Vámpírként a vérszopók ellen: Blood+

blood-plus-otonashi-saya-anime-silk-art-poster-bedroom-decoration-3922.jpgEzúttal a maga nemében igencsak epikus animével szeretnélek megismertetni benneteket. Én az első epizódtól hétről hétre izgultam végig ezt a sorozatot úgy, hogy amint megjelent DVD-n, be is rendeltem a limitált verzióját. Gyönyörű képanyag, varázslatos történet, zseniális zene (Hans Zimmer), ötletes feltámasztása, illetve kiegészítése az eredeti Blood: The Last Vampire-nek. Valójában nem egy folytatás, sokkal inkább a franchise világának bemutatásáról van szó. A Blood+ annyira sikeres lett, hogy manga is készült belőle, több spin-off-fal, ahogy ezt már a Blood-C kapcsán is kifejtettem. Ott azonban nem említettem meg a keletkezések sorrendjét.

Hitomi Takahashi: Aozora no Namida

759121.jpgEz a Saya pontosan az a Saya, akit egykor megismerhettünk. Ugyanolyan fiatal, nincsenek fura copfjai és nem dudorászik butaságokat, nem mereng el össze-vissza, kimondottan arra fókuszál, ami most fontos számára: jelen esetben a sulira, merthogy még gimnáziumba jár. Meglehetősen közkedvelt személyiség, hiszen kedves, szorgalmas, jóravaló lány. George Miyagusuku fogadta őt örökbe és igazi családtaggá vált az idők folyamán. Fiatalabb testvére, Riku életvidám, naiv kisfiú, míg bátyja, Kai igazi apafigura. Ők négyen bármire készek egymásért, igazi összetartó család, habár nem vér szerinti rokonok, csupán George adoptált gyermekei. Mégis ez a kötelék mindennél erősebb számukra, a mottójuk: „Nankurunaisa”, ami magyarra valahogy úgy fordítható, hogy „Minden rendben lesz. Fontos ez az üzenet, de kérdés, hogy mennyire igaz az animével kapcsolatban.

tumblr_mxfjkxtzhc1shho8io1_500.gifSaya Otonashi fiatalkorát látszik bemutatni a sorozat, de természetesen itt nem ragad le és a a valódi tartalom is kiderül lassacskán. Aki véletlenül a Blood-C-vel kezdte volna az ismerkedést, az bizonyára zavarban volt attól, hogy nem a harcos, gyilkos, vadász Sayával találkozott benne rögtön az elején. Jun'ichi Fujisaku (eddig másik oldaláról ismerhettük, hiszen nem rendezett, hanem forgatókönyvet írt például a Ghost in the Shell: Stand Alone Complexeknek) animéje inkább háttér történetet kanyarít a fiatal lány karakterének. Nem is akármilyet, hiszen ötven részes sztorit alkottak.

HYDE: SEASON’S CALL

tumblr_pfq6y4mgde1utzelmo1_500.jpgKözéppontban Saya és családja állnak, akik – apjuk kivételével – gyanútlanul csöppennek bele egy olyan világba, ahol chiropteranok támadnak meg embereket, hogy kiszívják a vérüket. Egyfajta vámpírok, de a sorozat részletesen megismertet bennünket az eredetükkel is. A fiatal lány először nem tud mit kezdeni a sokkal, amit akkor él át, amikor először találkozik egy ilyen lénnyel. Ráadásul egy idegen férfi, Haji (Hagi) próbálja ösztönözni őt, hogy saját kezűleg végezzen a szörnyeteggel. Érzékelhető Saya zavara szituációban, mégis ösztönszerűen cselekszik az Első Csók után.

blood_50_large_01.jpgMiként a Blood-C-ben, itt is akad valami, ami nem stimmel az eseményekkel kapcsolatban. Viszont George és veterán barátja, David hamar rákényszerülnek, hogy szembesítsék az ifjú vámpírvadászt valós énjével, illetve múltjával, melyre egyelőre nem sikerül visszaemlékeznie. Nincs más választásuk: fel kell ébreszteniük Saya igazi személyiségét, hiszen Hajival közösen meg kell állítaniuk a chiropteranok invázióját.

