Európai nihil és japán ámen

monster_11219.jpgAz anime már terjedelmében is figyelemreméltó. 74 rész, a tiszta játékidő 20 perc. Vagyis 24 órát vesz el az életedből, ha végignézed. Lehet, hogy Japánban kultusza van a mangának, illetve az anime-oknak, és lehet, hogy a nyugati világban is nő a rajongói kultusz, mégis fölteszem a kérdést, ki képes 74 részt végignézni alaposan, értőn, amelyet a szerző, Naoki Urasawa 1994-2001-ig írt? A Monster engem is az anime rajongójává avatott, mint ahogy sokakat. Miért ragadja meg az embert ez a hatalmas történetfolyam? Nem azért, mert a popkultúra terméke. Ez az anime nem kommersz, ezért van értelme kivallatni és megítélni. Mennyiségi megközelítésben épp epikussága, a mesefolyam szélessége és mélysége bilincseli le a nézőt. Persze, Homérosz és Vergilius, Goethe és Madách. De egy mai nyugati fiatalt, mikor kötött le utoljára az Iliász? Mindenesetre Urasawa minden alakjának van múltja – vagy éppen már nincs, de ennek is története van –, minden figurának vannak indítékai, jelleme, személyisége – vagy épp nincs, de az is valamit jelent. Döbbenetes az a gondosság, ahogy megrajzolja szereplői életét születésüktől a jelen történetig és evvel egy olyan fikciós világot teremt, ami nagyon is hihető.

Kuniaki Haishima: Grain

anime-monster-naoki-urasawa.jpgVagyis inkább azt írnám, hogy ez egy nagyon is reális világ, főleg nekünk, magyaroknak: a rendszerváltás körüli NDK, Csehszlovákia, illetve Németország és Csehország történelmének egy sötét, ám megtévesztésig hihető alternatíváját ismerjük meg. A sztori fő vonala az, hogy a csehszlovák és az NDK-s titkosszolgálat agymosási kísérleteket végez árva gyerekeken, hogy kitenyésszék a jövő (kommunista) világuralmának tökéletes vezetőjét. Csakhogy a kísérlet olyan jól sikerül, hogy a gyönyörű gyermek, akiben fölébresztik a Gonoszt, a Szörnyet, teljesen önállóvá válik és megváltoztatja a belé ültetett programot. Itt vált át a mennyiségi vagy szórakoztató szempont a minőségi, avagy filozófiai kérdéssé, ami folyamatosan ott lappang az anime fölszíni története alatt. Mondanám, addig jó, amíg csak lappang, de gyakran fölmerül a fölszínre, s akkor sajnos szájbarágóssá válik a filozófiai dimenzió, de még ez sem válik kárára a filmnek, olyannyira tekervényes az egész sztori és gondolatkör, hogy jót tesz neki egy kis kifejtés.

ba79536afe071c6fcfb2fb3d95df8f0ab29c7fe3_hq.gifEz az alapvető kérdés a keresztény teológia és a modern metafizika határterületén található: mi a gonosz? A sorozat maga a Jelenések Könyvének egy részletével kezdődik, melyben János látja a végítélet Bestiáját kiemelkedni a Vizekből. Erre a vallási dimenzióra folyamatosan rájátszik a szerző olyannyira, hogy a Gonosz emberi hordozójának halálát a Végítélet Napjának nevezi. Urasawa realizmusa itt is győz, ami még hihetőbbé teszi a sztorit: a Sátán nem egy kénkövet köpő szárnyas sárkány, hanem egy megnyerő ifjú, Johann, egy olyan mosolygós gyilkos, aki végig megőrzi emberi alakját. A metafizikai dimenzió ebből a szempontból kacsint ki: ez a gyönyörű ifjú, akit a világ urának szántak a pszichoterror-kontroll mesterei, rádöbben a benne lévő hiányra, arra a semmire, ami megsemmisít mindent. Ezt úgy fejezi ki képletesen, hogy azt mondja, „Láttam a véget, a véget, a véget, a véget, a véget.” A vég vég nélküli ismétlésével azt emeli ki, hogy nincs semmilyen érték, nincs az életnek semmiféle értelme, amiért érdemes lenne élni. Minden életút végén a halál áll, ami nyomtalan eltűnést jelent Johann értelmezésében. Ezt úgy mutatja be, hogy egy árva gyereket beküld a piros lámpás negyedbe, hogy keresse meg anyját, akit persze az nem talál meg, helyette szörnyű tapasztalatokkal, magánnyal és élete értelmetlenségével szembesülve majdnem öngyilkos lesz (egy négy-öt éves forma kisfiúról beszélünk).

