2020. ápr 08.

Űrzavar

írta: Emerald Dragon
Űrzavar

Valérian et Laureline (2007)

vetlkiemelt.jpgA Valerian és az ezer bolygó városa megtekintése után az eredetet kutatva bukkantam rá a a Valérian et Laureline című animációs sorozatra, mely ugyancsak a francia-belga képregény adaptációja. A francia-japán koprodukció magyar szinkronnal is rendelkezik, így az idegen nyelveket nem beszélők is könnyedén hozzáférhetnek. A negyven részes sorozat az angol alcímből (Time Jam: Valérian & Laureline, Űrzavar) kapta a magyar nevét, és jobban ki is fejezi a történet jellegét.

vetl01.jpg2417-ben járunk, és megismerhetjük az akadémián frissen végző Valériant, aki kozmikus ügynöknek készül. A sikeres vizsga után meg is kapja az első küldetését, mely során a középkorba utazva összefut a gyönyörű és intelligens Laureline-nel. Mivel a megfigyelő életmód nem éppen főhősünk erénye, így sikerül zűrbe kevernie mindkettőjüket. Tehát megszegi az elsődleges szabályt, miszerint az idősíkokba nem szabad beavatkoznia: megmenti a lányt és együtt térnek vissza a jelenbe. Azonban meglepetésére a Földnek bizony csak hűlt helyét találja. Így a párosnak együtt kell kiderítenie, mi történhetett, milyen titok lappang a háttérben, hol rontották el a dolgokat, ki felelős a történtekért.

hqdefault_18.jpgA Valérian et Laureline egy fiataloknak szóló rajzfilmsorozat, klasszikus francia-japán animációs technikákkal. Mindkét irányzat rajongói találnak benne kedvüknek valókat, hiszen ezek a behatások erősen kidomborodnak. Sajnos a 2000-es év utáni alkotások a franciáknál kevésbé kiforrottak, mint a korábbiak, így a grafikai megoldások nem igazán mondhatóak túlságosan élvezhetőnek. De, ha eltekintünk attól, hogy valaha sokkal szebb rajzfilmeket is láthattunk, akkor azért annyira nem szörnyű az élmény.

50905883acb3a209_w.jpgA kalandok, amelyeket közösen élnek át izgalmasak, olykor kreatívak is, és belegondolva, hogy maga a képregény mennyire régóta létezik (1967-), a történetek is kimondottan eredetiek. Habár inkább a fiatalabb korosztály érdeklődését fogja felkelteni, azért az idősebbek is találhatnak benne érdekességeket. Az eredeti francia képregény rengetegben felmerült ötleteket számos klasszikus science fiction film használta fel. Így például a Star Wars rajongói, de még az animék kedvelői is élvezettel nézhetik a képsorokat. Például azt még az animátorok pontos ismerete nélkül is meg tudom tippelni, hogy a rajzfilmen a Pokémon alkotói közül is dolgoztak.

transmutter.jpgHa párhuzamokat keresek a 2017-es Luc Besson film és a Valérian et Laureline között, akkor elmondhatom, hogy csupán a karakterek lettek átvéve a Valerian és az ezer bolygó városába. Abban kicsit más az alapszituáció, hiszen itt már keringenek a párhuzamos jelenben, hogy kiderítsék, mi történt a Földdel, de ugyanúgy jelen van a galaktikus űrállomás, csupán a földi központ hiányzik belőle. Több faj képviselteti magát, több küldetést bevállalnak, hogy összerakják a részleteket, és visszatérhessenek Valérian idejébe.valerian_es_laureline.jpg Így a cselekmények sokkal inkább a képregényhez kapcsolódnak, mint a film esetében. Bár valójában a sorozat esetében sem az elején csöppenünk bele az eseményekbe, hanem egy későbbi képregénytől (12. szám: The Wrath of Hypsis, 1985) indul el a kaland, illetve némileg változtattak az alapszituáció jellegén is.

