Egy energiakristály veszélyei – Tales of Vesperia

81qsg56k33l_ri.jpgOlykor olyan darabokra is ráakad az ember, melyek egy korábban látott, esetleg meg is vásárolt animéhez kapcsolódnak. Így volt ez a Chaos;Head és a Umineko no naku koro ni esetében is. Ezúttal egy olyan konzolos játék adaptációra bukkantam, melyhez több sorozat is kapcsolódik, és a Tales of Vesperia: The First Strike csupán egy kis része az egész világnak. A franchise kakukktojását, a Tales of Phantasia-t már korábban bemutattam nektek, a többit pedig majd később fogom levadászni.

f7f4515548d4ef84cc05e5ce95d60986.bmpEgy olyan világban járunk, ahol különleges erőforrást fedeztek fel, az aert, ennek kikristályosodott módosulata, az Apatheia és a blastia. Amint észlelik az anyag felbukkanását, igyekszik megszerezni, hiszen hatalmat adhat az adott királyságnak. Egy napon Shizontania erdei városának közelében furcsa, gonosz erő jelenlétét észlelik, és véletlenül itt állomásoznak a frissen kiképzett kadétok is. Yuri Lowell és Flynn Scifo régóta barátok, folyton csipkelődnek egymással, merőben más karakterek, de így egészítik ki a másikat. Niren, a kapitány úgy dönt, hogy nem engedelmeskedik a felsőbb utasításoknak, és veszélyes küldetést bíz a fiatalokra: derítsék fel az Apatheia helyét, hogy megkaparintsák az erőforrást.

kid.jpgEz a kristály pozitív és negatív tulajdonságokat is rejt, a megfelelő személyek irányításuk alá vonhatják, és használhatják védelemre vagy támadásra, azonban önmagában képes hatalmas zűrzavart okozni. Az Apatheia ugyanis pusztító hatású, mindent megváltoztat a környezetében, így valamilyen módon meg kell szelídíteni.

hqdefault_4.jpgA Tales of Vesperia egy klasszikus fantasy alapötlettel operál, bár elsősorban emberek szerepelnek benne. A történetét tekintve mégis érzékelhető, hogy a feudális berendezkedésbe ügyesen beleszőttek egyfajta technikai eredetű mágiát, így hozva közelebb a témát a játékosokhoz. Az efféle eszközök és lehetőségek pedig egyszerűen a hataloméhségre apellálnak, valamint a különböző források veszélyeire igyekeznek felhívni a figyelmet. Nincs ez másként esetünkben sem, ehhez bátran hozzácsaphatták a lovagrendekre jellemző kötelességtudatot, azaz a hierarchikus társadalmi felépítés ütközőpontjait.

tales_of_vesperia_the_first_strike_02.jpgA fegyveres testületek ma is úgy működnek, hogy parancsorientáltság és tekintélyelvűség uralkodik, ami könnyedén megérthető, ha arra gondolunk, milyen veszélyeket rejteget az esetleges rendbontás lehetősége. Az egymásra támaszkodás, a parancsok vakon teljesítése elengedhetetlen fogaskereke a katonai szervezetek működésének. Itt pedig ügyesen be is mutatják, mi történik, ha valaki a saját feje után megy és másként cselekszik, mint meghagyták neki. Nyilvánvalóan ez a kérdés is animésen van bemutatva, azaz körbejárják a témát és több szemszögből is megismerkedhetünk vele. Az ellenszegülés ugyanis néhány esetben kimondottan pozitív hatást érhet el, függetlenül attól, hogy a büntetés és a felelősségre vonás predesztinált.

maxresdefault_52.jpgMinden erőforrás veszélyt rejt magában, elsődlegesen azért, mert versengés indul meg a birtoklásáért, másodlagosan pedig a Dimension W című sci-fiben megjelenő fékezhetetlenség sem elhanyagolható. Nyilvánvalóan a fertőzést ebben az esetben is metaforikusan kell értelmezni, de ez mindenre igaz a fantasykat vizsgálva. A környezetvédelmi téma nem újdonság, de korunk sürgető kérdései közé tartozik. Ezért nem meglepő, hogy itt is egy olyan energiaforrás van a középpontban, mely az ember számára hasznos, de zabolátlanul megfertőzi a környezetét, rohamosan terjed, és elpusztítja a növény- és állatvilágot. A humán népség azonban képes kontrollálni azt, és így egyfajta megmentőjévé válik az természetnek, miközben erősen profitál belőle, és olyasmihez jut hozzá, amit saját céljaira használhat.

bar-fight.jpgA Production I.G neve általában zálog arra, hogy színvonalas animével lesz dolgunk. Kanta Kamei (Bunny Drop, Dimension W, Saekano: How to Raise a Boring Girlfriend) rendezése alapvetően nem is rossz megközelítése egy játék feldolgozásának, de maga az alkotás meglehetően középszerű. A karakterek (Tokuyuki MatsutakeDimension W, Mass Effect: Paragon Lost, Tales of Phantasia) és a hátterek (Hiroshi OhnoLe Chevalier D’Eon, Legend of Crystania, Kiki's Delivery Service, Miss Hokusai, Wolf Children) tökéletesen élvezhetőek, a látvány, a zene (Akira SenjuTetsujin 28, Fullmetal Alchemist: Brotherhood, Red Garden) és a szereplők személyisége is gyönyörűen kidolgozott. Egyedül a sztori sántít, eléggé átlagosnak mondható, semmi kiemelkedő nem történik. Persze vannak múltba nyúló szálak és drámai jelenetek, de az igazi katarzis, a többi alkotást jellemző dinamika és lendület ez esetben nem érhető tetten.

BONNIE PINK: Ring A Bell

talesgroupref.jpgA Tales of Vesperia filmje nem sikerült túl jól, de ettől függetlenül egyszer azért megtekinthető. Lehet, hogy a játék ismerői jobban fogják élvezni, én egyedül a kutyákat találtam izgalmasnak és aranyosnak, de sajnos ez kevés ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet. A Tales of Phantasia ennél jóval kerekebb.

Értékelésem: 6,5/10

Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/Tales_of_Vesperia:_The_First_Strike, https://en.wikipedia.org/wiki/Tales_of_Vesperia, https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=10759
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=RTrE3OJEwMU
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/teiruzu-obu-vesuperia-the-first-strike-42593.html
Bluray megvásárolható: Tales Of Vesperia: The First Strike Blu-ray/DVD Double Play

Smaragd Sárkány