Kyoto, az első napok

2ea7cec0-37d2-11e9-965c-2f31e2d9af9e-rimg-w526-h295-gmir.jpgTapasztalt szervezőnknek és idegenvezetőnknek hála elég hamar kitaláltuk és elintéztük a kiotói út alapjait, így viszonylag olcsón megúsztuk a repülés és a szállás költségeit. 2019. a MagicFest éve, azaz igazából egy Magic: the Gathering nevű gyűjtögetős stratégiai kártyajáték versenye adta az apropót az utazásra. Augusztus-szeptember környékén adták meg a március 22-24-es időpontokat és a kiotói helyszínt. Természetesen adta magát a kérdés, hogy kinek volna kedve és pénze erre a kirándulásra eljönni. Végül hatan jelentkeztünk, köztük a már említett tapasztalt utazó, aki utána is nézett a lehetőségeknek. A kijutás tekintetében az Air China elég jó opciónak tűnt, a 160000-es retúrjegy ár 2019. március 20-as indulással és március 31-es hazaérkezéssel tökéletesnek adódott. Persze ezekkel az a fő probléma, hogy mire a társaság minden tagja rábólint, és elindul a vásárlás, addigra természetesen megváltozhatnak a költségek. Így érkezett a sokkoló hír is: sajnos a 160000-es jegy már 180000-be kerül, de van egy másik lehetőség 160000-ért, de akkor április elsején kell hazatérnünk. Mondanom sem kell, hogy a súlyos terhet végül mindenki önként vállalta, így egy nappal tovább maradhatunk az országban. 

A szállás már könnyebbnek bizonyult, a versenyrendezvényhez közel sikerült egy helyre kis vendégházat kiválasztanunk, ahol a hat bátor Magic-es közül végül csak öten jelentünk meg. Az utolsó tagunk jelenleg másik országban él, így a kiutazásáról saját maga gondoskodik. Viszont, ha ár úgyis plusz napokat töltünk Japánban, adódott, hogy az utazás előtti éjszakákat Osakában töltsük, próbáljuk ki a kapszulaszállodákat is. 

img_20190321_123129.jpgA programtervezést is a tapasztalt szervezőnkre bíztuk, aki szépen feltöltötte a rendelkezésre álló időt, becímkézte, beárazta és megkaptuk az 1.0-ás verziót, amihez én javasoltam a helyi manga múzeumot, valamint a szamuráj filmek stúdióját hozzáadni. Ehhez csatlakozott két fő opció, miszerint részt vegyünk-e beöltözős kardozós oktatáson, illetve egy gésás vacsorán. Ez utóbbi viszonylag húzós ára miatt csupán ketten választották, hogy találkoznak Geikóval. Innentől már csak némi jent kellett vadásznunk magunknak, ami nem bizonyult könnyű feladatnak, de végül megoldottuk, valamint szintén a hős vezetőnknek hála SIM kártyát is vettünk online, amit a reptéren kellett később átvennünk. Az adatforgalom volt a cél elsősorban, Japánban pedig a reklámok erős szerepet töltenek be, így a 0-ás kártyákhoz mindenféle videót megtekintve tornásztuk fel a rendelkezésre álló bájtokat akár 1 gigáig is.

img_20190321_131332.jpgMárcius 20-án indult a csapat, 18:00-ás találkát beszéltünk meg a 2B terminálra, és természetesen kicsivel korábbra meg is érkeztünk oda. Az út egy kvázi közvetlen járat, Budapest-Peking-Oszaka vonalon. A jegyeket gyorsan át is vettük, check in, majd KFC-s gyorskajálás és irány a gép. Az Air China járata pont közepes, a kilencórás úton az ülés jó kényelmetlen, a videópanelem nem kicsit lassú volt, de végül a felszolgált vacsora után inkább az alvás mellett döntöttem, hiszen a jetlag-et szerencsére még eddig nem sikerült megtapasztalnom, a recept szerint az átállást az első ottalváshoz kell igazítani. Pekingig egészen simán utaztunk, a leszállás némi hullámvasút élménnyel társult, ami azért eléggé szokatlan, de szerencsésen landoltunk, az a lényeg. A reptéren a biztonsági vizsgálatokat követően volt röpke három óránk, így megcéloztam a Costa Cafét, ahol egy Pink Peach Cappuccinot és egy mangólevet gyűjtöttem be. Az Air China járatán egy némileg híg káváé és egy Yanjing felfedezésre jutott csupán idő. Az oszakai gép már jóval izgalmasabban indult, még ennyire necces felszállást nem tapasztaltam, de szerencsére nem fordultunk vissza és sikerült felemelkednünk. Az út aztán eseménytelenül, némi étkezéssel és három órába telt, és máris Japánban találtuk magunkat.

img_20190321_204253.jpgA reptér belső része nem tartogatott semmi  meglepetést, megnézték az útlevelünket, ujjlenyomatrögzítés és az arcfelismerő szoftver fejlesztésének önkéntes támogatása után felkaptuk a csomagokat, bevallottuk az összes vámáru nyilatkozatunkat, aztán a csomagok átkutatása és a rektális vizsgálatokon átesés helyett kicsorogtunk a felkelő nap országába. Hős vezetőnk kezébe vette az irányítást, felmarkoltuk a SIM kártyákat, én vettem némi helyi seritalt és üdítőt, aztán megindult a Diablo 3 menet, hogy megpróbáljunk lépést tartani az irányító játékossal.

