2025. már 05.

A konzervativizmus és a progresszió ütközése a vallásban – A két pápa

írta: Emerald Dragon

A két pápa

Vannak az életben furcsa helyzetek, amelyek megihletnek írókat, költőket rosszabbik esteben a bulvársajtót. Ilyenkor szokott születni valamilyen írás, amely vagy hatásvadász vagy éppen kiváló ötletnek és kivitelezésnek minősül. Mindezt a közönség dönti el, annak ellenére, hogy akadnak fórumok, melyeken megmérettetnek. Anthony McCarten több ilyen pillanatot is megragadott és ezekből film is készült később. A Rózsavölgyi Szalon & Art Café az A két pápa című darabját tűzte műsorára, impozáns szereposztással.

II. János Pál az egyik legismertebb a pápák közül a XXI. században. Halálával nagy űr keletkezett az egyházban, ezt pedig XVI. Benedek (Jordán Tamás – Kései találkozás, Az utolsó óra, romance.com – Rózsavölgyi Szalon & Art Café) próbálta betölteni. Azon kívül, hogy nem volt könnyű dolga, elég sok hibát elkövetett, amennyiben az elődje konzervativizmusát csúcsra járatta és rengeteg botrány övezte az „uralkodását”. A történelem úgy alakult, hogy egy 700 éves hagyományt megtörve végül 2013-ban visszavonult. Utódját részben maga választotta ki, részben az a jelölt lett, akire a második legtöbben szavaztak, mikor ő vált pápává. A váltás különlegessége azonban nem csupán ez. Sophia nővér (Trokán Anna – Koldus és királyfi, Rómeó és Júlia – Magyar Színház) szavain keresztül ismerjük meg azt a történetet, ahogyan Joseph Alonius Ratzingert a „trónra” került; Brigitta nővérrel (Molnár Piroska – A koponya, Madám Bizsu, Oscar, Ványa bá – Thália Színház; Kései találkozás, romance.com – Rózsavölgyi Szalon & Art Café; Jajj, nagyi! – 6szín) folytatott diszkurzusai során tekinthetünk bele Isten rottweilerének indítékaiba; végül Jorge Mario Bergoglioval (Lukács Sándor – A diktátor, Büszkeség és balítélet – Vígszínház; A hazug, Amadeus – Pesti Színház), legfőbb riválisával történt vitáik kapcsán érkezünk meg a legfontosabb állomáshoz a Római Katolikus Egyház életében.

A történet nem véletlenül ihlette meg az írót, hiszen olyan eseménysorozatot igyekszik bemutatni egy képzeletbeli dialógussorozaton keresztül, mely meghatározó és kényes lépésnek minősült minden szempontból. Az Isteni végjáték című darab kapcsán már elemeztem az egyházak helyzetét, jó ideje a kritikák kereszttüzében váll minden egyes döntésük és megmozdulásuk. Különösen igaz ez a keresztény gyülekezetekre, hiszen nem egy büntetőeljárást kerültek el a vallás köntöse mögé bújva. Ez az egyik központi kérdése az A két pápának is, hiszen míg Benedek a konzervativizmusban és az immunitásban, valamint a feltétlen megbocsátásban hitt, addig Ferenc jóval progresszívebb gondolkodású és áldozatközpontú elveket képviselt. Ez a feszültség alapjaiban megrengethetett volna mindent, hiszen két vezető, a dogmatikus tanokkal kapcsolatban ennyire ellentétes álláspontot nem igazán képviselhetne. Pont ezért izgalmas kettejük vitájának megjelenítése a színpadon, illetve a vásznon is.

A dogmák és a titkok a 21. században nem előre visznek, hanem visszarántanak bennünket a sötét múltba. Azért nevezem így, mert a szörnyűségek évszázadok óta fennállhatnak, hiszen folyamatosan gondoskodtak az eltusolásukról. Az eszköz végtelenül egyszerű, ettől hánynak lépten-nyomon azok, akik szembesülnek az eszme és a tettek közti diszharmóniával. Nem az az elsőszámú probléma, hogy gyermekeket molesztáltak, hanem hogy mindezt köztudott volt az egyház falai között és úgy mozgatták a szálakat, hogy a legkevesebb sérülést okozza. De az áldozatokat nem igazán vették figyelembe, a nagyobb jó érdekében cselekedve a képletes gonoszt segítették a megmozdulásaikkal. Mindezt úgy, hogy közben teljesen biztosak voltak benne, hogy ezt a saját istenük nevében és beleegyezésével teszik. Ám korántsem ez a legdurvább felismerés, amellyel a köz szembesült az elmúlt időszakban. Ennek tudatában lépett hívei vezetői pozíciójába Benedek, és emiatt bírálta őt Ferenc. A jéghegy csúcsa ugyanis egy fontos igazságra mutatott rá, miszerint az évszázadok folyamán egy kettős változás történt az egyházi tanításokkal kapcsolatban. Az egyik, hogy mindent úgy alakítottak és manipuláltak, ahogyan az érdeküket szolgálta. A vallás eredeti eszméit, elveit és tanításait, a progresszivitást és a feltétel nélküliséget fokozatosan átvette a konzervativizmus és a dogmák tengere, elrejtve ezzel mindazt, amellyel az egész mozgalom kiemelkedett a korábbiak közül. Az alázat helyére a megkérdőjelezhetetlenség és az arrogancia kerültek, a hívek millióinak térítése helyett az erőszak és a kirekesztés érvényesült.