vetl03.jpgA legfontosabb sci-fi kapcsolat a Star Wars franchise esetén érhető tetten. Ebben az animációs sorozatban az is felfedezhető, hogy George Lucas mennyi karakterhez kapott ötletet a képregényt böngészve. Tehát a sokat vitatott második trilógiában (I-III.) megjelenő lények közül nagyon sok alapja megtalálható a Valérian et Laureline-ben, illetve ugyanezt a Valerian és az ezer bolygó városáról is elmondhatom, nem csupán Luc Besson fantazmagóriái elevenednek meg azért, hogy édes, aranyos, illetve humoros oldalát is láthassuk a történeteknek.

Ahogyan a képregényekben, illetve a fent emlegetett kultikus sci-fiben, ugyanúgy itt is megtalálható egy nagyúr, akivel szembe kell nézniük. Jelen esetben egy Gork Yodol névre hallgató parancsnokról van szó, aki klasszikus csápos figura.

vetl02.jpgValérian karaktere egyértelműen építkezik egy másik klasszikus belga műre, Hergé Tintinjére. A többi szereplő ennél kicsivel komplexebbre sikerült, bár azért itt is csak az alap személyiségjegyek fedezhetőek fel. Szerencsére ugyanez mondható el a Star Warsról is, ott is azért némileg módosítottak a gyökereken. De ha már a jellemekről beszélünk, akkor az animációs sorozatban némileg színesebbre sikerültek, mint a Luc Besson-féle feldolgozásban. Sokkal jobban megismerhetjük például Valériant, de a Shingouzokat és Laurelinet is. Lényegesen erősebb lett ez a vonal, mint az élőszereplős film esetében, ami azért kiemelendő, mert más szempontból viszont nem tudtam ráhangolódni az animációra.

unnamed_7.jpgA képregény Pierre Christin (író - Les Phalanges de l'ordre noir, Partie de chasse) és Jean-Claude Mézières (rajzoló - Lady Polaris) közös munkája, és 1967 óta fut. Természetesen az alkotók is régebbi művekből (The Adventures of Tintin, Spirou et Fantasio, Lucky Luke) szedték az ötleteiket a karakterekhez és a kalandokhoz, de az alapszituáció teljesen nekik köszönhető. Jean-Claude Mézières segédkezett Luc Besson-nak Az ötödik elem művészeti koncepciójában, és a The Circle of Power című Valérian műben ezek a rajzok fel is fedezhetőek, hiszen azt a képregényt küldte el a rendezőnek, hogy onnan meríthessen ihletet.

vetl04.jpgKét érdekességet említenék meg még a képregénnyel kapcsolatban. Egyik az, hogy Laureline nevét az alkotók találták ki, és azóta már a franciák is használják, mint keresztnevet, de előtte sosem létezett. A másik, hogy az időutazásos sorozat az angol Dr. Who-val kezdődött pár évvel a Valérian et Laureline megjelenése előtt, de a mai napig nem tudni, hogy erről a Pierre Christin és Jean-Claude Mézières tudtak volna, és úgy alkották meg a történeteket.

158.jpgA Valérian et Laureline egy tökéletesen kerek történettel szolgál a fiatal sci-fire éhezők számára, így a 14-25 éves korosztálynak szeretettel ajánlom. Valószínűleg az én generációm már nem fogja ennyire élvezni, mert annál egyszerűbbek a kalandok és a szereplők, a dialógusokról nem is beszélve. Aki mégis kacérkodik a gondolattal, azokat inkább a képregények irányába terelném.

Értékelésem: 6/10

Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/Time_Jam:_Valerian_%26_Laurelinehttp://www.imdb.com/title/tt0429462/
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=yOL3hS3hSOY
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/valerian-et-laureline-14782.html
DVD megrendelhető: nem

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

francia japán rajzfilm vígjáték kaland képregény adaptáció science-fiction