img_20190321_225013.jpgAz első utunk a helyi közlekedési vállalat kártyájának begyűjtéséhez vezetett, ahol hosszas tanakodás után az otaku játékosok Hell Kittys emblémával gyarapodtak. Megkerestük a vonatunkat, megcsodáltuk a pályaudvart, elmagyarázták nekünk a helyi etikettet, miszerint a japánok sorban állnak, és nem ökörhugyozás módjára startolnak a szerelvények felé. Befutott a járművünk, felpakoltuk a csomagokat, megtudtuk, hogy bátran magukra hagyhatjuk őket, mert itt nem lopnak. lehuppantunk az ülésre, majd végighallgattuk azokat az otaku szavakat, melyeket minden helyi megért, így lehetőleg ne használjuk. Hosszas tanakodás indult meg az aktuális futó hype-olt művekről, melyet némi funkcionálisnak tűnő kérdéssel szakítottak meg azok, akik nem értették, miről gagyogunk. Röpke másfél órával később pedig lekászálódtunk Kiotóban, úgy este tíz tájban.

img_20190321_231851.jpgItt már némileg elcsigázódtunk, így az átszállás után csak a célállomáson ébredtünk rá, hogy bizony a kártyánkat nem használtuk, és lévén be- és lecsatlakozáskor is blokkolni kellett volna, így pár másodpercig a peronon rekedtünk. De a különbözeti díj kifizetése ellenében végül szabadon távozhattunk. A szabad levegőre megörültünk a hirtelen éghajlat változásnak, mert Oszakában még szakadt rólunk a víz, annyira párás volt a levegő, de Kiotóban az esti szellő kellemesen csiklandozott bennünket. Rögtön lecsaptunk a helyi éjjel-nappalira, hiszen némileg megéheztünk, majd ismeretlen táplálékainkkal felfegyverkezve átrobogtunk a kanyargós utcákon a vendégházunk irányába.

img_20190322_001019.jpgNagyon megörültünk az érkezésnek, a vezérünk meglelte a kulcscsomót is, majd elmagyarázta a konvencionális etikettet, miszerint a lábbeliket az előtérben letesszük, bent papucsokkal közlekedünk. Kivételt képeznek ez alól a mosdó és a fürdő helyiségek, ott ugyanis külön rendszeresítettet kell viselnünk. A mosdóban odaillő papucs várt minket, illetve melegített ülőke és alvázmosó berendezések, mindkét nem képviselője számára. A fürdőben viszont a kádat csak a kosz eltávolítása után szabad használni, azaz előtte letusolni, majd megmártózni benne. Zárásként nekiestünk az éteknek, megkóstoltuk a háromszög alakú rizsszendvicseket, a matcha teás Kit-Kat-et, illetve belehörpintettem a söröcskébe is, ami végülis egynek elment.

img_20190322_101324.jpgAz éjszaka eseménytelenül telt volna, ha nem lett volna vihar, így predesztinálva, hogy péntekre már igencsak hüvöskés napra ébredünk. Mivel csak indulás előtt pár perccel szólították a társaságot, így gyorsan összedobáltuk a cuccot, hogy elinduljunk a versenyhelyszín felfedezésére. Vezetőnk majdnem akadálytalanul találta fel a buszmegállót, ahol ráébredtünk, hogy a reggeli bizony kimaradt. A ritkás járatokon aztán lassan felébredtünk, megismertük a közlekedési etikettet, így már kevésbé tolakodtunk, illetve próbáltuk a kártyánkat is úgy használni, ahogyan éppen szükségeltetik. Azaz egyszer vagy éppen kétszer is blokkoltunk, az előírásoknak megfelelően.

Sikerült elég korán odaérkeznünk, a hely még zárva volt, így elindultunk, hogy némi táplálékot vadásszunk az éhes csapat számára. Mivel Japánban vagyunk, így a társaság egyik fele a McDonalds, másik a 7 Eleven felfedezését tűzte ki célul. Az én osztagom így gazdagodott kenyér- és rizsszendvicsekkel, kólával, kávéval és teával. Ezután benéztünk a helyszínre, nekiálltunk tesztelni, felcsíptük a szajrét, majd három körül, miután porig aláztak a deckek, ismét táplálék után néztünk. A késői ebéd helyszíne egy ramenes bisztró volt, amiről aztán kiderült, hogy helyi kifőzde. Google translator és képek alapján az automatából vettünk jegyeket és odaadtuk a kiszolgáló kisasszonynak, aki rögtön jelezte, hogy csípős most nincs, így felárakat vissza is fizette. Leültünk, néztük a látványkonyhát, majd vártuk, mi is süli ki ebből az egészből. A vaslapon sütött sertéshúscsíkok, a rizs, a saláta, a búzacsíra és a miso leves eléggé ízletesnek bizonyult, jól is laktunk tőle. A hideg vizecske pedig kimondottan jól esett a szeles, hűvös időben. Kissé csalódottak voltunk, hogy cseresznyevirágzás idején ennyire rossz a klíma, de azért néhány szirmocskát megcsodáltunk az ágakon. Visszafelé robogva én még beugrottam, hogy a másnapi versenyre szerezzek rágcsálnivalót, de odabent aztán tanácstalanul mozogtam, mert egy csomó mindent felismerni sem tudtam.

img_20190322_155741.jpgMaradt hát a rizsszendvics, visszaballagtam a többiekhez. Kicsit vidámabb tesztelési szakaszt követően végzett a csapatunk, és vezetőnket felcsípve vacogva meneteltünk a busz irányába. Hazaérve aztán megettem a pohárkás gyorslevesemet, leöblítettem egy kis sakura-s sörrel, és megindult a brainstorming, hogy mit is játszunk másnap. Annyi bizonyos, hogy felmerült a gyalog a helyre opció is, ami nyilvánvalóan időjárásfüggő lesz. 

Smaragd Sárkány

 

Címkék: Japán, MTG, Kiotó