Okkultizmus, pornó, hentai, BDSM – Bible Black

d49a01477bc8c740ab8b69bced911f93c683add9_00.jpgVannak témák, amelyeket tabuként kezelünk, így nem szoktunk velük foglalkozni. Viszont már ismertek annyira, hogy én nem ijedek meg egy kis vértől, erőszaktól, háborútól, drámától, társadalmi- és politikai kritikáktól, de még a fedetlen keblek sem hoznak zavarba az animációk esetében. Így történt, hogy a Kite című anime cikkét tervezgetve az Anime-Zone Hungary csoport egyik adminja feladta a leckét, miszerint a Bible Black-ről úgysem mer senki sem írni. Elérkezett hát az idő, zsebkendőket előkészíteni, jön egy kis anatómiai elemzés.

OST

Bible Black Origins

 

bb_sacrifice.jpgMinden nagy műhöz tartozik egy eredettörténet, így természetesen a Bible Black-hez is készült egy, ezért ezzel fogom kezdeni a sort. Nami Konoko, avagy Naniko egy iskola diákelnöke, és ki is használja ezt a pozícióját. Mivel a lányokhoz vonzódik, így szeretőjeként kezeli Junko Mochidát, akit előszeretettel irányít a szexuális együttléteiken kívül is. apwbg1j.gifA suliban különböző hobbicsoportok működnek, és három lány azzal a kéréssel fordul Naniko felé, hogy Boszorkánykört szeretnének alapítani. Természetesen visszautasítja az ötletet, hiszen hülyeségnek tartja. Azonban a csajok nem hagyják annyiban, és megátkozzák Junkot, aki ezután az egész iskola előtt az előadói pulpituson maszturbál egy egészségeset.
Így Hiroko Takashiro végül létrehozhatja a Boszorkánykört, azonban nem sejti, hogy valaki más lesz az, aki kezébe veszi a Fekete Bibliát, és megidézi a démont, amely valószínűleg hatalommal ruházza majd fel.

Bible Black

 

tumblr_pafl6hnsut1x81enro1_400.gifTaki Minase egy furcsa könyvet talál az iskola pincéjében kutatva. Nincs tisztában vele, hogy mire is képes az, de apró jóslásokkal és trükkökkel szórakoztatja a suli lánynövendékeit, így szerezve népszerűséget a körükben. De ezt a tevékenységet csak addig folytathatja titokban és ártatlanul, mígnem egy napon az egyik lányt keményen magáévá nem teszi egy fiú, mindezt a folyosón, mindenki szeme láttára. Ekkor ráébred, hogy olyasmibe nyúlt bele, ami sokkalta veszélyesebb egyszerű játszadozásnál. Azonban már késő, Reika Kitami, az iskolanővér már rájött, hogy nála keresse a könyvet. Számára pedig különösen sürgető, hogy Walpurgis éje előtt belekezdhessen a rituáléba, és méltó testet szerezhessen magának.

Bible Black: New Testament

 

anime-hentai-bible-black-new-testament-nr-3.jpgÉvekkel később a fiatalok immár maguk is felnőttek, tanítanak, vagy éppen rendőrként tevékenykednek. Különös gyilkosságok után nyomoz Imari, de egy bankrablás során olyasmi történik, amely felébreszti benne a múlt árnyait. Az elkövető helytelenül próbál okkult rituálét végezni, aminek eredményeként visszatér a szörnyeteg, és ismét kezdetét veszi a bizarr históriák sokasága. A célja ezúttal Alister Crowley mesterboszorkány jóslatának beteljesítése. Természetesen ezúttal sem maradnak a nyílások és az arcok szárazon.

tumblr_m2lx589zdj1qjs883o1_400.gifA grafikai megoldásokról a Kite-tal szemben jóval részletesebb kidolgozásúak, de a sablon azért érezhető. Minden nagy, aminek érdemes annak lennie, és persze a japán hagyományokhoz hűen a szeméremtesteket szőrzet borítja. Ugyan ezek színezete, akárcsak a hajaké, némileg eltérő, mégis tökéletesen egyforma figurákkal találkozhatunk a mellek, farkak és puncik tekintetében. 1150_bible_black_and_origins_6.jpgMivel a főszerepben itt a szexualitás van, hiszen a boszorkányokhoz sztereotípiaként hozzátartozik, így a jelenetek jó részében valamilyen típusú aktust figyelhetünk meg. A sötétebb téma azért lehetőséget nyújt, hogy az átlagos és unalmas pózok helyett azért némi szado-mazot is csempésszenek a sorozatokba. Így mindenféle nedvekkel találkozhatunk, melyek folyamatosan folynak, fröcskölnek, a fiúk pedig minden pillanatban készen állnak az aktuális behatolásokra. Sőt, még hermafroditát is megszemlélhetünk, egészen ügyes anatómiai hűséggel. Látszik, hogy a látvány lényeges elemeire nagyon odafigyeltek minden nem esetében.

