács-viadalra”. A sorozat egyik meghatározó eleme, versenyzőink előre meghatározott feltételek mellett, a közönség előtt készítik el az előre elfogadott hozzávalókból az ételeket, amiket aztán egy szakmai zsűri osztályoz, és végül eldönti, kié volt a „jobb”.

Ilyenkor derül ki igazán, hogy kinek mennyi bátorsága van az adott hozzávalókhoz „hozzányúlni”, valami „újat”, valami „merészet” létrehozni. Nem is elsősorban az számít, hogy ki mennyire „jó szakács”, sokkal inkább az, hogy az adott helyzetben, az adott körülmények között mennyire tud „higgadt” maradni, mennyire tudja megállni a helyét a receptjével a „nagyközönség” előtt. Természetesen minden egyes hozzávalónak, íznek, illatnak passzolnia kell, a győzelemhez nem elég csak „jól” főzni, ismernünk kell az ellenfelünket, tudnunk kell, mik az erősségei és a gyengeségei, milyen ételfajtákban remekel, melyek azok az ételek, amiknek az elkészítése nem az ő „asztala”.

Elsőre azt hihetnénk, hogy lehetetlen lekötnie a figyelmünket az alkotóknak pusztán különféle „étkek” elkészítésével, viszont pont a Shokugeki adja a sorozat sava-borsát, a szakácsok viadala van legalább olyan látványos, feszült, mint akármelyik boss harc egy hasonszőrű animében.

Ha már szóba hoztam a Shokugeki viadalokat, szeretnék kitérni pár gondolat erejéig a főhős karakterére, hiszen a sorozat talán ebben, a „elsőre nem túl erős, de amúgy meg mindenkit lever főhős” karakterében hasonlít legjobban a hasonszőrű animékhez.
Yukihira Souma, mint ahogyan azt már korábban említettem, egy kívülálló, aki nem beleszületett a sztárszakácsok világába, hanem az apja mellett vért és verítéket izzadva tanulta ki a szakácsmesterség minden egyes „trükkjét”.

Mivel folyamatos „stresszhelyzetben”, „élesben” kellett bizonyítania a konyhában, számára a Shokugeki ismerős terep. Lehet, hogy nem ismer minden egyes hozzávalót, és nem tud annyi „különleges” ételt elkészíteni, mint a többiek, viszont eme hiányosságait töretlen akaraterejével, belső motivációjával és a váratlan helyzetekben adott „frappáns” és meglepő reakcióival képes ellensúlyozni. Mivel egész életében az apja árnyékában élt, őt próbálva meg felülmúlni, „lefőzni”, így a kudarc (az a 490 vereség ugyebár…) nemhogy letörte volna, hanem arra készteti, hogy egyre jobbá váljon, és hogy soha, semmilyen körülmények között ne adja fel.
Az igazat megvallva egy idő után a „szívemhez nőtt” a karakter, aki mindig meg tudott lepni valami elképesztő, vagy éppen elvetemült fogással. Kíváncsian várom, hogy a következő évadokban milyen irányban viszik majd el a karakterfejlődősét.

Seiko Ōmori: Sacchan no Sexy Curry

Összefoglalva: A Shokugeki no Soma tényleg egy igazi „csemege” az animék világában. Kicsit olyan volt a számomra, mint egy nem éppen hétköznapi ételkülönlegesség: Elsőre nehéz volt megszokni az egyedi ízvilágot, furcsa szájízt hagyott maga után. Viszont nemcsak sikerült megkedvelni idővel, de még repetát is kérnék belőle szívem szerint. Bízom benne, hogy a következő évadok is tartják majd ezt a szintet, akkor maradéktalanul meg leszek vele elégedve. Egyedüli negatívumként talán a néhol túltolt szexuális áthallásokat tudom megemlíteni, minden másban az elvárásaim felett teljesített az anime.
Elsősorban azoknak ajánlanám, akik nem ijednek meg elsőre attól, ha egy merőben más ízt kell megkóstolniuk, mint amit megszoktak. Garantálom, hogy a látottak után kérni fognak még egy tányérral.

Értékelés: 9 / 10

Mikee