UVERworld: Colors of the Heart

bloodp2.jpgA Production I.G mindig is gigantikus projektek létrejöttét segítette. Nekik köszönhetjük a Ghost in the Shell-eket, az Anothert, az Attack on Titant (koprodukcióban), a Le Chevalier D'Eont, a Ghost Houndot, a Haikyu!!-kat, a Jin-Roh - The Wolf Brigade-et, a Neon Genesis Evangeliont, a Psycho-Pass-eket, a Tsubasa RESERVoir CHRoNiCLE the Movie-t és az xxxHOLiC-okat. Nem meglepő tehát, hogy olyan neves zeneszerzőt sikerült megnyerniük az animének, mint amilyen Hans Zimmer (Gladiátor, Esőember, Az oroszlánkirály, Miss Daisy sofőrje, Hannibal, Tiszta Románc, az új Batman-ek, stb.).

blood_02.jpgA világ felépítése és bemutatása fontos szerepet játszik a Blood+-ban, hiszen a film gyakorlatilag belevágott az események közepébe. A sorozatban szerencsére bőven van idő, hogy megismerhessük a szörnyetegek megjelenésének körülményeit, illetve végre Saya személyisége is reflektorfénybe kerülhet. Nem kellett kapkodniuk az alkotóknak, kidolgozhattak mindent, amire kíváncsiak voltunk. Ugyan szünet nélkül került adásba az anime, így hétről hétre újabb információkkal lehettünk gazdagabbak, mégis a struktúra szépen felfedezhető benne. Az első 25 rész gyakorlatilag egy felvezetés, melyben eljuthatunk a titokzatos Divaig, a második fél évadban pedig megállíthatatlanul rohanunk egy irányba a végkifejlet felé.

Jinn: Raion

diva.jpgA karakterek szinte regényszerűen csöppennek bele a történet folyamába és lassan, de nem szájbarágósan vagy vontatottan bontakozik ki előttünk személyiségük és jellemük. Igazi epikus mű elevenedik meg, itt igenis van fejlődés, mindenki változik, senki sem marad meg olyannak, amilyennek megismertük. Igazán frappánsan összeszedett a cselekményvezetés és semmit nem erőltettek bele, aminek ne lett volna helye a sorozatban. Gyakorlatilag olyan, mint egy remekbe szabott francia regény. Drámai alapra épül fel az egész mű, mégis van itt tragédia, feszültség, szerelem, romantika, vígjáték, történelem, filozófia és némi természettudomány is. Részletesen kidolgozták a chiropteránok világát, de nyilván hagynak is minket gondolkodni a lényegüket illetően.

bloodp4.jpgA Blood: The Last Vampire-ben megismert Red Shield ügynökség működése, Saya természete és múltja, küldetése, sorsa, tragédiája, valamint a közte és a vérszívók között feszülő tapintható gyűlölet kifejtése izgalmas thrillerré varázsolja a mű első részét. A Blood-C-vel ellentétben itt a lány ébredése fokozatosan történik meg, így jóval élesebben kiütköznek a személyiségében rejtőzködő ellentmondások. Haji és Saya kapcsolatának gyökerei létfontosságúak ahhoz, hogy megérthessük cselekedeteiket.

Chitose Hajime: Kataritsugu Koto

bloodp1.jpgAz alkotás második fele inkább kiszínesíti a történetet és főleg a belső feszültséget, valamint a tragédiát helyezi fókuszba, ami látszólag hátráltatja az elkerülhetetlennek tűnő végkifejletet. Gyakorlatilag Diva személyének megismerésétől egyértelműnek hisszük a borzalmakat, melyek Sayára várnak, amennyiben be szeretné teljesíti küldetését. Ahogyan a lány lelkében dúló vihar egyre pusztítóbbá válik és érezzük, olyan irányba haladunk, mely felőrölheti az ifjú vámpírvadászt, újabb részleteket, szálakat ismerünk meg és a konfliktus bonyolultabbá válik, mint elsőre tűnt számunkra.

hqdefault_13.jpgSokaknak ezért lassúnak tűnhet a cselekményvezetés és néha fölöslegesnek érezhetnek bizonyos részleteket, de mindegyiknek van létjogosultsága, hogy jobban megismerjük és megértsük az indítékokat, a puzzle darabkáit, valamint a karaktereket. Gondolok itt például a Shiff-ek és a Chevalier-k szerepére és helyére. Ha nem ismernénk meg őket közelebbről, nem tekintenénk bele részletesebben a világukba, kuszává és kaotikussá változna az, hogy mit, mikor és miért cselekednek. Ezért is tartom fantasztikusan kielégítőnek a szereplők hátterének kidolgozottságát és örömmel fogadtam, hogy nem nagyolták el, nem mosták el az apró különbségeket.

