2019. jún 13.

A mindent elsöprő erő esete a leküzdhetetlen akadállyal

írta: Emerald Dragon
A mindent elsöprő erő esete a leküzdhetetlen akadállyal

Dragon Ball Super: Broly (2018)

poster1_1.jpgAmikor tíz éves voltam, a Dragon Ball volt számomra az első olyan rajzfilmsorozat, amely nem önálló epizódokból, hanem hosszú részeken át ívelő story arc-okból állt. Ez a fajta történetvezetés sokkal részletesebb karakterfejlődést és világépítést mutatott be, mint amit addig megszoktam, s magam is borzasztóan örültem, hogy van egy nekem való Dallas, amit úgy irigyeltem családom felnőtt tagjaitól. És valóban ezt is adta: Son Goku útja a felnőtté, illetve minél erősebb harcossá válás felé; aminek fő eleme a kalandozás, új szereplőkkel való megismerkedés, még ha időnként ezt a kötelező shonen-fightok tűzdelik is.

goku.jpgA Dragon Ball Z ehhez képest rögtön egy cápaugrással kezdődött, felborítva az addig felépített világképet: kiderült, hogy Son Goku nem is ember, hanem egy távoli bolygóról származó harcos faj, a saiyan-ok egyik utolsó tagja. Innentől kezdve egyre inkább áttevődött a hangsúly a küzdelmekre, és lényegében csak arról volt szó, hogy jönnek az egyre erősebb gonoszok, akiket aztán különféle fortélyokkal igyekeznek a csapat tagjai leverni (Ja, és Son Goku és Vegeta nagy rivalizálása is kezdetét vette, ami lényegében arról szól, hogy az utóbbi próbál erősebb lenni, mint az előbbi).

De egyúttal a sorozat belekerült a shonenek örök poklába is: egy idő után baromi unalmassá válik, hogy mindig van egy még erősebb gonosz, aki már a világ, a galaxis, meg az univerzum legyőzője is, de főhősünk óriási áldozatok árán kitalál valami még erősebb technikát, s aztán nemhogy szőke, de vörös, meg még kék hajú formát is fel tud venni (s ez még mindig nem a végső!), hogy legyőzze aktuális nemezisét. Ezt persze egy idő után nem lehet hova fokozni, és így elég egysíkúvá tud válni.

Így hát, amikor az internet fejlődésének hála tíz évvel a betiltása után újra felfedeztem a sorozatot, érettebb fejjel már nem volt türelmem kétszáz résznyi bunyót megnézni, így inkább csak a mangát olvastam el. És bizony úgy találtam, legkésőbb a Cell saga, de még inkább a Majin Buu saga után illett volna befejezni a sorozatot.

broly_super.jpgA pénz azonban nagy úr, így Toriyama mester 2015-ben áldását adta egy újabb sorozat, a Dragon Ball Super elkészítésére. Ez nagyjából a manga végénél veszi fel a fonalat: immár kiderül, hogy pusztításistenek is pályáznak a super saiyanok erejére, illetve mind a tizenkét párhuzamos univerzumból összeeresztik a legnagyobb harcosokat, megfejelve egy nagy adag időutazással az egészet… Úgyhogy erre az egészre csak legyintettem; sokkal jobb animék is akadnak ennél.

Minthogy azonban a DB univerzummal nagyjából tisztában vagyok, Smaragd Sárkány ismét megbízott, hogy üljek be a Pólus Center Mozi Anime Filmklub újabb vetítésére, ahol ezúttal a DB Super mozifilmje volt terítéken (ezúttal is köszönöm az újabb meghívást).

Broly karaktere nem új: a ’90-es években három filmben is felbukkant már, igaz ezek nem tartoztak szervesen a sorozathoz. Toriyama csak hosszas unszolásra egyezett bele, hogy végre kanonizálják a szereplőt, így 2018-ban a jelen eredetfilmet készítették neki.

badrockxgine.jpgA sztori 41 évvel ezelőtt kezdődik: a saiyanok bolygója Dermesztő uralma alá kerül, ami a büszke Vegeta királynak nincs ínyére. Nagy reményeket fűz fia, Vegeta herceg iránt, aki harci potenciálja vetekszik Dermesztőével. Azonban a neveldében egy másik kisfiú, egy bizonyos Broly még nála is nagyobb (igaz, instabilabb) erővel rendelkezik, akit Vegeta király irigységében a kietlen Vampa bolygóra száműz. Broly apja, Paragus a fia után ered, azonban a bolygón rekednek, miután az űrhajójuk megsérül.

Öt évvel később Dermesztő úgy dönt, elpusztítja a saiyanok bolygóját, elejét véve egy esetleges zendülésnek. Egy Badrock nevű harcos megneszeli ezt, így még a pusztítás előtt a Földre küldi fiát, a gyengécskének tartott Kakarottót.

vegibo.jpgA többit tudjuk… egy rövidke klipből kiderül, hogy Kakarottóból Son Goku lett, aki az univerzumok csatája után Vegetával együtt élvezi a jól megérdemelt pihenést (már ha a kisebb szigeteket elsöpörni képes boxedzést annak lehet nevezni). Közben Bulma hívást kap hazulról: elloptak hat sárkánygömböt és a radarját az irodájából, és a tolvaj minden bizonnyal a hetedik után indult. A szálak Dermesztőhöz vezetnek (aki egy meglehetősen debil kívánságra használná a gömböket, de nem lövöm le a poént), így Son Goku és Vegeta is az utolsó gömb után erednek.

