Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Smaragd Sárkány animéi


2019.nov.19.
Írta: Emerald Dragon 2 komment

A Mátrixon túli animációs antológia: Animatrix

Miután a Wachowski fivérek elkészítették a Mátrixot, egy animációs antológiai is született, melyet a gyökereket adó japán animék hangulatával és eszközével igyekeztek megvalósítani. A koprodukció összesen kilenc részt ölelt magába, több rendező dolgozott a projekten, mely az Animátrixot…

Tovább

Az élet, a világmindenség, meg minden… Edit és én

Még a Cinegore írójaként merült fel az ötlet, hogy ne csupán a klasszikus animéket vegyem számba, hanem egyfajta világkörüli úton induljunk el, és környező országok animációs termését is szüreteljük le az olvasóinknak. Szerbiába is betekintettem, hiszen ismertem egy művet, mellyel szívesen…

Tovább

Hentaiból akció sci-fi: YU-NO

Akadnak olyan sorozatok, melyek elsőre jó ötletnek tűnnek, aztán kiveszni látszik belőlük a tűz és félretesszük őket, hátha javul a történet. A Kono Yo no Hate de Koi wo Utau Shoujo YU-NO (YU-NO: A Girl Who Chants Love at the Bound of this World) kimondottan izgalmas témával kecsegtetett, így az…

Tovább

Babilon fenegyerekei bármit visszaszereznek

Általában a szimpla verekedős sorozatok nem igazán tudtak megfogni, mindig kerestem az érdekes karaktereket, a jellemfejlődéseket, a tragikus múltakat, illetve a tartalmat a cselekmény mögött. Ilyenek közül már bemutattam nektek a Kibát, de most egy statikusabb, mégis érdekesnek ítélt alkotással…

Tovább

Posztapokaliptikus Drakula: Vampire Hunter D: Bloodlust

Ha kedvelitek a dark fantasyt, akkor mindenképpen érdemes betekintenetek D, a dhampir történetébe. Nem csak egy sötét hangulatú sztorival találkozhattok, de izgalmas, fordulatos cselekménnyel is. A Vampire Hunter D: Bloodlust méltó utódja a korábbi animének, és sikerült szintet is lépnie elődjéhez…

Tovább

Kik a valódi paraziták a Föld nevű bolygón?

Kenichi Shimizu neve ismerősen csenghet, hiszen animátorként részt vett a Monster, a Black Jack, a Golgo 13: Queen Bee, a Naruto Shippūden: Blood Prison és a Naruto Shippūden: The Lost Tower című alkotások készítésekor. Ezúttal rendezőként mutatta meg magát egy izgalmas és tanulságos science fiction…

Tovább

"Quid pro quo": Fullmetal Alchemist

Akadnak olyan sorozatok, melyek nem csak kiállják az idő próbáját, de több példányban is beszereztem belőlük a limitált kiadást. Ennek fő oka az, hogy bármikor szívesen végig nézem őket, még úgy is, hogy nem túlságosan rövidek. A Fullmetal Alchemist azon animék közé tartozik, melyekbe első látásra…

Tovább

Vér, vér, vér!

Sose voltam különösebb rajongója a vámpíroknak, mert a denevér olyan kis undi röpdöső izé, a vérfarkasok sokkal aranyosabb kutyusok. Mit adhat egy újabb vámpír sztori? Semmit. A Hellsing története úgy, ahogy van, teljes baromság, értelmetlenségek halmozása értelmetlenségekre. Úgyhogy, amikor itt…

Tovább

Vámpírként a vérszopók ellen: Blood+

Ezúttal a maga nemében igencsak epikus animével szeretnélek megismertetni benneteket. Én az első epizódtól hétről hétre izgultam végig ezt a sorozatot úgy, hogy amint megjelent DVD-n, be is rendeltem a limitált verzióját. Gyönyörű képanyag, varázslatos történet, zseniális zene (Hans Zimmer), ötletes…

Tovább

Hallottátok a szél szavát? Samurai Deeper Kyo

A történelmi vonatkozású animék közül nagy kedvencem a Ruoruni Kenshin, azonban mielőtt azzal megismerkedtem volna, a Samurai Deeper Kyo is szembe jött. Mivel stílusra igencsak hasonlóak, és ezt már sikerült beszereznem, ezért szeretném bemutatni nektek ezt a sorozatot is. Aki rajong a japán…

Tovább