Makákó, fürdő és otaku

A tegnapi nap meglehetősen hosszúra váltott át, így a beszámolóm kissé késlekedve érkezik, de igyekszem összefoglalni a csütörtök-pénteki programokat. Az első éjszaka kissé szeles időt ígért, így a szokásosnál jobban felöltöztünk, hogy meglátogassuk a majmok hegyét. Az út nagyjából csendesen telt, elcsigázva vártuk a makákókat, hiszen az eddigi helyeken, ahol állatokra figyelmeztettek bennünket, nem igazán kószált semerre egyetlen jószág sem, Narát leszámítva persze. A pályaudvaron megtámadtuk az ételárusokat, én pedig zsákmányoltam némi Sakurás loot-ot: sört és szakét, meg persze megettem a polipos sült tésztát a boton.

A helyszín nem hazudtolta meg önmagát, fújt rendesen, így a pulóverekre igenis szükségünk volt, miközben meghódítottuk a 160 méter magas dombocskát, az Iwatayama Park majmaihoz vándorolva. A pihenőrészen, a tetőn, valódi makákókra bukkantunk, de a szabályokat mindenkinek be kell tartania, hogy túlélhesse a kalandot. Táblák figyelmeztettek bennünket, hogy ne nyúljunk hozzájuk, ne együnk, ne igyunk, ne nézzünk a szemükbe, és semmiképpen se közelítsünk hozzájuk, ha barátságosan mosolyognak. Itt gyönyörű látvány várt ránk, Kiotó látképe mindenképpen megéri azoknak is, akik ódzkodnak az állatoktól. A bátrabbak, mint Dr. Markos és P10B, akár etethetik is - ketrecből - a majmócákat.

A hegyek kivégezve lesiettünk a mólóba, ahol elfogyasztottunk némi elemózsiát, majd indultunk is új kalandok felé, melyeket hű vezetőnk tervezett a számunkra. Dani természetesen készült egy Világörökséggel is, így elsőként azt látogattuk meg, és közben bizonygatta, hogy már több ilyenekből nem lesz. Mivel egész Kiotó annak mondható, így azért kétkedve fogadtuk a kijelentést. A Tenryu-ji templom ugyanakkor meglepően látványosnak bizonyult, azon túl, hogy hányszor égett le, és valójában alig pár éves a most álló épületegyüttes. Laci és P10B gy döntöttek, hogy nekik elég ez kívülről is, így négyesben indultunk meg a szentély, a körülötte lévő kert felfedezésére. Szerencsénkre éppen valamiféle szertartás is zajlott odabenn, így annak is szem- és fültanúi lehettünk. Meglepetésünkre az "oltárnál" ezúttal fotózni is tudtunk, hiszen valójában egy alapító szobra található odabenn. Kint a kertben aztán felfedezhettük a fantasztikus azaleákat, és végre rengeteg virágzó fát is láthattunk. Az instafotózás után csatlakoztak hozzánk a többiek is, majd újra szétszakadtunk, amikor a felhősárkány freskóját csupán hármasban tekintetük meg. A pénzszórást követően - a sárkány tényleg megéri, bárhova álltok a helyen, mindig figyel titeket - bevetettük magunka a bambuszerdőbe, ahol milliónyi turistán kellett keresztülverekednünk magunkat. Mondanám, hogy jó volt, de az a valóságtól igencsak távol áll, tényleg csak törtük az utat a vágott és kerítéssel lezárt ösvényen a tetőre, ahol egy híres színész házát és kertjét vehettük volna szemügyre (Ohkouchi Denjirou), de még a tábla is azt írta, hogy hatalmas lehúzás az egész, ezért inkább lesétáltunk az állomásra, hogy rizstésztába töltött babpürét együnk.

Itt úgy  döntöttünk, hogy a számtalan csendes, nyugodt buddhista templom helyett csak egyet fogunk meglátogatni, amely valahol az erdő mélyén található, és moha borítja. A Gioji templomot hosszú gyaloglás után leltük meg, miközben hős vezetőnk bizonygatta, hogy az erdő belsejébe haladunk, mi meg a kis házikókat csodáltuk, melyek egy falucskára emlékeztettek bennünket. A szentély tényleg eléggé elhagyatott, csak egy iskolás lánycsoporttal akadtunk össze odabent, akik nem is igazán értették, mi mit keresünk ott. Meglehetősen ősi, és végre ténylegesen békés helyszín tárult elénk, az ott élő remete hagyta jól elburjánzani a mohákat.

Hosszas kolbászolást követően az a döntés született, hogy nem eszünk még ebédet három óra tájban, hanem előbb még mászunk egy keveset, hogy az 1200 szerzetes templomát. Az Otagi Nenbutsu-ji minden egyes percét és fillérét megéri, valóban érdemes ide ellátogatni. Kicsiny kőszobor csoportok uralják a környéket, a templom udvarát és kertjét. Mindegyik kicsit más, akadnak köztük egészen modern pózban feszítők is. Érdemes egy órát rájuk szánni, mert mókás alakok vehetők ki közöttük.

