A drámai animációkat kiváltképp kedvelem, pláne, ha figyelemfelhívó címet viselnek. Az I want to eat your pancreas (Let me eat your pancreas, Kimi no Suizō wo Tabetai) mindkét kategóriába beleesett, de csupán annyit tudtam róla, hogy az animére kicsit várni kell. Az eredeti mű ugyanis elsőként live-action adaptációt kapott, és a sikerén felbuzdulva döntöttek az animálás mellett. Bár az élőszereplős verziót hamarabb is megtekinthettem volna, úgy éreztem, először mindenképpen az animével szeretném kezdeni.

Sumika: Himitsu

Főszereplőnk nincs megnevezve, de nem egy átlagos diákfiú, hanem igaz introvertált és visszahúzódó elme, aki fölöslegesnek érzi magát a világban, igyekszik minél kevesebb emberrel érintkezni. Nincsenek barátai, még az osztálytársaival sem kommunikál, ha nem muszáj. Részben saját magát rekesztette ki, de ennek köszönhetően csodabogárnak is tartják, ezért kerülik őt. Amikor vakbélműtéten esik át, egy könyvet talál a kórház várójában, amelynek címe felkelti az érdeklődését.
Vele ellentétben Yamachi Sakura igazán népszerű és gyönyörű lány, mindenki kedveli, és akad barátja, barátnője is. A napló, melyet a fiú megtalál, valójában az övé, és egy hirtelen ötlettől vezérelve árulja el főszereplőnknek azt a titkot, melyet csupán családtagjai ismernek: hasnyálmirigy gyulladásban szenved, és hamarosan meg fog halni.

Protagonistánk nem veszi komolyan a kijelentést, hiszen a lány semmilyen tünetet nem produkál, kimondottan lazán és vidáman közli vele a halálos diagnózist. Rezignáltsága viszont kapóra jön Sakurának, és elhatározza, utolsó napjait a fura srác társaságában tölti. Diáktársa fokozatosan ébred rá, egyáltalán nem tréfáról van szó. Kettejük barátsága egyre szorosabbá válik, ami ellenérzetet vált ki a környezetükből, akik nem ismerik a körülményeket.

Az I want to eat your pancreas első ránézésre igencsak bizarr alkotás, aki nem kedveli a fekete humort, mindenképpen tartsa magát távol tőle. Akinek a halál gondolata csupán tabuként felfogható, az szerintem ne igazán nézzen drámákat, hiszen gyakori témaválasztás. Ez a mű másik aspektusból mutatja be, miként tudjuk feldolgozni, hogy halálos betegek vagyunk. Olyankor koránt sincs vége a világnak, hiszen amikor megszületünk, alapból nem ismerhetjük az élethosszunkat. Ugyanúgy végezhet velünk egy betegség, mint egy baleset, és akkor a gyilkosságokról nem is beszéltünk. Ez az anime azzal szembesíti a nézőket, hogy érdemes kihasználni a rendelkezésünkre álló időt a Földön. Mindegy, melyik felekezethez tartozunk, hívők vagyunk, vagy csupán a tudományban hiszünk, az a tény megváltoztathatatlan, hogy egyszer meg fogunk halni.

A kérdés egyedül az, miként kezeljük ezt, élvezzük-e, vagy elpocsékoljuk. Ez a saját döntésünkön múlik, ezért kitűnő tanítás számunkra az ilyen típusú történet, mert bemutatja, hogyan hozhatjuk ki belőle a legtöbbet. Furcsa jelenség, hogy az emberek csupán akkor ébrednek rá a halandóságukra, amikor a vég elérhető közelségbe kerül. A kezdetektől ismert, de a társadalom tabukezelése elveszi tőlünk a jogot, hogy megfelelően megbarátkozhassunk a gondolattal. Ezért fordulhat elő, hogy bakancslistára csak olyankor gondolunk, ha már biztosak vagyunk benne, érdemes elrendezni a temetésünket.
Általánosságban ez szokott a központi témája lenni az ilyen alkotásoknak, és részben az I want to eat your pancreas is ezzel foglalkozik. Ha csupán ezt tenné, nem volna egy kiemelkedő dráma, de itt a hangnem is fontos szerepet játszik.

A két főszereplőnk jelleme totálisan ellentétes, ami jelen esetben nem feszültségben nyilvánul meg, hanem a mű komikus alaphangulatát hozza meg, rengeteg apró gag-re ad lehetőséget. Ugyan a fiú látszólag nincs tudatában annak, hogy Sakura valóban halálra van ítélve, de ennek fő oka, hogy a lány nem is viselkedik úgy, ahogyan az tőle elvárható volna. Így nyílik rá lehetőségük, hogy egymásra találjanak, mert a gyászos hangvétel, a nyomasztó atmoszféra helyett inkább azzal foglalkoznak mindketten, miként használhatják ki a fennmaradó időt. Sakura fogalmazza meg nagyon ügyesen a helyzetét, hiszen a szerettei mind aggódnak miatta, arcukon csak a közeledő halál árnyékát látja, ezért sem közli senki mással az állapotát. Mivel igencsak fiatal, tinédzser, így rengeteg olyan dolog akad, amelyet nem élhet meg, mert törvényileg, morálisan csak a felnőtteknek van megengedve. Mégis érthető, hogy meg szeretné tapasztalni azokat az élményeket is, de tisztában van vele, csupán a határt piszkálhatja meg, azért némi tabu megmarad. Néhány, a listán szereplő feladat ezért nehezen kivitelezhető, és ezért emlékeztetnie kell magát is, hogy nem bánthat és nem bánthat meg másokat, hiszen a többieknek majd azzal a tudattal kell leélniük az életüket.