Az A két pápa képzeletbeli dialógusának egyik központi kérdése, hogy a változás és a kompromisszum vajon ellentétes vagy egymást kizáró fogalmak-e. Melyik nagyobb bűn? Hogyan kell értelmezni a Bibliát? Mit takar az, hogy a szentírásban ellentmondások is akadnak? Hogyan lehet feloldani ezeket a nem is csak látszólagos feszültségeket? Az elmélkedés arról, hogy az egyháznak kell-e közelítenie a társadalomhoz vagy a néptől elvárt volna-e, hogy a haladást feladva a tanításokban vakon higgyenek. A pápa szava isten szava, de ha ez így van, miként képviselhetnek ellentétes nézőpontot mégis. Az emberiség fejlődésével és az evolúcióval szembeszállni egyet jelenthet a teljes bukással és a követők elvesztésével. Az elvek feladása vagy a hibák beismerése isten tévedhetetlenségére lehetne cáfolat. Mindezen kérdések sokaságát folytathatnám, de az eszmefuttatás túlságosan is emberi, ezt ismeri fel Ferenc is, ezzel szembesül Benedek a diszkurzus folyamán.

ac6d5d37986ac3330f0d8a33f55e75cc_d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67.jpg A párbeszédek nem csupán két személy konfliktusát mutatják be nekünk, hanem egy egyetemes problémát fogalmaznak meg. A kimondott szavak és kétkedések az egyén és a közösség kérdései, vívódásai a jelenben. Nem titok, egyértelműen tudjuk, hogy több olyan dogma azért került bele a vallások tanításaiba, mert egyszerűbb volt azokat irányelv helyett kötelezővé tenni, hogy az elfogadást biztosítsák az emberiség és a nép túlélése érdekében. Ezeket ma ideiglenes intézkedéseknek hívjuk, de a megfogalmazásuk nem általános elvű, hanem adott helyzethez kötöttek. A hadiállapot, a veszélyhelyzetek bevezetése nem a nagyobb jót szolgálja, hanem védi az egyént saját magától és másoktól is. A vélemény ilyenkor nem számít, de a jogfosztások ideiglenesek, ezért, bár diktatórikus eszközök, mégsem negatív a konnotációjuk. Azonban ezeket idővel feloldják, ellentétben a dogmákkal, amelyeket az egyházak olykor meghozni kénytelenek, de aztán nem változtatnak rajtuk. Az A két pápa esetében egy fontos gondolatot fogalmaznak meg, melyet érdemes magunkkal vinnünk: az ellentétes álláspontok és a viták nem predesztinálják egymás gyűlöletét, hanem lehetőséget adnak az elmélkedésre és az eszmecserére, az önreflexióra és a reality checkre. Eltérő véleményt képviselni nem jelenti azt, hogy a másikkal képtelenség együtt dolgozni vagy hogy nem látjuk meg azokat az értékeket is.

Nem szükséges vallásosnak vagy spirituálisnak lenni ahhoz, hogy ezt a darabot élvezzük és megértsük. A két szereplő dialógusát és attitűdjét, gondolatait és ellentétét megfelelő kontextusba helyezi a két nővér (fiatal és idős) jelenléte és véleménye is. Benedek nem csak rottweiler, de köztudottan hitlerjugend múlttal került az egyház élére, emiatt rengetegen kritizálták a döntés létjogosultságát. Elvakult gondolkodásmódja és konzervativizmusa eredményezte, hogy olyan pozícióba hozta magát, amely a visszavonulásához vezetett. De Ferenc múltjának és esendőségének megismerésével a két karakter párhuzamba állítható, a képviselt eszmék gyönyörűen szemléltetik az emberi elme működésének legfontosabb vallási üzenetét, a szabad döntéshez való jogot. Hiszen a születés, a múlt, az útról való letérés, a családi örökségek és a gének is csak részben határoznak meg bennünket, a végső választás a saját kezünkben van, ezt hajlamosak vagyunk elfeledni. A másokra mutogatás és a felelősség felvállalásának teljes elutasítása az az eszköz, amivel egy vezető nem élhet. Ha mégis ilyenekhez nyúl, az önkritika arra szólítja fel, hogy többé ezt a pozíciót ne tölthesse be.

Szeretem a Rózsavölgyi Szalon elgondolkodtató drámáit, melyek közel hozzák az élményt és egy-egy párbeszéd formájában több izgalmas témát is kitárgyalnak. A szimbolikus beszélgetések részben elképzeltek, de a felmerülő és ütköztetett vélemények fontosak a jelenkor számára, még akkor is, ha csak a képzelet szüleményeinek tűnhetnek. A tabuk feszegetése és a társadalmi problémákkal való szembesülés igenis része kell legyen a színház funkciójának, ezért bátran merem ajánlani az A két pápa című darabot.