Miután kivégeztük a napi programot, végre beültünk egy helyre, ahol megettük a japán curryt, illetve Danival megkóstoltuk a fagyit babpürével. Ez egy itteni különlegesség, kihagyhatatlan élmény. Szerencsére a többiek is találtak maguknak rágni valót, és még süteményekkel is kísérleteztek. Teli hassal aztán a kimaradt kisvasutazás helyett rögtön a nyilvános fürdőbe gyalogoltunk át, egy bő órácska alatt.

A különlegesség, hogy a tetoválások a szindikátusok jeleinek számítanak, így tilos azokkal belépni a területre, viszont csak meztelenül szabad ezeket igénybe venni. Így nem érdemes titkolni. A hely természetesen szeparáltan kezeli a hímeket és a nőstényeket, pici törcsivel pedig el lehet magukat takargatni a szégyenlősöknek. Mi a tésztalógatós verziót választottuk, kipróbáltuk a kinti és a benti medencéket, valamint a szaunát, aztán négyen meg is csömörlöttünk, és kérdeztük P10B-t és Danit, hogy jönnek-e kifelé. A félrekommunikációnak hála négyen egy órát vártunk rájuk, mielőtt hazaindultunk. Lacit meggyőztük, hogy bátran térjünk be a Mekibe, hiszen szegény csak egy darab sütit és némi hot-dogot tudott zabbantani. Végül a többiek is csatlakoztak hozzá, én meg néztem, ahogy tömik magukba az amerikai vackot

Hazaérve ezért elsuhantam a közértbe valami apróságért, és feltankoltunk a reggelire. Daniék már itthon vártak bennünket, nem is értették, miért késünk, hiszen ők gy gondolták, hogy előre mentünk. Elég későre járt, így a beszámolót elhalasztottam mára, ugorjunk is a péntekünkre, az elcsigázott csütörtök után. Huszonhatezer lépés azért megvolt, leghosszabb nap rulez.

Pénteken elég hamar sikerült indítanunk, tudtuk, hogy rövid lesz a program. Elsuhantunk a pályaudvarra, be Kiotó központjába, ahol egy helyi jellegzetességet, a francia pékséget vettük be. A feltankolás után felvettük a nyúlcipőket és zseniális vezetőnk után loholva átrobogtunk a To-ji templomba. Mivel Dani szeret sietni, mi meg fotózunk is, így néha lemaradoztunk, én például le is kaptam a templom előtt fekvő kicsiny épületet a Hozo-t, ami egyetlen szeg nélkül készült. No nyilván ez nem akkora újdonság, hiszen a legfontosabb részek a szentélyekben biza' ekképpen eszkábálódnak. Ezen a helyszínen a három legfőbb házacska az öt emeletű pagoda, mely 55 méterével Japán legmagasabbika, valamint a fő- (Kondo) és az oktatói (Kodo) épület. Az első különlegessége a fantasztikus arany Buddha és a két oldalán álló Nap és Hold istenség, valamint a központit őrző 12 (órának megfelelő) szobrocska. A második helyszínen sajnos csalódást okozott, mert a benne fellelhető faragványok közül csak kevés tartózkodott a teremben. A restaurációnak köszönhetően pont az elefántos, a legizgalmasabb nem volt a helyén. Pedig külön érdekesség, hogy az itt található szobrocskák gyakorlatilag egy három dimenziós mandalát jelenítenek meg.

Az első szentély után rohantunk is tovább, hogy a másik kettőt megnézzük. Ezek egymástól nem sokban különböznek, inkább versenytársak, így párosban érdemes megszemlélni őket. A Nishi és a  Higashi Honganji közül a második volt izgalmasabb, hiszen ott egy Hiroshima-kiállításba is botlottunk. Sajnos belül nem igazán lehetett fotózni, így az emlékeinkben maradnak majd fenn.

Milántól kaptuk a fülest, hogy tud egy izgalmas célpontot, így a Kyoto Tower meglátogatása után arra indultunk el. De előtte levadásztuk a steak-hegyeket, én pedig kóstoltam végre whiskyt is! Onnan pedig nem volt visszaút, meglátogattuk a Nintendo második főhadiszállását, ami jó ideje elhagyatottan áll. Természetesen a végső állomásunkra is gyalogosan cammogtunk, hogy letámadhassuk a vásárlói utcákat. Elkövetkezhetett hát a végtelen pénzek elköltésének kora. Van itt minden, mi szemnek és pénztárcának ingere hiszen a használt animés és mangás relikviákon túl antikvár könyveket is lehet vásárolgatni. Persze van olyan is, amin van angol felirat, de angol manga és kétnyelvű kiadvány is akadt a hálónkba. Van kapszulás automata, ami random ad nyereményt, de drágábban még lutrizhatunk a figurákért is. Persze a karos gépecskéket is meg lehet pörgetni, akadt bubble tea, friss mochi, sült húsok és herkentyűk, tészták, pólók, parfüm, stb. Beszabadultunk az otaku részlegre is, ahol számtalan manga elérhető...

Végül egy Kimi no Na wa. és Sherlock kétnyelvű mangákkal távoztam, valamint egy potom áru Ao no Exorcist limitált kiadású Bluray-jel. Hoztam némi apróságokat az olvasóimnak is, hátha szívesen játszanak japán érdekességekért.

Kalandunk végéhez közeledik, holnap elhagyjuk a kiotói szállásunkat és Osaka felé vesszük az irányt.

Smaragd Sárkány

Címkék: otaku, Japán, Kiotó