Szamuráj, manga és kapszula

Utunk bizony a vége felé közeledik, így ma reggel kirámoltuk a szálláshelyet, elpakoltuk mindenünket és otthagytunk egy kiló szatyrot. Mert a japánok mindent becsomagolnak, még a csomagolásban is külön csomagolva vannak például a kekszek is. A környezettudatosságról ennyit. Miután nagy örömömre belefértem a nagyobbik bőröndömbe, elindultunk a vonatállomásra, és időközben sikerült észlelnem, hogy elég nehéz lett a cumó, így a későbbiekben majd szét kell szednem mindent. Erre az első lépcsős élménynél egy kattanó hang figyelmeztetett, tehát próbáltam óvatosabban cipelni, kengyelfutó gyalogkakukk vezetőnk után loholva.

Kiotó központi pályaudvarjára érve leadtuk a csomagokat a fizetős megőrző helyekre, majd a belvárosi Nijo-jo irányába mozdultunk el, hogy meglátogassuk a sógun kastélyát. Valóban pompás építmény, kettős védelmi rendszerrel, mely a belső részhez vezet. Itt szerencsénkre megszemlélhettük a termeket is, melyek a szokásos módon tűzvész áldozatai lettek, de azért szépen restaurálták őket. Voltak gyönyörű szteroidos csimpánzokra emlékeztető tigrisek, sólymok, valamint darvak is a virágokon és a fákon kívül. A kert ugyancsak impozáns látványt nyújtott, így egy órát el is töltöttünk benne, bár a tömeg elsőre nem sok jót ígért.

Milán és Laci odakint megvártak bennünket, aztán beültünk egy autentikus japán olasz tésztázóba, ahol megettük a menüt, legalábbis gyorsan bekapdostuk, mert kissé elszámítottuk az időt, és alig tíz percünk maradt átnyargalni a nap első számú fénypontja felé. A szamuráj élményt jó előre kifizette a vezetőnk, leszervezte a helyet, így csak oda kellett érnünk, hogy megkezdődjön a kosztümös próbálgatás. A ház, ahova betértünk egy valódi szamurájé volt, és nagy szerencséjére a felesége a császár rokonságába tartozott, így a Meiji restoraton során meg is tarthatta mindenét. A 250 éves épületben egy igazi páncélzat várt bennünket, eredeti katanák, és három lelkes japán, akik bevezettek bennünket a bushido és a szamurájok világába. Elsőként beöltöztették a csapatot, majd leültünk, és meséltek nekünk a szellemiségről, a korról, csak utána láthattunk egy rövid katát, bemutatót a kardforgatásról, valamint három csapással elvágtak egy összetekert tatamit. Ezután felkészítettek bennünket s, hogy 150 éves kardot ragadjunk, és próbát tegyünk. Viszonylag jól ment a dolog, leszámítva, hogy azért eléggé  megilletődtünk a helyzettől. Dr. Markos, a csapat vezetője elsőre elnyisszantotta a célpontot, Milán határozott és pontos vágásokkal vette az akadályt, én pedig bénáztam, mert nem tudtam felmérni a távolságot. Rövid a karom, nah.

Levezetésként egy zen-meditációt próbálhattunk ki, amit erősen megzavart, hogy Kiotóban most választások zajlanak, alig néhány méternyire az élményszamurájozástól. Utána kérdezhettünk, fotózkodtunk, majd az otaku részleg elindult a Manga Múzeum bevételére. A hely akár zarándokoknak is kitűnő célpont, hiszen a kezdetektől minden kiadvány fellelhető, és elég sokba bele szabad olvasni, külön termek várják a pihenni vágyókat, melyek bizony fullig is voltak. Nagyon izgalmas élményt nyújtott a nemzetközi részleg is, valamint a kiállítás, ahol a használt szimbólumokat mutatták be. Ehelyütt végre sikerült EVA-s pólókat is zsákmányolnom, így visszaindulhattunk a pályaudvarra a cuccunkért.

Oszakába meglehetősen elcsigázottan lobogtunk a vezetőnk mögött, bár szóltunk neki, hogy a csapatnak egyben kellene maradnia, ő mégis előszeretettel nyargalt előre, ki tudja, miért, hogy siessen valahova. Végül azért megtaláltuk a kapszulaszállodát, ahol elmagyarázták a működést, ledobtuk a cuccunkat és levadásztuk az első útba eső steak-est. Az ínycsiklandó falatok után visszatértünk a kapszulánkba, kiélveztük a tésztalógatós fürdő nyújtotta előnyöket, majd némi logisztika után nyugovóra tértünk. Holnapi programunk a mai szemerkélő eső függvényében változhat, utolsó oszakai felfedezésünk ezért jelenleg még bizonytalan státuszú.

Smaragd Sárkány

Címkék: Japán, Kiotó, Oszaka