Akadnak olyan sorozatok, amelyek esetében teljes talány, hogy a pilot epizód után miért is nem kaszálták el őket. Ez a helyzet a Chaos;Child-dal is, hiszen a nulladik epizód annyira zavaros és kaotikus, hogy elsőre dobtam is, csak másodjára sikerült végig néznem. Hogyan lehetséges mindez? Egyszerű, ugyanis eredetileg a Chaos;Head-et láttam, de a 0. rész annak cselekményét foglalja össze, és az első évad annyira hulladék, hogy észre sem vettem, ennél sokkal hosszabb volt. A mű ahhoz a franchise-hoz tartozik, amibe a Steins;Gate is, így ezúttal arra voltam kíváncsi, miként is boldogultak egy horrorosabb játék adaptációjával.

Kanako Ito: Uncontrollable

2015-ben járunk, hat évvel a szörnyű földrengés után, amely Shibuyában katasztrófát okozott. Takuru Miyashiro és néhány klubtársa titokzatos halálesetek után nyomoz az iskolában. Hiszen minden valamirevaló japán gimnáziumban szükség van ilyesmi kikapcsolódási lehetőségre, egy okkultizmust kutató részleg egyáltalán nem feltűnő, láthattuk a Bible Black esetében is. A diákok egy csoportja, a fiú barátai megpróbálnak összefüggéseket felfedezni a hat évvel korábbi gyilkosságok, és a jelenben elkövetett borzalmak között. Azonban ahogy egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz, annál nagyobb veszélyben lesznek, hiszen az elkövető őket is elkezdi levadászni. A rituális mészárlások hátterében kusza rejtély húzódik, úgy tűnik, hiába találtak egy tettest a múltban, nem záródott le az ügy. Versenyfutás az idővel és a gyilkossal az indítékok felderítése érdekében.

A Chaos;Child igazán kaotikus thrillernek indul, mely lassan véres jelenetekbe torkollik. Ugyan az alaptörténete inkább kriminek tűnik, jóval erősebb a pszichés hatása, hiszen fokozatosan vezet rá bennünket, hol kell keresnünk az elkövető személyét. Mivel a szereplőinkről nem sokat tudunk meg, csak a főbb karakterek kerülnek a középpontba, így egyértelművé válik, valamiféle kapcsolatot kell keresnünk a múltjuk és a hat évvel korábbi gyilkosságok között.

Egy érdekes felvetésre épít a Chaos;Child (is), méghozzá a New Generation Madness-re, azaz arra, hogy a fiatal generációk néha kilátástalannak látják a jövőt. Emiatt előfordulhat, hogy depressziósak lesznek, növekedhet az öngyilkosságok száma, ami alátámasztja a furcsa viselkedések elszaporodását is. A deviancia egyik megjelenési formája a pszichopata sorozatgyilkos személyisége is lehetne. Márpedig mennyivel egyszerűbb egy olyan skatulyát kitalálni, amely elég jól lefed egy jelenséget, mintsem nyomozni egy mániákus, hogy a pszichológiai elemzés elvégzését ne is említsük.

A rejtély megoldásának egyik kulcs talán az lehetne, ha megvizsgálnák azokat a matricákat, melyeket a furcsa esetek helyszínén hagytak. Pontosan ezért érződik, hogy olyanok mozgatják a szálakat, akiknek jóval nagyobb ráhatása van ezekre a dolgokra, mint az egyszerű rendőröknek, pláne a diákságnak. Így az üzenetünk valami ilyesmi is lehetne, az összeesküvés elméletek hátterében gyakran a hozzá nem értés, vagy a profizmus rejlik, de nem kizárt az sem, hogy befolyásos személy az elkövető. Ha nincs nyom, minden jel arra mutat, hogy öngyilkosság történt vagy megmagyarázhatatlan az eset, akkor bizony hamar lezárhatják, pláne, ha a furcsaságok megszakadnak.

Azonban itt nem ilyen egyszerű a megoldás, de – az előzménnyel ellentétben – még a tudósok felelőssége sem kerül előtérbe, sőt, a másik fontos mozzanat is csupán csak porhintés. A hipnózis és a hallucinációk, az emberi agy működésének melléktermékei, a különleges képességekkel születettek ugyan említésre kerülnek a sorozatban, de korántsem olyan vonatkozásban, hogy átvitt értelmet kellene keresnünk bennük. Ergo annak ellenére, hogy kimondottan izgalmas a sorozat, az igazi rejtély a számunkra a Chaos;Child mondanivalója lesz.

Ebben a pillanatban lőttem le, a Silver Link stúdiójának alkotása nem igazán nagy szám. A játék adaptációja valószínűleg jó alapanyag lehet, Masato Jinbo (Nozo × Kimi, Restaurant to Another World) rendező a történet szempontjából egyáltalán nem rontott el semmit. A sztori összefüggő, folyamatosan haladunk előre a megoldás felé, és közben kezd összeállni a puzzle. Kazuyuki Yamayoshi (Circlet Princess) karakterdizájnjában sincs különösebb hiba, a Daiki Kuribayashi (Ultimate Otaku Teacher) és Yuuki Hatakeyama (Space Battleship Tiramisu) tervezte háttér is kimondottan szemet gyönyörködtető, vizuálisan kifogástalan a mű. A Chaos;Child muzsikája is egészen kiemelkedő, Takeshi Abo (Steins;Gate, Steins;Gate 0) neve eléggé predesztinálta ezt a sikert.

Azonban azon túl, hogy szép, és jó a hangja, ügyes a cselekményvezetése, valójában igencsak bugyuta animéről van szó. Hiába a feszültség, a horrorelemek, a rejtély és a nyomozás, a pszichológiai fejtegetések és az izgalmas krimivonal, az üzenetet nagyítóval sem találjuk meg. Bizonyára sokkal jobban élvezik ezt a művet azok, akik a játékot is szeretik, azonban önmagában eléggé üres marad a Chaos;Child. Összességében sajnos nem marad meg bennünk sok belőle, hiába az előzmények, valamint a zseniális alkotógárda. Ezért talán a gamer-ek fogják jobban élvezni, mint azok, akik az elgondolkodtatóbb animéket kedvelik.

Konomi Suzuki: Chaos Syndrome

Értékelésem: 5/10

Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/Chaos;Child_(TV_series), https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=18556
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=wLurJpnf8gk
Mafab link: -
Előzmény: Chaos;Head
Bluray megvásárolható: inkább játsszatok

Smaragd Sárkány