Iria: fejvadász az idegen ellen

71h2vu61e9l_ri.jpgAz egyik első eredeti DVD, amit animék közül beszereztem, számomra teljesen ismeretlen OVA volt. A Trillian képregénybolt eladója, Griff ajánlotta, és nem bántam meg a döntést, hogy hazavittem a fémdobozos kiadást. Az I.R.I.A.: Zeiram, the animation ugyanis egy meglepően összetett science fiction horror a kilencvenes évek derekáról.

Yayoi Goto: Tokete Iku Yume no Hate

vlcsnap-2012-12-24-01h36m15s185.pngIria a nagyhírű Gren nevű fejvadász húga, és maga is ezt a hivatást szemelte ki. Egészen ügyes a lány, de Fujikuroval folyton meggyűlik a baja, ugyanis a férfi mindig a legrosszabb pillanatban érkezik meg, hogy learassa az akció gyümölcsét, avagy a vérdíjat. Ezúttal azonban olyan küldetésre indul Gren, amely elég veszélyesnek ígérkezik ahhoz, hogy Iriát kihagyja belőle. A szemfüles lány nem hagyja magát, és Bobbal, Gren társával hármasban utaznak az űrbe, hogy megmentsenek egy eltérített hajót. A Karma fedélzetére érve viszont elsősorban holttesteket és hullaszagot találnak, az értékes rakománynak látszólag nyoma veszett. iria2.jpgA pillanatnyi sokk nem tart sokáig, mert fény derül rá, hogy a titokzatos űrbéli gyilkos, Zeiram volt a fedélközben elzárva, de a lény elszabadult és a legénység nagy részével végzett. Megpróbálják elintézni a förtelmet, de a gyilkos földönkívüli képességekkel rendelkezik. Ráadásul a kapitány inden megtesz annak érdekében, hogy ne árthassanak Zeiramnak. Ennek eredményeképpen a legénységen kívül egyedül Iria menekül meg, azonban hazatérve semmi nyomát nem találja a küldetésnek, melyre indultak, és a jelentések szerint az űrhajó, minden fedélzeten tartózkodóval egyetemben megsemmisült. Kérdés, hogy mi történhetett az űrbéli gyilkossal? A válasz keresése korántsem veszélytelen tevékenység, ha valaki mindent el szeretne tusolni.

0009ad20_852680.pngAz I.R.I.A. kimondottan izgalmas és fordulatos akció sci-finek indul, majd űrbéli horrorrá alakul át. Belengi egy cyberpunk-jellegű hangulat is, és nem csak a jövőbéli kütyük és fegyverek kapcsán, hanem a történet misztikumát illetően is. Nem is beszélve arról, hogy a Zeiram nevű szörnyeteg kísértetiesen hasonlít az Alien és a Predator című filmek idegenjeire. Egyfajta mutáns kombinációja a legmerészebb rémálmainkat, amely felhasználja a negyvenestől a kilencvenes évekig megjelent összes gonosztevő képességeit. Van itt Jason Voorheesre jellemző halhatatlanság, amorf átváltozások, science fictionből kölcsönzött lézerfegyverek és csapdák, de John Carpenter Dolog című klasszikusa is eszünkbe ötlik a képsorokat szemlélve.

iria2_00.jpgTehát számtalan lény ereje és tulajdonsága jelenik meg Zeiramban, mely arra enged következtetni, hogy ő maga a gonosz megtestesülése. Egy olyan kreatúra, amely az univerzum távoli szegletében ugyanúgy testet ölthetett, mint egy őrült tudós laboratóriumában. És ez az egyik szál, amelyet érdemes kiemelni a műből. Hiszen minden alkotásban felmerül, hogy egy idegen vajon milyen módon használható fel a saját céljaink érdekében (ideértve a vállalatok vagy országok, kormányok érdekeit is). Így akadályozó tényező folyton lesz az eliminálására tett kísérletekkel szemben. Mert mindig akad valaki, aki szerint a kapzsi vágyak erősebbek, mint a köz védelme. A gonosznak tűnő lények persze nem minden esetben kegyetlenek, sokszor csupán az ösztön, az önvédelem és a túlélés mozgatja őket, azonban ebben az esetben ez az elképzelés teljesen elvethető.

