2019. ápr 27.

4 anime, amit inkább ne nézz meg

írta: Emerald Dragon
4 anime, amit inkább ne nézz meg

big_1477523799_image.jpgAhogy rohamos mennyiségű anime mennyiség kezd ránk ömleni, rájöttem, hogy érdemes volna azokról is néhány szót mondanom, melyek nem élik túl az első pár epizódot, így cikk sem születik belőlük. Általában igyekszem végig verekedni magamat az utolsó részig, de van, amikor nincs remény arra, hogy megszeressem, így inkább félbehagyom azokat. Annak, aki kíváncsi, mit és miért kaszáltam el, jó olvasgatást kívánok. Akinek ellenvéleménye van, bátran ossza meg velem!

maxresfault_8.jpgAz első, amivel nagyon próbálkoztam, és az évad feléig követtem az eseményeket, az ígéretes címmel kecsegtető Ulysses: Jeanne d'Arc and the Alchemist Knight volt. A történet egy alternatív síkon, de az 1400-as években játszódik, amikor lerohanják a britek Franciaországot. Montmorency egy fiatal diák ebben az időben, és az iskolája is áldozatává válik a hódításnak, ő mégis túléli és alkímiával kezd el foglalkozni. A Bölcsek Kövét kutatva sikerül megidéznie Astaroth-ot, a tündérek királynőjét, aki megígéri neki, hogy megtanítja a titkos tanokra. A Bölcsek Köve ugyanis arra is használható, hogy valaki felvehesse vele a legendás Ulysses képességét és legyőzhetetlen harcossá váljon. Azonban erre csak egy kiválasztott lehet alkalmas, a fiú pedig véletlenül egy Jeanne nevű szeleburdi nő megmentésére végzi el a rituálét, így a lány lesz a jövő reménysége.

maxrdefault_3.jpgEddig nem is volna baj a sztorival, a történelmi eredetű animék kiváltképp izgalmasak, még a picúr tündéresen sem lehet kiakadni, kell egy aranyos szereplő is a komolyabb hangvételű téma MELLé. De Jeanne d’Arc aztán rendesen tarol, és a második résztől nagyjából az lesz a felállás, hogy a főhős nő hatalmas MELLeket szeretne, és minden más nőnemű egyénre iszonyatosan ráizgul és csodálja, irigyli őket a méretes kebleikért. Férfi vagyok, értem a dolgot, vicces is néhányszor, de a kritikus jeleneteket folyamatosan ezzel feloldani és a nő jellemének 90 %-át ezzel kitölteni, nos, az nagyon, de nagyon unalmassá válik. A sorozatot végül a hetedik részig bírtam, amikor végre kezdhetett volna valami izgalmasról szólni, de végül feladtam.

Anime News Network: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=21193

maxresdefau_2.jpgA Grimms Notes The Animation szerepjáték adaptációnak indult, aza alapfelállást még izgalmasnak is találtam. Főszereplőink a nagyon fiatal Csipkerózsika (Ex), Barackfiú (Tao), Hófehérke (Shirayuki-hime), Robin Hood, Alice, Piroska (Akazukin) és lassan csatlakoznak hozzájuk mások is. Mindannyian rendelkeznek a mesék könyvével, amely megmondja a jövőjüket, predesztinálja a végzetüket. Ezt hordozva és hangosan felolvasva belőle képesek átváltozni és felvenni a hős alakjukat, hogy aztán történetről történetre vándorolva megoldják az aktuális problémákat.

01.pngElsőre még érdekesnek is tűnhet a felvetés, bár egy Grimm sztoritól azért jóval többet várnánk el. A játék eredetét nem ismerem, bizonyára szórakoztató azoknak, akik végigküzdötték magukat a pályákon, de valójában sem meglepetést, sem izgalmat nem tartogat számunkra az anime. Hat részt sikerült ledarálnom úgy, hogy nem történt olyasmi, amit ki tudnék emelni belőle. Gimme horror or thriller, this is neither interesting nor cute.

Anime News Network: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=21266

mahou_shoujo_tokushusen_asuka_01_02.jpgA beharangozók között leltem rá a Mahou Shoujo Tokushusen Asuka (Magical Girl Spec-Ops Asuka) című sorozatra, ami akciót és mágikus lánykát ígért, pörgős köntösbe rejtve. A történet egy olyan világot mutat be nekünk, amit Disa nevű szörnyetegek árasztottak el, és kegyetlenül öldöklik az emberiséget. A megmentésben egyedül különleges képességekkel megajándékozok vehetik fel a küzdelmet. Főszereplőnk, Asuki Otori csak nyugalmat szeretett volna magának, amikor a családját Disa macik mészárolták le… és itt le is kapcsoltam a lejátszást. Nem, kicsiny plüssmedvék támadásait csak ZS-kategóriás horrorfilmekben tudom elképzelni.

Anime News Network: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=21226

bfca8643164b190d0e5da460abb371bd1544588942_full.jpgAkadnak olyan sorozatok, amelyeket a cím alapján, találomra kezdek el nézni. Ezek közé tartozik a Dimension High School, ami egy vegyes darab, hiszen élőszereplők és animáltak vegyesen találhatóak benne. A mű gyakorlatilag két síkon játszódik, az első a „valós világ”, egy középiskola, ahova Shinogama a történet kezdetén megérkezik. A kicsiny kertjébe köveket keres az udvaron, amikor rábukkan egy furcsa alakúra, zsebre is vágja azt. Az osztályban ez a meteorit életre kel, megszólal és egy animációs világba rántja át a főhősöket. Egy szfinx találós kérdéseire kell válaszolniuk, hogy túlélhessék a kalandot, mert minden rossz megoldás után felfalja egyikőjüket.

dimension_high_school_01_large_13.jpgAz alapötletet már láthattuk a nagy sikerű rendező, Takashi Miike filmjében, az As the Gods Will-ben, de ott mindent tökéletesen kiszámoltak, ebben az animében nem működik a kémia a karakterek között sem. A CGI meglehetősen középszerű, a hangulat hiányzik a jelenetekből, sem mókásnak sem ijesztőnek nem találtam a találós kérdések körét. Alapvetően a sztori szerint újabb és újabb feladatokat kellene teljesíteniük a fiúknak a tanárukkal, amelyek feltehetően kapcsolódnak az adott napi anyaghoz. Elméletileg ezzel a világ végének eljövetelét akadályozhatják meg. Lehet, hogy gyerekeknek szánták a művet, és tanítani próbál, de engem nem győzött meg semmiről.

Anime News Network: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=21548

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

anime