Az I want to eat your pancreas cselekménye során a két fő karakter egyre közelebb kerül egymáshoz, de lényeges kihangsúlyozni, hogy nem szerelmi történetről van szó. Kapcsolatuk a barátság határait nem lépi át akkor sem, amikor minden lehetőség adottá válik rá. Ez pedig meghatározó, mert általában egy fölösleges romantikus szállal ugyan fokozni lehet a drámai hangvételt, de az üzenet teljesen más irányt vehet. Itt nem az elvesztés gondolata van előtérbe helyezve, hanem az élet szeretete, a pillanatok megélése. Ekképpen a fő változást leginkább a karakterfejlődést a főszereplőnknél figyelhetjük meg.

Hiszen a protagonistánk egy visszahúzódó lélek, nem élvezi az életét, próbál minél kisebbnek látszani és senkit sem zavarni. Számára az iskola arról szól, hogy tudást halmoz fel, felnőtté válik, eközben pedig elfelejt gyermeknek lenni. A felfedezés örömét ugyanis beárnyékolja, hogy senkivel sem oszthatja meg az érzéseit és gondolatait. Márpedig az ember kimondottan társas lény, legyen szó extrovertáltról vagy introvertáltról, valamilyen szintén igényeljük a környezetünk jelenlétét. Ez egy olyan alapigazság, mint a halál, ezért érdemes szembenéznünk vele, és el is fogadnunk azt. Az irodalomban is számtalan példát találhatunk erre, nem csak azért, mert ez az alkotás is egy regényből készült, hanem a Kis Herceg című Saint-Exupéry könyvre utalok, mely az I want to eat your pancreas-ban is megjelenik.

Ha egyedül vagy, nem tudhatod, hogy létezel – ezzel a gondolatkörrel más anime is foglalkozik, hiszen erősen befolyásolja a valóságot, hogy miként látnak minket mások. Bizonyítékot arra, hogy valóban léteztünk csak más személyek adhatnak. Érdekes gondolat, de nem összetévesztendő azzal, hogy mások véleménye mennyire lényeges a számunkra. Ugyanide kapcsolódik a főcím jelentése is. Több ősi vallás és hiedelem foglalkozik azzal, hogy miként válhat részünkké valaki, hogyan tehetünk szert olyasmire, amelyet mások birtokolnak. Legalábbis a tulajdonságok és képességek tekintetében ezt egyfajta konkrét vagy szimbolikus kannibalizmussal, étkezéssel képzelték el a múltban. Az oroszlán húsát elfogyasztva erős és bátorságot, míg az ellenfél agyát bekebelezve tudásra lehetne szert tenni. Ezt aztán számos jelenleg is élő vallás is beolvasztotta a rituáléjába.

De ugyanígy egészen az ókorba nyúlik vissza az a hit is, amely szerint a hasonlót hasonlóval lehet gyógyítani. A gondolatkört máig alkalmazzák, és azok, akiknek kevés remény maradt, bizony bármivel megpróbálkoznak, hogy meghosszabbítsák az életüket. A legfontosabb mégis a hozzáállás, a remény megtartása, és a viszonylagos boldogság, melyet elérhetünk a halálos ítélet mellett is.

Shin'ichirō Ushijima rendezőt a Studio VOLN bízta meg a mű adaptálásával, mely a live-action-höz képest pár mozzanatban eltérést mutat. Ez viszont korántsem von le egyik alkotás minőségéből sem, de erről majd az élőszereplős adaptáció esetében fogok bővebben is írni. Maru Ayase regényét mindenképpen el szeretném olvasni, hiszen a témaválasztása igazán izgalmas, és legtöbbször a forrásmunka sokkal jobban élvezhető, több üzenetet tartogat a számunkra. A mangát nem biztos, hogy érdemes megkeresnem, lényegesebb, hogy Yūichi Oka (To Love-Ru, Over Drive, Argevollen) karakterdizájnja meglehetősen ügyes munka, szemet gyönyörködtető drámai képekkel ajándékoz meg bennünket, nem beszélve a fantasztikus hátterekről és animációról. Yukako Ogawa (Sword Art Online: Alicization, Eromanga Sensei) igazán kiemelkedőt alkotott ezen a téren, neki köszönhetjük, hogy vizuálisan is élvezhető és átélhető ez az érzelmes anime. Hiroko Sebu zenéje teszi fel a koronát az I want to eat your pancreas-ra, hiszen a hangulatváltozásokat a muzsika nélkül nehéz is volna rendesen kifejezni.

Sumika: Fanfare

Az I want to eat your pancreas egyedi anime, komoly és kemény témával foglalkozik, de ügyesen és könnyeden dolgozza fel azt, igyekszik megbarátkoztatni a nézőt a halál gondolatával. Levetkőzi a tabukat, mégsem ijeszt meg, felhívja rá a figyelmünket, hogy erről bizony érdemes beszélni, hiszen bárkivel megtörténhet, és fogalmunk sem lesz, hogyan kezeljük a szituációt. Csodálatos mű, mint történetileg, mind a karakterek tekintetében, és audiovizuálisan sem lehet panaszunk rá. Szerintem érdemes a live-actiont is megismerni, de a könyvet még látatlanul is merem ajánlani.

Értékelésem: 10/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=20388
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=-bDq7ys1jN0
Mafab link: -
Bluray megvásárolható: hamarosan

Smaragd Sárkány