vlcsnap-2014-01-20-21h02m31s100.pngÉs éppen ez teszi magas színvonalúvá a műalkotást, nem csak felületesen megemlít egy vallási, metafizikai, politikai problémát, hanem alaposan kifejti, megmutatja több epizódon keresztül, hogyan működik a gonosz, s vele szemben a jó. Hogyan születik meg az emberben a gonosz, ki ülteti az egyes személyekbe és miért a gonoszt? A Johann és a körülötte álló szélsőjobbos aktivisták, volt kommunista titkosszolgák, maffiafőnökök, bérgyilkosok ellenfele a japán agysebész, Kenzou, aki a gonosz üldözése közben egzisztenciálisan lecsúszik, hajléktalanként tengeti életét, de bárkivel találkozik, megérinti életszeretetével, az élet föltétlen tiszteletével és mentésével. A mű legfőbb hibáját épp ebben látom, hogy szimplifikálja az ellentétes erőket: vagy nagyon gonosz vagy nagyon jó, s ez még akkor is bántó butaság, ha ismerjük és látjuk a szereplők jellemének kialakulását, működését. A legfőbb jellemfejlődést épp maga a gonosz mutatja be: ahelyett, hogy azzá válna, aminek tervezték az emberiség urai, a világ urává, fölismeri ürességét, céltalanságát, magányát és inkább öngyilkos akar lenni. Persze azt is gonoszul, egy egész kisváros kiirtásával, hogy gyűlöljék és kivégezzék őt.

monster67-04.jpgA „gonoszt” kis betűvel kell írni a történet összefüggésében, mert ha „Gonoszként” aposztrofálnánk, akkor a keresztény Sátán egyértelmű megfelelőjeként kezelnénk. Azonban, ahogy azt föntebb már jeleztem, nem egészen ez a helyzet. Az anime van annyira posztmodern, hogy távolságot tartson a keresztény mitológiától, mégis mitologikusan, mert az epikus mesélésbe ágyazza a jó és gonosz gnosztikus harcát, amelyet világtörténelemnek nevez a felületes szemlélő. Azonban a gonosznak a posztmodernben nincs már arca, nem egy megszemélyesített metafizikai elv, nem is egy konkrét személy. A gonosz nem egy személy, hanem maga a személytelenség, ahogy azt Nietzsche vagy Hamvas bemutatta. A gonosz névtelen, személytelen, maga az a világfolyamat, ami fölzabálja a világot; ennek jelenlegi formája a kapitalizmus, illetve a tőke.

500px-monster_p7_03.jpgEzt a sorozat úgy mutatja be, hogy a gonoszt megtestesítő ifjúnak nincs valódi neve. A Johann nevet később kapja az agymosásáért felelős titkosszolgától, Poppétól. Ez a Poppe maga mesekönyveket ír és rajzol, melyek mindegyike arról szól, hogyan száll a gonosz az emberbe, s különösen a gyermekekbe. A „Mese a névtelen szörnyről” című műve áll a történetfolyam középpontjában, amelyben a név nélkül vegetáló, azaz személytelen gonosz megkettőződik, hogy nevet keressen magának a világban. A gyanútlan és egyben ostoba kispolgárokat avval szedi rá, hogy erőt ígér nekik, ha beengedik magukba. Miután megerősíti őket létezésükben, fölzabálja őket és továbbáll, hogy újabb áldozatot szedjen. A király beteg fiába, Johannba is beleszáll, aki aztán fölzabálja az egész királyságot, s miután újra egyesül saját megkettőzött önmagával, rádöbben, hogy egyedül maradt a világon. Pedig milyen szép név is a Johann, csak kár, hogy senki nem nevezheti már meg vele. Figyelemreméltó, hogy Jánosnak nevezi Urasawa a gonosz hordozóját, avval a névvel, akit Isten megáldott vagy megvert avval, hogy feltárta számára a világvége eseményeit, köztük a Bestia működését. Sajátos elgondolás, nem tudom, volt-e benne tudatosság a szerző részéről. Hogy épp az válik a gonosz hordozójává, aki meglátja azt és megérti működését? Vagyis a gonoszt megismerő ember elveszíti személyes mivoltát, s puszta céltalan működéssé, eseménnyé válik? Ezen értelmezés felől Johann öngyilkossági kísérlete kétségbeesett menekvés a névtelen és névtelenítő erőktől, hogy ne azt tegye, amit számára kiszabtak az emberiség urai, ne azt tegye, amit a beleültetett program rendel el.

