Nara, mochi és szarvasok

Ha már egyszer zseniálisan sikerült kirotálnunk a Kyoto MagicFest-ről, akkor legalább eldöntöttük, hogy hasznosan töltjük el a felszabaduló vasárnapunkat és elmegyünk Narába. Hajnali nyolc körül fel is ébredt a csapat, összekaptuk magunkat, feltöltöttük az elemózsiás zsákunkat a boltban, illetve a Hello Kittys kártyánkat, majd felszálltunk a Nara Line-ra. Itt aztán felfedezhettük a helyi közlekedési sajátosságokat, miszerint Inariban, ahol a szállásunk leledzik, ilyenkor vallási ünnep van, szóval rengeteg ember érkezett a megállóba, helyet adva nekünk a szerelvényeken. Lehuppantunk az aláfűtött ülésekre, aztán döcögtünk egy bő órácskát, mire megérkeztünk a célunkhoz.

Örömmel konstatáltuk, hogy továbbra sem esik az eső, csupán hűvöskés az időjárás, majd térkép után nézelődve lassan megindultunk a szentélyek irányába. Természetesen hű társaim nem igazán érdeklődnek a helyi étkek iránt, így Poroszkai és P10B gyorsan Mekdöncit keresett magának, hogy csillapítsák reggeli étvágyukat. Gábor kint megvárta őket, én pedig visszaslattyogtam a Váci utcát idéző sikátorban az édességboltba, és némi furcsaságokat lőttem, amik olyan mochi-szerűnek tűntek. Tovább folytatva vándorlásunkat megcsodálhattunk számos gyorséttermet, szerencsejátékos helyeket, pachinkot, valamint mindenféle sütödéket, illetve egy mochi üzlet mellett is elhaladtunk, ami előtt hatalmas sor állt. Mi inkább továbbmásztunk, és betértünk az első szentélyhez (Jokyoji), megcsodáltuk a mellette lévő temetőt is. A következő állomásunk egy hatalmas tó volt, ahol egy figura ajánlott nekünk egy gésa showt, amit a helyi turistaközpontban rendeztek, ingyenesen, és el is csábultunk, de csak délután kettőkor kezdődött, így felmeneteltünk utunk fő célja felé. 

Itt aztán Kofukiji megtekintése után beruccantunk a Central Golden Hall-ba, aztán lootoltunk némi szarvaskekszet, amelyet a napot bíráskodással töltő vezetőnk, Dr. Markos Dániel ajánlott. Sajnálatos módon errefelé nem mindenhol lehet fotózni, így az itteni Buddha szoborról nem készült kép. Ráadásul ez a templom már nem a régi, hiszen számtalanszor leégett az idők folyamán, de ettől eltekintve kellemes élmény volt. A parkba betérve azonnal megpillantottuk a temérdek őzet, ők pedig megpróbálták elkunyerálni a teljes készletünket. Itt egy bő félórát azzal töltöttünk, hogy etettünk, fotóztunk, videóztunk, pózoltunk, szelfiztünk és játszottunk a szarvasokkal. Szuper élmény volt elsőre, aztán kezdtünk belefásulni a látványba, hiába kerülgettük az állatokat, ők azért megpróbáltak minél több eleséget kinyerni belőlünk. Azaz belemásztak a hátizsákba, húzták a ruhánkat és zsákunkat, hátha kapnak még egy kis kekszet. Mire felértünk a Tofukjihoz, addigra teljesen kiürültünk, de örömmel konstatáltuk, hogy ott már bátran lehet fotóznunk is. Beugrottunk a múzeumba, hogy meghallgassuk, hányszor kellett újjáépíteni a templomot, és hogy itt található Japán legnagyobb Buddha szobra (16 méter magas, 450 tonna). A sztori szerint a császár így próbálta népszerűsíteni a hitet, a vetített videó pedig utalt is rá, hogy Buddha szelleme most is köztünk él. A gyönyörű agyagszobrok mellett aztán lefényképezhettük a monumentális istenséget is, illetve láttuk az egyik oszlop tövében a lyukat, amin átbújva a mennybe lehet kerülni. Mármint, aki átfér rajta, illetve, aki sorra kerül, mert elég sokan vártak erre.

Én kifelé még megsimogattam az ülő Buddha térdét (nem a nagyét), aztán átsétáltunk a Great Bell-hez, és közben vettünk egy szezámos fagylaltot. Ízre kimondottan finom, így mindenkinek ajánlom. A körút utolsó állomása elvileg a Kasuga-jinja lett volna, amelyhez egy kőlámpasor vezetett fel. Itt tettünk egy kört, és úgy döntöttünk, lesétálunk az Ukimido-hoz. Útközben betértünk egy étkezdébe, és megkóstoltam a vaddisznó húsos és a pörköltes gombócot, illetve a kuzumochit. Mindegyik bejött, és kellemesen jóllaktam velük. Túránk végeztével visszaballagtunk a városba, ahol én lecsaptam a mochi-készítéssel lefoglalt tömeg mellett a pultra, zsákmányoltam egy nyolcas pakk finomságot. A friss, forró, kilapult gombóckákra egészen hazáig csorgattam a nyálamat. A vonat elég gyorsan megérkezett, hazáig szundikált a társaság, míg én az Ascension-nel játszottam.

Nagyjából a visszaérkezésünket követően befutott a bírónk és a GP-kezdő Milán is, bár semmi izgalmas hírrel nem tudtak szolgálni. Így előkerültek a sörök, a rizsszendvicsek, a kólák, valamint a mochik, és lassan nyugovóra térünk. Holnap nyolckor fogunk indulni, hős vezetőnk irányításával, így valószínűleg jóval tempósabb és gazdagabb lesz a kirándulásunk.

Smaragd Sárkány

Címkék: Japán, Nara