Alapvetően én szúrtam ki egy hirdetésben, hogy Kiotóban bizony egy olyan filmstúdió működött, ahol a szamurájos sorozatok és egész estés mozgóképeket forgatták. Az egyik fő célpontom ezért a mai napi Toei Kyoto Studio Park volt. Szokás szerint nyolcra már mindenki haptákban állt, egyedül a vezetőnk felejtette el felhúzni az óráját, így mi már lent toporogtunk a konyha környékén, mire villámgyorsan összekapta magát és elviharzottunk a vonat irányában. Dr. Markosról tudni kell, hogy hosszú lábikái vannak, és japán szemmel igencsak magasnak számít. Így nem lacafacázott, elnyargaltunk a szerelvényhez és el is értük, bár az utolsó percben sikerült felugranunk rá. Aztán várakoztunk egy jó negyedórát, míg végre kiderült, hogy le kell szállnunk, mert baleset történt a vonalon. Szerencsénkre egy kedves japán nő meglátta, hogy fogalmunk sincs, mi történik, és felvilágosított bennünket, hogy bizony busz vagy taxi után kell néznünk, mert pótló nem létezik. Ahogyan az Japánban szokás - legalábbis így tűnt - beálltunk a sorba, hogy sztornózzák a Helly Kittys utazási kártyán a levonásra kerülő összeget, amikoris megpillantottuk a visszafelé hömpölygő tömeget. Villámgyors magic-es reflexeinknek köszönhetően visszaugrottunk a vonatra, majd némi közbeiktatott átszállással eljutottunk oda, ahol felszállhattunk az első célponthoz közlekedő buszunkra. 

Mivel kezdünk már hozzászokni, hogy a legtöbb látványosság itt bizony a Világörökség része, így némileg sztoikusan vettük tudomásul, hogy egy izgalmas szentély látogatásával kezdünk. A bevezető úton persze ki is szúrtunk egy kisebb zarándok helyet, ahol szent körtelevet (legalábbis valamilyen gyümölcsből készült italt) árusítottak, de skippeltük is és megcsodáltuk a fantasztikus több száz éves fák maradványait (kivágták őket). A Shimogamo jinja az egyik legrégebbi szentély, ami fennmaradt, természetesen a mai formája egy felújított. Itt megszemlélhettük a felszentelt szakékat, illetve Dani és P10B megúsztatták a papírt, azaz jósoltattak maguknak, majd kaptak egy angol verziót a predesztinációjukról. Az élményekkel és a tudással gazdagodva rögtön kerestünk is egy közértet, ahol megvettük a napi elemózsiát és itókát.

Hosszú nap állt előttünk, mindenhova lábbusszal közlekedtünk. A fő úti cél egyértelműen az Aranytemplom (Rokuon-ji) lett. Rövid vágtatás után meg is érkeztünk a helyszínre, ahol rengeteg turista, és cukorka- hűtőmágnes-, szakék és teaárus várt minket. Szigorú sorban állás után először egyik-, majd másik oldaláról is megpillanthattuk a tóba nyúló arany színű építményt, tetején a megszokott főnix madárral. Tényleg impozáns, bár Milán kolléga megjegyezte, hogy semmi művészi nincs abban, hogy hasonló épületekre különböző színeket felpingálnak. Valószínűleg még nem járt Rómában - és tényleg nem. A helyszín egyébként valóban tömve volt külföldi látogatókkal és mindenféle árusokkal, így némi zsákmányra is szert tehettünk.

Amikor Dani felvezette, hogy ezután tizenöt követ készülünk megtekinteni, még egészen más látványra számítottunk, mint ami később elénk tárult. A tigris elhajigált kölykei sztori azért adhatott volna némi támpontot, de a Ryoan-ji sziklakert egyszerre volt meghökkentő és csodálatos, a maga nemében. Egyrészt az építményt körülvevő rész is valószínűleg csodaszép lehet, amikor éppen virágzik, de a templom belsejének díszítése kimondottan lenyűgöző látvány. Maguk a kövek csak érdekességek, és a legendán túl nem is sokat jelenthetnek, de a béke, ami a helyszínen sugárzik, igazán megnyugtató. A templom előtti tónál jutott eszünkben számtalan szebbnél szebb emlék a régi Magic-es évekről és kombókról, amelyek újra és újra a felszínre törtek, ahogy  a következő Világörökséghez közeledtünk.

A Ninna-ji, a korábbi Omuro császári palota mára ugyancsak szentélyként üzemel, bár időnként forgatások is előfordulnak benne. Viszonylag nagy területen nyugszik, a Kon-do (nemzeti kincs), az Ötemeletes pagoda, a Nio-mon kapu csupán részletei a csodának, amik ott láthatóak. Az egyetlen probléma, hogy a kiállítás nagy része nem látogatható, csak egy rövid videón megtekinthető. Így a három Buddhás oltárat is csupán 4K-s felbontásban szemlélhettük meg. Szerencsére a vonatmegállóba tartva még sikerült elcsípni a hatalmas kapu két oldalán álló démonokat, akik a templomot őrzik.

Rövid közjátékot követően és némileg eltévedve bár, de nagyjából egy másfél óránk maradt a Toei Kyoto Studio Parkra. Az otakusokk természetesen rögtön a bejáratnál elért minket, aztán bátrabban merészkedtünk a helyszínre. Edo és Meiji kori épületek, fogadók, hivatalok és a legendás Nihonbashi-híd is emlékeztetett bennünket a korai szamuráj- és nindzsafilmekre, Akira Kurosawa munkásságára. A stúdióban persze egyéb kiállítások is akadtak kicsik és nagyok számára, azoknak, akik többet is szerettek volna áldozni rá. Sajnos az utolsó ninja-show-ról lemaradtunk, de nagyon jól szórakoztunk az ismerős látványokon. Dani megtalálta az archívumot is, ahol ősi Kiki, Chihiro és Totoro plakáttal is összeakadtunk. Végső sétánk az emeletre vezetett, ahol a földszinten ígért anime részleg helyett Kamen Rider kiállítást leltünk, ami a kezdetektől napjainkig végigvitt bennünket a produkció és a karakterek fejlődésén.

Utunk végeztével felpattantunk az ezúttal pontos szerelvényre, itthon ledobtuk a táskát, majd elindultunk vacsorát vadászni. A Google Earth nem sok segítséget nyújtott, a rajta feltüntetett éttermek már nem nagyon léteznek, de végül beültünk egy helyi japán látványkonyhába. Itt kissé furán néztek ránk, majd hátra vezettek és bő egy óra után érkeztek csak meg az első adagok. Nem kapkodták el a kiszolgálást, de tény, hogy finom tésztát adtak, frissen készítve. A kétórás kaland végeztével hazafelé beugrottunk, hogy reggelire valót gyűjtsünk, majd elcsigázva a szállásra siettünk. Holnap elvileg könnyebb napunk lesz, de eddig mindig megvolt a húszezer lépés :)))

Smaragd Sárkány