500px-monster_cop_01.jpgHa innen nézem a művet, mégsem annyira sematikus a gonosz alakja, pontosabban az ő alakja a legkevésbé sematikus. A gonosz mint kettősség, megkettőződés témája is alapvető metafizikai toposz a monista irányzatokban: már magának a világnak a dualitás-jellege is arra utal, hogy a világ a gonosz működésének terepe, nincs egység, kétség van, ami megtépázza a személy integritását, mert mindig választania kell, s soha egyetlen döntés sem lehet tökéletes. Ez a sorozatban úgy jelentkezik, hogy Johannak van egy lány ikertestvére, akiről lassan kiderül, hogy valójában őt nevelték a gonosz hordozójának, ám mégsem vált azzá. Hogy miért, az nem derült ki számomra – ez is egy súlyos mulasztás az alkotó részéről, pedig egy ponton nagyon izgalmas lett volna kiaknázni azt a lehetőséget, hogy tényleg az a legfőbb gonosz, akiről nem is sejtjük, akitől nem is várnánk. Mennyivel emberibb és reálisabb lett volna ez a fölismerés! Mint ahogy a legvégső fölismerés is üres freudizálásba fojtja a végkicsengést: az ikrek anyja végül is adott nevet gyermekeinek, azaz megvan a lehetőségük saját személyiség kiépítésére, amely ellenáll a személytelen erők mechanikus működésének, de aztán az anya a lányt löki az emberiség kísérletező kedvű urainak karmai közé. Vagyis végeredményben az anya a szörny. Ennek csak akkor van értelme, ha az anyaságot, az anyagi létezés okát abjectként értelmezzük.

post_0348_7_monster.jpgA vele szöges ellentétbe állított jó, Kenzou, sokkal kevesebb jellemfejlődést mutat be. Ahogy a mű elején, úgy a végén sem képes megölni a gonoszt, mindig ugyanúgy szereti az élőt, mindig mindenkiben ugyanúgy látja az élethez való jogot, a kanti imperatívusz megfogalmazásához hűen a személyt mindig öncélként állítja maga elé és nem kezel senkit eszközként saját céljai eléréséhez. Annyi változást látunk rajta, hogy mivel őt vádolják a Johann által elkövetett gyilkosságokkal, tehát külső kényszer hatására odahagyja jól jövedelmező polgári állását, elhagyja szép, ámde rettentő ostoba jegyesét, s hajléktalanként járva Cseh- és Németország vidékeit, üti bottal Johann nyomát.

166498566002202.gifVisszatérnék a felütésre: miért érdekes ma egy epikus hömpölygésű mese, mítosz? Miért lehet izgalmas egy monstre sorozat, ahol majd’ minden részben három-négy új szereplőt, újabb és újabb mellékszereplőket kapunk, úgyhogy elég nehéz lesz eligazodnunk a sztoriban? Orcátlanságában odáig merészkedik Urasawa, hogy a hatvanvalahanyadik részben visszahoz egy olyan nyomozót, akit valahol az ötödik epizódban már elhagytunk, s a főszereplőket sok részig nem látjuk viszont. A sztori mellékszálakban gördül tovább, s mindegyik eleinte messzi kitérőnek tűnő vonal visz közelebb a fő szál megértéséhez. Így lesz a fő szálból mellékszál. Mintha a mögöttes metafizikai üzenet nem is lenne olyan fontos. De a helyzet az, hogy mindannyian úgy éljük életünket, hogy fő metafizikai kérdésünket alig-alig vagy egyáltalán nem tesszük föl életünk során: miért élünk, van-e értelme az életnek vagy a halál megsemmisítő értelmetlenségébe hull. Az epikus kacskaringózás formája itt, a valósan megélt élet e problémájának fölmutatásában nyeri el értelmét. Aztán látjuk Johannt, aki állandóan azon tépelődik, hogy mindenütt csak az értelmetlen halált látja, s kétségbeesésében depresszióba hullt, ami miatt mindent és mindenkit el kíván pusztítani. Ez persze szimpla hülyeség, evvel az erővel az összes filozófus és teológus agyatlan tömeggyilkos is lehetne. De nem az.

