A majmok dzsungel könyve: A herceg utazása

princes-voyage-laguionie.jpgA 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál idei különdíját egy francia-luxemburgi alkotás nyerte el. Jean-Francois Laguionie (A majmok kastélya) és Xavier Picard (Muumit Rivieralla) rendezték a klasszikus Benelux animációs technikákat használó A herceg utazása (Le voyage du prince) című kalandfilmet. A szervezőknek köszönhetően ezt a művet is a Francia Intézetben sikerült megtekintenem.

levoyageduprince_photo2.jpgHerceg egy idős majom, aki már kiskora óta arra vágyott, hogy felfedezze és meghódítsa a világot. Ám utolsó csatájánál igen csúfosan végzi a megrepedt jégtakaró alatt. Mikor felébred, egy idegen civilizáció szigetén találja magát, ahol egy másik törzsből származó főemlős megmenti őt és biztonságosnak tűnő helyre juttatja. Tom, a 12 éves fiú, maga is vendég ebben a világban, még kicsiny korában találták őt, majd Victor és Elisabeth gondoskodott róla. Ez a házaspár igyekszik meggyógyítani a Herceget is, de valójában a férfinek más terve is van a jövevénnyel. Hiszen Victor nagy tudós, és az elméletét szeretné bizonyítani, miszerint a szigeten kívül is élnek értelmes lények, melyek hasonlóak hozzájuk.

theprince_svoyage_1200x600_v3-wpcf_1024x600.jpg„Hajótöröttünk” Tom segítségével kommunikál az idegen országban, mert a fiú bizony minden állat és növény nyelvét beszéli. Így ismerik meg Victorék a nagyratörő felfedező történetét, és hogy a fák lombkoronájában az ő világában más majmokat is ismernek. Azonban a gőgös és dogmatikus társadalom, melyben Elisabeth-ék élnek, tagadják a lehetőségét, hogy más értelmes lények is létezhetnek. Fő eszközük erre a félelemkeltés, melyet pozitív élményként sulykolnak gyermekeikbe.

the-princes-voyage_sitting_4_jpg_cmyk.jpgA herceg utazása első ránézésre erős keveredése Kipling A dzsungel könyvének, Pierre Boulle A majmok bolygójának és Gottfried August Bürger Münchhausen báró kalandjai című művének. Konkrét jeleneteket ismerhetünk fel ezekből az alkotásokból, valamint helyzeteket és azok lereagálását. Végig az volt az érzésem, hogy egyfajta adaptációval van dolgom.

the-prince-s-voyage.jpgEz azonban nem jelenti azt, hogy a film nézése közben unatkozni lehetne, vagy kiszámítható… - ez utóbbi sajnos igaz, a fordulópontok pontosan kiszámíthatóak. Ettől eltekintve az animáció kivitelezése szemet gyönyörködtető, eszünkbe juttatják a klasszikus francia és belga rajzfilmeket. A zenéje (Christophe Heral) is részletesen kidolgozott, nem nagyolták el és nem húzták rá egy kaptafára. A jelenetek felépítése logikusan követi egymást, hömpölygünk előre a dinamikus cselekményvezetésben, tehát az érdeklődést fenntartja és nem ül le, nem pihen meg.

04sex_le_voyage_du_prince.jpgA karakterek jellemére odafigyeltek, élnek és különböznek, személyiséggel ruházták fel őket. Akadnak, akiket szeretni tudunk és persze ellenszenvesekből sincs hiány. Amikor nincs szükség konkrét alakra, akkor pedig a maszkok jótékony anonimitásába süllyednek. Az eszközöket, ebből is érzékeltetem, kiválóan használták az alkotók.

original.pngAz alapkonfliktus nem meglepő, itt természetesen az emberi fajt személyesítik meg a különböző népcsoportok, amelyek dogmatikusan igyekeznek a saját igazuk szajkózni. Hiszen Herceg is kilógott a saját társadalmából, valahol Tom is kívülállónak számít, Victor pedig igazi eretnek a nézeteivel. Ezt a helyzetet számtalanszor feldolgozták már, de tény, hogy ennyire játékosan, kalandosan és mesésen még nem adaptálták a műveket. Az ötvözet tökéletesen zakatol, csak azok számára lóghat ki a lóláb, akik a fent emlegetett munkákat közelebbről ismerik.

f_theprincevojage.jpgHogy tisztelgésről van-e szó, nem tudhatom, de ismételnem kell, hogy a rengeteg átvett szituáció és karakter nem von le az alkotás értékéből. Herceg egyszerre csábít minket egy kalandos felfedező utazásra, és vezet el bennünket a társadalomkritika útvesztőjébe. Ahol nem csak a tudomány, hanem a vallás és a politika is megmérettetik. Arról pedig nem szabad megfeledkeznünk, hogy a kontroll kifigurázása mennyire zseniálisan valósul meg a műben.

mv5byjgxodiynzutymu0oc00mdfhlwe2njctmwrjmwnlnty0nmqyxkeyxkfqcgdeqxryyw5zy29kzs13b3jrzmxvdw_v1_ux477_cr0_0_477_268_al.jpgKérdezhetnénk, hogy melyik világ mellett adjuk le a voksunkat, melyik az a Paradicsom, amelyben szívesen élnénk, de mindegyiknek megvan a maga hibája és szépsége is. A harcos társadalom ugyanúgy elnyomja a gondolkodó elméket, mint a mélyen dogmatikus tudósok közössége. És a hippik gondtalan életét élők sem kínálnak különösképpen vonzó alternatívát.

get.jpgBár a végkifejletre volt egy tippem, végül az vont le a legtöbbet az A herceg utazása értékéből. Legalábbis számomra túlságosan esetlen és elkapkodott a lezárás, túl sok kérdés marad nyitva, így pilot epizódnak is mondhatnám. Ami viszont azt eredményezi, hogy remélhetőleg folytatásban is lesz részünk, mert a tudáséhségünk meglehetősen frusztrálttá varázsol bennünket. Itt megjegyezném, hogy az A majmok kastélya valamilyen szinten kapcsolódhat ehhez a műhöz, de ettől függetlenül az érzést nehéz kiverni a fejünkből.

anilogue-a-herceg-utazasa-le-voyage-du-prince-474-279-147406.jpgÍgy nehéz is végső ítéletet mondani az alkotás felett, mert az animáció valóban káprázatos, a története varázslatos, a karakterek mesések és az utazás kellőképpen izgalmassá válik. Megértem, hogy miért nyerte el a zsűri tetszését, de számomra nem teljes a mű, és várom, hogy ezt a csorbát később kiküszöbölje.

Értékelésem: 6,5/10

Forrás, információk: https://www.imdb.com/title/tt9144838/
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=N_nFj9ifrYQ
Mafab link: -
Bluray elérhető: még nem

Smaragd Sárkány