Mindeközben Dermesztő két felderítője, Cheelai és Lemo (őket ebben a filmben láthatjuk először) meglelik Broly-t és Paragust a Vampán. Dermesztőnek felkelti az érdeklődését a titokzatos saiyan ereje, ezért úgy dönt, ráereszti Son Gokura és Vegetára…

Nos, eddig a pontig a film (DB-hoz mérten) kiválóan teljesít. Van rendes felvezetés, előzmények ismertetése, az új szereplők bemutatása, bedobnak pár cameót is (a szériában először tűnik fel Son Goku anyja, Gine), és alapvetően egy küldetés teljesítése áll a háttérben.

Egy óra elteltével azonban sor kerül a fő szenzációra, ami nem más, mint Son Goku/Vegeta és Broly összecsapása. Ez rengeteg átalakulással, villódzással, hegyek ledarálásával, vulkánok kitörésével és ordítással jár. Nem túlzok, fél órán keresztül három hangeffekt ismétlődik:

„RRRRAAAAGGGGHHHH!!”

„HAAAAAAAAAAAAAA!!”

„BAOOOOMMMM!!”

Nem tudom, lehet, hogy tízévesen még rá is pörögtem volna e jelenetsorra, de így, érettebb fejjel már két perc után baromi unalmas az egész, és csak azt vártam, mikor térünk vissza már a sztorira.

paragus.jpgPersze, ezzel együtt sokkal jobb, mint az első két film, amit legutóbb láttam. Jobban megáll önmagában (minimális DB-ismeret elegendő hozzá), a történetvezetés is kidolgozottabb (néhány fura vágástól eltekintve), és persze sokkal szebb és látványosabb is, azt meg kell hagyni (ez az első IMAX-ban készített DB film).

Ismét szót kell ejtenem a vetítés körülményeiről, hiszen – a múltkorihoz hasonlóan – a közönség hangulatáról nem lehetett panasz: ujjongtak Goku érkezésére, felkiáltottak a nagyobb ütéseknél, megtapsolták a filmet... Mégiscsak jóféle közösségi élmény mozizni!

A feliratozás viszont kriminális volt. Az egybeírás-különírás szabályainak be nem tartására csak legyintettem, de a j-ly tévesztések felett nem tudok szemet hunyni. Oké, értékelem a fordító munkáját (ha jól értelmezem, rajongói fordításról van szó), de igazán megnézhette volna a kész munkát egy lektor is…

super_vegeta.jpgÖsszességében tehát mit mondhatnék? Ha hardcore DB rajongó lennék, akkor bizonyára minden igényemet kielégítené a film (lásd a keretes írást). Átlagos otakuként viszont annyit mondanék: szép-szép, passzol is a történetbe, de egy félórás shonen fighttal már nem lehet lenyűgözni.

Értékelés: 6/10

Leinad

Másvélemény (keretes írás):

broly.jpgA Dragon Ball filmek nem mindig sikerülnek a legjobban a sorozathoz képest, de úgy gondolom, hogy az újak egészen jók, és megállják a helyüket. Ez a helyzet a DBS: Broly-val is: a címszereplő ezzel hivatalosan is „canon” lett, úgyhogy a rajongói biztosan örülhetnek most. És nem is volt annyira erőltetett, ahogyan behozták a DB univerzumba.

broly_vegeta.jpgNekem kifejezetten tetszett a történet és az új szereplők is - igyekeztek úgy visszaadni Brolyt, ahogyan a régebbi Z filmekben először láthattuk. Nagyon érdekes volt a film első félórája, ahol pontosabban megtudhattuk, mi történt a csillagharcosokkal: Broly-val, Vegeta-val és persze mindenki kedvencével, Son Gokuval (persze, aki hardcore fanként már megnézte az OVÁkat, nem lel ebben sok újdonságot). Nem kívánom leírni az egész film tartalmát (az már úgyis megtettem J - Leinad), csak a véleményemet a filmről, mint Dragon Ball fan.

freiza.jpgÖsszességében imádtam a filmet. Hatalmas pozitívum számomra a látványvilág: ugyan a magas színvonalat már megszoktam a Super-ből, de a filmben ezt is felül tudták múlni. Tetszettek a zenék, az új karakterek, és ahogy említettem az is, ahogyan Broly-t hivatalos szereplővé tették.

goku-vegeta.jpgDe mint minden filmnek, ennek is vannak hibái (még Dragon Ball fan szemmel is). Ugyan jók az új szereplők, de nagyon hiányoltam pár régebbit, például Krillint. További negatívum, hogy hiába voltak nagyon szépen ábrázolva a harcok, a végére már elnyúlt kissé. A film befejezésére lehetne még panaszkodni (ha ez egy önálló film lenne), de így biztos vagyok benne, hogy valamilyen formában innen fogják folytatni.

Nekem így is hatalmas élmény volt (különösen Dragon Ball fanként moziban látni, nem az apró számítógép-monitoron), alig várom a folytatást!

Értékelés: 9/10

Nikki

Szólj hozzá

akció anime természetfeletti Nikki Pólus Mozi science-fiction Leinad Toei Animation