David Sylvian: For the love of live

download_3.jpgFöltűnő az is, hogy a japán szerző szerint a makulátlanul jó emberként megrajzolt Kenzou japán és a gonosz (kelet-közép-)európai eredetű. (Ezen mi, magyarok mosolygunk, bár ajkunkra fagy a mosoly, ha közvetlen környezetünk politikai-társadalmi vezetőinek gonoszságára tekintünk.) A cseh-német határ annak szimbóluma, ahol a régi kétosztatú világrend összeomlott és az új, melyben a tőke tökéletes uralomra jutott, megszületett – legalábbis, ahogy naivul egy japán látja a nyugati világ történéseit. A nyugati tőke benyomult kelet-Európába, hogy még több profitra tegyen szert. A japán tőke félti magát az európai tőkétől. Mindez úgy is értelmezhető, hogy Japán az európai civilizációtól szenved, illetve segíti megtisztulni Európát a belőle fakadó eredendő gonosztól. A gonosztól, ami a nihilizmus, az élet értelmetlensége, céltalansága. Ez a nacionalista messianizmus persze majdnem minden nép körében kimutatható, az indiaiak azt hiszik, hogy spiritualizmusukkal megváltják a Nyugat technicizmusát, a kínaiak és a japánok túl akarnak tenni a Nyugaton termelésben, s evvel gondolják megváltani a világot, az oroszok eleve felsőbbrendűnek képzelik magukat Európánál. A Monsterben Kenzou az erkölcsi magasrendűség példája, és mivel egyedül őt látjuk japánként a sorozatban, az üzenet a maga szimplicitásában ez is marad: mi, japók vagyunk a faszagyerekek, ti németek meg csehek mindenfélék, de leginkább gonoszak vagytok. Nos, hát ez nyilvánvaló baromság, ami sokat ront a sorozat elismert zsenialitásán. Az is elég sematikus,a hogy a japán próbálja fönntartani a hagyományos értékrendet: a rossz, az rossz, a jó meg jó – slussz passz! Mindehhez 74 epizód szükségeltetik. De még itt is mutatkozott kilépési lehetőség a sémákból abban, hogy a gonosz valójában Johann ikertestvére, vagyis a gonosz nem benne van, hanem rajta kívülre helyezve, ami az elidegenedés, önfélreértés, a jó-gonosz megfordíthatóságának, relativitásának izgalmas tematikáját hozta volna be, ami korunk bizonytalanságát, értékvesztését és nihilizmusát sokkal hűbben tükrözte volna.

monster_22.jpgMilyen megoldást kínál az alkotás az értelmetlenség nihilizmusa ellen? Mivel a szegény gonosz egy teljesen magába fordult, depressziós alak, aki senkivel sem osztja meg fájdalmát, ezért az életet a szeretetteli emberi együttlét tölti meg értelemmel, amit a nyitott kommunikáció teremt meg. Ezt a leírva ugyancsak borzasztóan lapidáris igazságot azonban rendkívül érzékenyen és szépen mutatja be a filmsorozat: árva gyerekek hol boldogabb, hol sanyarúbb sorsán keresztül. Egy-két rész erejéig úgy tűnik, hogy még Johann is meglágyul irányukban, de aztán elveszítjük ezt a fonalat. Az árvaság arra a névtelenségre utalhat, ami a személyiség elvesztésével és a világ erőinek kitettségével jár együtt, amit itt a gonoszság egyik formájaként értelmeznek az alkotók. Az árva nem ismeri a szüleit, nem ismeri eredetét, eredeti nevét, nincs identitása, ki van lökve az otthontalan ridegségbe. Ha nincs neved, nincs identitásod, nincs létezésed sem. Ezt éli meg és át Johann. A gyerekek az ártatlanság és a befolyásolhatóság szimbólumaként állnak előttünk. És innen nyílik a gonosz másik értelmezési lehetősége, ami nem más, mint a befolyásolás, a mind control, avagy a manipuláló nevelés. (Mondjuk, melyik nevelés nem az?) Az öntudat (a név) kitörlésével elveszíted a jó és a gonosz közötti megkülönböztetés képességét és ennek révén ébreszthető föl a szörny az emberben. Az öntudat, az önálló személyiség, a külvilágnak ellenálló, önmaga körül összpontosuló éntudat megszüntetése az agymosásként értelmezett manipuláló nevelés célja azért, hogy hamis öntudatot ültessen a gyerekek lelkébe. A hamis öntudat valójában egy program, ami valamilyen cél elérésére ösztönzi az egyént, ám ezt a célt nem az egyén adja önmagának, mivel nincsen ilyen céltételező személye, hanem az emberiség urai ültetik belé. A sorozatban ez a cél a világuralom létrehozása egy tökéletes világuralkodó alatt. A földi város ura a Sátán a keresztényi nyelvezetben. Az öntudat eltörlését az érzelmek kigyomlálásával érik el a kísérletezők a gyerekeken, de ezt igazából még Johannon sem sikerült végrehajtani, mert egykedvű hidegvérűsége mögött valójában mély depresszió áll.