Mika Nakashima - Cry no More

blood_50_large_15.jpgÍgy nem meglepő, hogy a Blood+ magával ránt bennünket és a legvégére már mi sem tudjuk igazán, hogy van-e számunkra megfelelő végkifejlet. Sokat emlegetem: egy animében nincs tisztán jó és tisztán gonosz, így az elénk tárt nyomasztó feszültség lassan ránk telepszik, megérint bennünket, és pont ez az, amit szeretek az ilyen típusú művekben.

Vannak animék, amelyeket különösen szeretek és ezek közé tartozik ez a sorozat is. Említettem az elején, hogy ebből anno be is rendeltem a limitált kiadást és így néhány képet meg is osztanék veletek, hogy mennyire igényesek ezek.bloodfront.jpg

tumblr_onc90bjwgj1vv1g70o1_400_1.gifA vámpírlét sajátosságáról minden ilyen témájú sorozat elmélkedik. Saya természete sokban hasonlítható volna Penge karakteréhez, leszámítva a szembetűnő nemi különbséget. Azonban a legfontosabb mégis az eredetükben keresendő. Erről értekezik részben a Blood-C is, de csupán itt tudunk elmélyülni a főszereplő jellemének értelmezésében. A kettősség pszichológiailag is problémát jelent, nem csak a testi szükségletekben jelenik meg mindez. Azonban jóval nagyobb terhet ró rá a Káin szerep, melyet a Trinity Blood és a Shiki során ismerhettünk meg. Hiszen a saját testvéreit kénytelen legyilkolni, választani szükséges az emberek és a chiropteranok között.

Angela Aki: This Love

blood_50_large_29.jpgMásik oldalon pedig ott áll az, ami minden faj fenntartó erejét jelenti: az élni akarás, valamint az élethez való jog. A vérszívó szörnyetegek ugyanúgy kikövetelhetik maguknak, hogy ösztöneikkel együtt meglegyen a helyük a társadalmunkban. Valójában semmi se jogosítana fel bennünket, hogy kiirtsuk őket, hiszen a természetüknek és szükségleteiknek engedelmeskednek. A kompetitivitás elve alapján azonban csak egyikünk maradhat meg, hiszen a vérszopók ránk vadásznak. Mégis, a tragédiájukat megismerve, elgondolkodunk rajta, mennyivel van több jogunk győztesen kikerülni ebből. Ennél persze jóval részletesebben kifejti a morális dilemmát a sorozat, de ahhoz a főbb titkokat is le kellene lepleznem.

large_2.jpgNem tökéletes a Blood+, hiszen a vége felé eléggé összesűrűsödnek az események és kiszámíthatónak tűnik a vég, de szerencsére nem követték el azt a hibát az alkotók, hogy sima hollywoodi lezárást vessenek elénk, hanem az egész cselekmény felvezetése egyszerre készíti elő és ad nekünk némi feszültséget azzal, hogy félig ezt nyitva is hagyja.

K: Brand New Map

bloodp3.jpgAjánlom mindenkinek, aki türelmesen végig tud nézni egy regényszerűen felépített hosszabb sorozatot. A rajzok igényesek, a karakterek kidolgozottsága részletes és mély, a zenei aláfestés epikus a szó minden értelmében. 50 rész, de megéri kitérni rá, szeressétek és ismerjétek meg a tragikus sorsú utolsó vámpírvadász történetét.

Értékelésem: 9,5/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=5088, https://en.wikipedia.org/wiki/Blood%2B
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=xxFEsN5A44c
Mafab link: -
Bluray megrendelhető: sajnos nem

Smaragd Sárkány