source_12.gifA valódi, tiszta gonosz, mely csak a pusztításért él, megfoghatatlannak tűnik, de testet öltve egészen profetikus jelleget kap. Miként az Ötödik elemben. Zeiram tökéletes gyilkológép, melynek eredete és céljai ismeretlenek, de mindennel végez, amivel kapcsolatba kerül. Az őrült tudósok felelőssége ezért a megvédésére, bebörtönzésére, felhasználására tett kísérletekben keresendő. De nem vethető el az a gondolat sem, hogy valójában ember alkotta szörnyetegről van szó, egy rosszul végződő Frankenstein ihlette alkotás végeredményéről.

iria-2.jpgAz I.R.I.A. azonban nem ragad meg ezen a szinten, hanem igyekszik több műfajt is átölelni. Egyértelműen James Bond-szerű muzsika csendül fel Iria akciói során, mely arra enged következtetni, hogy maga az anime is egyfajta öszvér, mutáns, ahogy a főgonosza is. Persze ez azt jelenti, hogy nem csak a nyugati világ filmes utalásait érdemes felfedezni, hanem számos keleti animáció is megbújik a sorok között.

ebg1bv9wsaalbff.jpgKeita Amemiya (Garo the Animation, Kamen Rider, Sword Gai: The Animation) koncepciója és Masakazu Katsura (Double Decker! Doug & Kirill, Tiger & Bunny) karakterdizájnja alapján a végleges formát Ryunosuke Otonashi (End of Summer, Countdown: Akira) készítette el. Az Ashi Productions stúdiójának zászlaja alatt a hatrészes OVA-t az a Tetsuro Amino készítette, aki a Macross 7-t, a Shikit és a Oreca Battlet is. A képi világa ugyan mára már kissé régiesnek tűnhet, de a hangulat megragad. ytv3sgf.pngAz összecsapások ábrázolása kellemesen dinamikus, a horror szituációk során ügyesen sötétebb tónusokat használnak, a játékos helyzetekben inkább az élénk színek dominálnak. A szereplők elevenek és nem statikusak, Iria folyamatosan fejlődik, és a többiek is komplex személyiségek.

iria_angel_maybe.pngA misztikum nagyon jól áll az I.R.I.A.-nak, amikor leülni látszik a történet, csupán vihar előtti csend, mely várakozással és feszültséggel teli időszakká alakul az epizódok teltével. Tehát a felépítés is egyre élesebbé teszi a helyzeteket, a fokozás meglehetősen erős megvalósítást mutat. Minderre természetesen jókora lapáttal rátesz a zeneszerző, Yoichiro Yoshikawa (Kyo kara Maoh!, Dominion Tank Police), akinek köszönhetően kimondottan filmszerűvé válik az anime.


Mitsuko Shiramine: Although the Dream is Far

dsddbi4vsaewmb2.jpgIgazi eyecandy és easter egg vadászat a műfajok szerelmeseinek. Az I.R.I.A. meglepetés lehet azok számára, akik a régebbi horrorokat is kedvelik, de az animéktől eddig ódzkodtak. Nem csak a hangulatot emelhető ki, hanem a science fiction-re jellemző erős társadalomkritika is, illetve a misztikum, amely a mű történetét belengi. Bátran merem ajánlani, hiszen ez a mű kiállta az idő próbáját. Az élőszereplős adaptációkat persze inkább a Power Rangers-kategóriájú filmek szerelmesei tekintsék meg. Hiszen ebből is készült két epizód.

Értékelésem: 9/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=615, https://en.wikipedia.org/wiki/Iria:_Zeiram_the_Animation
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=bxGLuBwkSAk
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/iria-zeiram-the-animation-27059.html
DVD megvásárolható: sajnos nem

Smaragd Sárkány