monster_21.jpgItt is kritikával kell élnem, mivel a jó és a rossz megkülönböztetésének képessége a Genezisben éppenséggel a bűnbeesés aktusa, vagyis épp az által ébredt föl a szörny az emberben, hogy e képesség fölébredt benne. Evvel csak arra szeretnék utalni, hogy Urasawa nem tisztázta le magában, végül is mennyiben kötődik a keresztény világértelmezéshez, hogyan értelmezi azt át és tovább. Ugyanez a probléma a mind control konkrét végrehajtásának értékelése kapcsán. A tudat befolyásolása, szép szóval „nevelése” mindig is az uralkodó osztályok, a felsőbbség, az autoritás, a szülők privilégiuma volt. Azonban a posztmodernben minimum Huxley és Orwell óta az egyik legsúlyosabb bűnként nehezedik az emberiség uraira. Nem így álltak azonban a tudat szabályozásához az ember lelkének fölszabadítói, akik az emberiség urainak tökéletes ellenpólusát és ellenségeit alkotják. Az érzelmek uralása és elnyomása olyan alapvető meditációs technika, amely épp a keleti kultúrkörben soha és sehol nem jelentette a gonoszt, hanem annak egyenest az ellenkezőjét, az egészséges, érzelmektől nem eltorzított öntudat vagy személy kibontakozási lehetőségét. Az érzelmek kérdését és nem kommersz kezelését érzésem szerint Urasawa teljesen elvéti, mikor a nihilistával és annak szörnyű létrehozóival szembe a „normalitást”, a kellemes hétköznapokat állítja. Nincs már olyan, hogy normalitás, az épp a perverz, kifordult tudatállapot, s a lehető legmélyebben manipulált ideológiailag és materiálisan.

monster_25.jpgAz érzelmek téves, mert a hétköznapiság egy hamis koncepciójához igazított elmélete mutatkozik meg abban, ahogy Johann mély depresszióját értékeli a szerző, mikor a gonoszság egyik forrásává magasztosítja. Johann nem depressziós, hanem melankolikus, s a melankólia a nagy alkotások és gondolatok szükségszerű előföltétele. Valójában Johann jut csak el a lét értelmét firtató kérdés föltevéséig, az összes többi szereplő csak a normális hétköznapok kerékvágásában szeretne tovább döcögni, amelyből Johann viselkedése és működése igyekszik kibillenteni az embereket. A kispolgári létezés keretei között tevő-vevő emberek világuk szörnyű fölfordításaként érzékelik azt, ha valaki rákérdez arra, miért is élsz, minek akarod a hétköznapi mókuskereket tovább hajtani, fogaskerekeit toldozgatni-foldozgatni. Johann ezt teszi meg, mert meglátja, hogy ennek semmi értelme. Ha a sorozat első felében fölvázolt világösszeesküvés keretében értelmezzük Johann tetteit, akkor a félelem persze jogos – ki szeretne egy elnyomó, fasisztoid világban élni? De aztán megváltozik Johann romboló szándékának motivációja, s az emberiség urait is megtámadja, mert belátja, hogy az is csak egy értelmetlen világrend lenne. Nincs már más célja, mint hogy öngyilkos legyen, de úgy, hogy mások öljék meg gonosz tettei miatt. A melankólia egyik logikus következménye az öngyilkosság. Urasawa zavarosságának egyik oka, hogy nem különbözteti meg a melankólia érzelmét a nihilista gonoszság romboló tendenciáitól, s Johannt egyszerre melankolikusként és rombolóként ábrázolja. Ha valaki van olyan zseni, hogy mindent átlát, rákérdez az egész emberi lét fölöslegességére, de nem talál rá érvényes választ, mert a kisstílű válaszok – az élet szeretete, napfény, munka, tanulás – mind a fölöslegesség körén belül maradnak, hogy fönntartsanak egy fölösleges kispolgári életformát, akkor miért nem öli meg magát olyan szép csöndben, ahogy Johann hajtja végre bűneit? A melankolikus nem fog másokat kínozni a saját szenvedése miatt. Az érzelmek kispolgári félreértése és feltétel nélküli célként állítása csak a szerző kisstílűségét jelzi és azt, hogy nem lát tovább hétköznapi világán.

