Igazi gore élmények várnak a Corpse Party című animében

maxresdault_4.jpgNem különösebben rajongok a visual novelekért, igazából elsősorban animéket nézek, nagyon ritkán olvasok el egy-egy mangát, ahhoz nagyon kell érdekelnie valaminek, hogy nekikezdjek. A Corpse Party-ra éppen ezért nem is így akadtam rá, hanem valami igazán kreatív, twisted típusú horrort kerestem, amikor 2013. körül belebotlottam. Azóta megpróbáltam beszerezni lemezen is, de sajnos nem könnyű vállalkozás. Amikor még a Cinegore-nak írogattam, fel is került a TOP 10-es listámra ez a mű.

Asami Imai: Stardust Ring

cpts01.jpgA történet elég klisés módon indul: egy elhagyatott iskolában összegyűlik néhány diák, hogy rémtörténetekkel szórakoztassák egymás a tanév végeztével. A szeánszot egy "Sachiko Ever After" szertartással fejezik be, melynek lényege, hogy örökké őrizni fogják egymás emlékét a szívükben. Az esős idő azonban nem csak a hangulatnak kedvez, hanem a rituálé egy igencsak halálos kalandba sodorja a résztvevőket.

corpse1.jpgA fiatalok „lezuhannak” az osztályból, megnyílik alattuk a padló, és szeparálva egy-egy teremben térnek magukhoz, ahol kettesével indulhatnak el egymás keresésére. Azonban ez az iskola nem az, ahol a mulatságot megkezdték, hanem a rémtörténet kellős közepére cseppennek, abba az épületbe, ahol jó néhány évvel ezelőtt valaki ámokfutást rendezett, mely rengeteg gyermek halálával járt. Egyedül az egyik tanárt találták meg élve, kezében azzal az ollóval, amivel lemészárolták és megcsonkították a diákokat.

Acptskiemelt.jpg Corpse Party igazi borzongással, és némi számítógépes játék hangulattal kedveskedik azoknak, akik szeretik a horror animéket. Igazán kreatív gore jelenetekkel teletűzdelt rövid sorozat, amely egy bűntény felgöngyölítését tűzi ki célul. Természetesen nem sejthetjük, hogy főhőseink közül ki éli majd túl a kalandot, de még abban sem lehetünk biztosak, hogy a rejtélyes gyilkosságok hátterében ki vagy kik és milyen indítékkal állhatnak. maxrdefault_2.jpgA rendőrség tökéletesen tanácstalanul állt az események előtt, és a gyerekeknek sem adataik meg az a luxus, hogy modern technikai eszközöket és nyomozótapasztalatot vethessenek be az ügy megoldása érdekében. Ellenük van minden, mert az idő is telik, és a bosszúra szomjazó elhagyatott lelkek is áldozatot, bűnbakot követelnek, hogy átléphessenek a túlvilágra, ne kelljen ebben az épületben bolyonganiuk az idők végezetéig.

cpts02.gifA rejtély viszont ezúttal sem annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik, ráadásul a Corpse Party is az a típusú anime, amelyben nem érdemes senkit sem megkedvelnünk, mert a következő pillanatban lehet, hogy fejetlenül hullik a lábaik elé. Ehelyett próbálkozzunk azzal, hogy rájövünk, mi húzódhat az ügy hátterében, bár erre vajmi kevés esélyünk akad. Így marad az atmoszféra élvezete, amelyet ez az igazi pszichohorror nyújthat nekünk. Felejtsetek el mindent, amit az animékről tudtatok, nem véletlenül válogattam be a legbetegebb, legkreatívabb horrorok közé ezt a művet. Amennyiben valaki kipróbálná a visual novelt, valószínűleg hasonló hatást érhet el – ha jól van megírva –, mint a Clive Barker’s Undying, valamint a Higurashi no Naku Koro ni.

corpse-party-cover-gif-enlarged.gifAz Asread Studio megbízásából Akira Iwanaga rendezte az egyik legbetegebb animét, amelyet valaha láttam. Legalábbis, ha a szempont a kreativitás a gore és a pszichés hatás. A folyamatos bizonytalanságot, rettegést és a fordulatokat Shoichi Sato (Mirai Nikki) forgatókönyvének köszönhetjük, de nem szabad megfeledkeznünk Seiki Tanaka (Silent Möbius) naturális karakterdizájnjáról, valamint Takashi Hamada zenéjéről sem, hiszen nélkülük nem volna teljes ez az élmény. Asami Imai (Ayumi Shinozaki hangja, illetve Kurisué a Steins;Gate-ben) Stardust Ring és Yumi Hara (Yūko Kanoe hangja a Dusk maiden of Amnesia-ban) Firefly Light című számai foglalják keretbe az epizódokat, és szokás szerint egy olyan ambivalens atmoszférát adnak a témának, hogy hamar megszeretjük őket.

Hara Yumi: Hotarubi

cpts04.gifA horrorfilmek gyakori témája a felderítetlen gyilkossági ügyek után köztünk maradó, igazságra éhes szellemek kísértése. Ilyen esetekben nem lehetünk biztosak a lelkek szándékában sem, hiszen nem tudhatjuk, melyik közülük az elkövető, és milyen indítékok vezérelték a mészárlások elkövetésére. Márpedig a kulcs nem mindig az elkövetések módjában keresendő, van hogy máshol találjuk meg az utolsó puzzle darabkát. cpts03.gifA kreatív rejtélyeket pontosan innen lehet megismerni, a bonyolultság foka predesztinálhatja az adott mű értékét is. Természetesen a céltalan öldöklés és fölösleges gore-jelenetek önmagukban üresek lennének, ha nem ruháznák fel azokat tartalommal. A Ringu, a Dark Waters és a Ju-on: The Grudge viszont már a hazai horrorközönségnek is bemutatták, mire képesek a japánok ezen a szinten. De a klisék szerencsére csupán az alapoknál érhetőek tetten, a megfejtéshez nekünk is meg kell tornásztatnunk az agyunkat, mert keleten ügyesen megcsavarják ezeket a történeteket. Így egészen az utolsó pillanatig nem fog kirajzolódni a valós kép, hiába rendelkezünk az összes elemmel, ami segíthetne nekünk ebben.

corpse-party-book-of-shadows1.jpgA Corpse Party egyszerűen leszögez bennünket a képernyő elé, és végigizguljuk a szereplőkkel a nyomozás teljes folyamatát, miközben elborzadunk a feltáruló titkok naturális ábrázolásmódján. Hiába, az az eszköz, amit az animék igencsak gyakran bevetnek, teljesen jól működik. Mert bármilyen szituáció sokkal sarkalatosabban, rémisztőbben, taszítóbban, gyomorforgatóbban és szomorúan hat, ha gyermekekkel történik meg. Gondoljunk csak a Legyek Urára, valamint az abból kiinduló Battle Royale-ra. Ezért működött az Omen is, illetve a Jagdten. Ezért mindenféle további elmélkedés és elemzés nélkül csak annyit mondhatok: A MUST SEE!

3048572-corpse_party_3ds_04.pngÉrtékelésem: 10/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=14993
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=weMxaz2KqHk
Mafab link: -
Bluray megrendelhető: sajnos nem

Smaragd Sárkány