monster-2768.jpgArról írtam följebb, hogy Johann képes volt megváltoztatni a beléültetett világuralkodói programot, s hogy ez arra utal, szabaddá vált az őt meghatározó tudati manipulációtól. Ugyanakkor, mivel eleve a polgári társadalom határperemén nevelték, kívül is állt ezen, így a manipulációtól való megszabadulás után nem azonosult automatikusan a társadalmi értékekkel, nem próbált meg visszahelyezkedni az emberi kötelékek közé, sőt kívülállását csak megerősítette fölszabadulása. „Az emberek működését hangyák vonulásaként szemléli” – hangzik el többször Johann jellemzése. Melankóliája is kívülállásának eredménye, szomorúságot okoz, ha nem tudsz azonosulni a környezeted értékeivel, viszont pártatlanul vagy képes szemlélni az emberek működését. A probléma az, hogy ezt a magatartást gonoszként jellemzi a sorozat, miközben ez a lehető legpozitívabb, mert transzcendáló magatartás, amiből persze egyáltalán nem következik egyenesvonalúan, hogy mindenkit ki kell irtani, a világot meg kell semmisíteni. Mint mondtam, a legtöbb művész, gondolkodó, meditátor átment ezen a melankolikus elszigetelődésen („a lélek sötét éjszakáján” – Keresztes Szent János), mégsem vált belőle tömeggyilkos. Hogy Urasawa ezen tévedése az anime akciódúságának követelménye, azt nem tudom, mindenesetre hatalmas ostobaság.

source_9.gifEz a szabad kívülállás a negativitás Hegel és Schelling fölvetette problematikájához kapcsolódik. A világot, a történelmet a negativitás viszi előre, melyet keresztény nyelvezeten a Sátánnal lehet azonosítani. Ha a Sátán az, aki változást és működést hoz létre a világban, akkor mégsem gonosz, hanem Isten kezében eszköz ahhoz, hogy a világ Isten kebelén rejlő lehetőségeit kifejtse (lásd a Jób könyvét). A pozitívnak beállított szereplők nem akarnak kilépni kényelmes kispolgári létükből, mindent megtesznek azért, hogy Johann ne tudja véghezvinni terveit. Nem tudnak mit kezdeni avval sem, hogy Johannak időközben megváltoznak a tervei: transzcendálni akarja a társadalmat, a hétköznapi életet. Eleinte még meg akarja változtatni a világot, de később ennek értelmetlenségét belátva ébred rá teljes szabadságára. Evvel nem csak a társadalomtól, hanem az egész világtól, önmagától való megszabadulását is elővételezi. A belé ültetett programot megszakítja, s elgondolkodik létezése értelmén. Az összes többi szereplő nem változtatja meg programját, csak a látszólagos jóllétnek, a hegeli értelemben vett pozitivitásnak (institucionalizmusnak) hódol be.

Jellemző erre a hétköznapi fölfogásra, hogy a világot csak a világon belülről tekinti, s minden, ami kívülről jön, támadásnak, saját maga elpusztításának, negativitásnak értékel. Keresztény nyelvezeten sátáninak titulál. Minden, ami más, támadást jelent. Nem veszi észre, hogy saját korlátai hogyan pusztítják el saját magát.

Fujiko Heming: Make it home

Értékelés: 9/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=3750
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=HlKFS84WFzY
Mafab link: -
Bluray megrendelhető: sajnos nem

Allogenes