412.gifA szex mellett azét némi szerep az okkultizmusnak, a Walpurgis éjszakának és a boszorkányságnak is. Persze ez csupán a látszat és a látvány kiszolgálásaként van jelen, nem kell aggódni a túlságosan mély tartalom miatt, bár azért fér bele rendesen. Mármint a nyílásokba, és nem a sorozatokba. Ami azt jelenti, hogy a kilencvenes-kétezres évek pornóparódiáinak hangulatával lesz alkalmunk elsősorban megismerkedni. 1402494995329.pngA zsánerek azért némileg balanszosan érhetőek tetten, hiszen a Bible Black-ben a szado-mazo, az Origin-ben a sima pornó és némi horror, a New Testament esetében erősen gore-osabb irányba csúszunk el a felhalmozódó nedveken és ondótengeren.
Sajnos az okkultban nem túlságosan merülünk el, legalábbis annyira nem, mint egyes karakterek ánuszában, de bizonyára érdekesebbnek találták az alkotók a szexualitás eme nyílását, mint a sátánizmust, illetve a wicca hagyományokat.

8061341b526af779713eb114130dfa8b62331dfd.gifA három sorozathoz hozzátartozik egy három epizódból álló mellékszál is, a Bible Black Only, azonban ott hét darab rövid történettel ismerkedhetünk meg, melyek azon túl, hogy aktusokat mutatnak be, nem igazán visznek minket közelebb a rejtélyhez, mármint a szexuális rituálé tartalmi mondanivalójához. Az egyetlen, ami talán kiemelhető belőle, és egészen ügyesen el lett találva – a lányok arcán kívül (szerk. poénkodik) –, hogy a kívánságokra bizony vigyázni kell, hogyan fogalmazzuk meg. Avagy „be careful what you wi(t)sh for”, tehát csak akkor mondjuk ki hangosan a vágyainkat, ha komolyan gondoljuk. Jelen esetben ugyanis akár az egész suli végignézheti, ahogy az áhított pasi a folyosón magáévá tesz bennünket, ha már egyszer azt kértük, hogy bárcsak a karjaiban lehetnénk.

0_52001_b28514c3_orig.gifA Kitty Media hentai játékából a Milky Studio vállalta fel, hogy elkészíti az anime adaptációkat. A rendezői székben Hamuo ült, mellé egyedül az első évadnál csatlakozott Sho Hanebu és Kazuyuki Honda, hogy hozzátegyék az ötleteiket. Az eredeti koncepció Seishoujyo-tól (Cleavage, Discipline: The Hentai Academy) származik, az ő munkáiból készítette el Yoshiten a végső karakterdizájnt. Ő az, akit a hírhedt Boku no Pico rajongói is ismerhetnek, hiszen ott is az ő fantáziája jeleskedett. A művészeti vezetést viszont Kohji Azuma-ra (Ayakashi) bízták, aki némileg más területeken is tevékenykedett.

taki.jpgAz egyetlen csupasz – hiszen a többi szőrrel borított – üzenetünk tehát annyi, hogy inkább elégedjünk meg azzal, amink van, és magunk harcoljunk meg a célunkért, ne kívánságokat pazaroljunk rá, mert az másképp sülhet (hehe) el. Ezen kívül persze a szokásos okkultizmus veszélyeit bemutató rész sem maradhat el, azaz a túlvilági hatalmak megidézését ésszel kell elvégezni és felkészülten. Attól, hogy mi valamit szeretnénk kívánni vagy parancsolni, netán kérni, nem biztos, hogy a mi akaratunk teljesül majd. Sokkal inkább valószínű, hogy valamilyen módon kihasználják a zöldfülű kultistát. Erre pedig számtalan paródiát szolgáltat a fantasy irodalom is.

f92.jpgA látványvilágról, valamint a zenéről szerintem sokat nem érdemes beszélni, örüljünk neki, hogy némi sztorit sikerült belepréselni ebbe az animébe, hiszen a pornónak általában nem túlságosan erős ez a vonala. Természetesen itt is eléggé erőltetett, és elsősorban az aktusok vizuális kivitelezésére összpontosítanak, később pedig a horror elemekre. Ha pedig tényleg arra vártok, hogy itt ecseteljem nektek a drámai jeleneteket, a sokatmondó dialógusokat, a fantasztikus vizuális élményt, az anatómiai részletességgel kidolgozott emberi testek gyönyörűségét, melyet még Szenthágotai professzorunk is irigyelve szemlélt, miközben a farkát markolászta, vagy éppen a sztori szépirodalmiságát és a filozófiai üzenetek mélységeit, akkor hiába olvastatok, valaki ezt már megtette helyettem, be is linkelem. 

1492057966241.jpgAzonban, aki a hentai részekre kíváncsi, az nem fog csalódni, ebből a szempontból kitűnő alkotással van dolgunk. Mivel a kérdés mindig az, hogy egy adott anime mennyire jó, teljesíti-e a vele szemben támasztott követelményeket, valamint színvonalat tekintve milyen minőséget képvisel, így nem pontozhatom alul. Zsebkendőket előkészíteni, Bocu no Piko kritikát pedig ne várjatok tőlem, nem lesz.

Értékelésem: 6/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=4030, https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=390, https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=4385, https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=6308
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=lxMRI7QAzGI
Mafab link: viccesek vagytok
Bluray megvásárolható: Bible Black Complete Series 8 DVD Bundle Set

Smaragd Sárkány

Juhász Gyula: A szegedi boszorkányok

 Az erdő, melyben égettétek őket
Dárdás polgárok, már régen kivágva,
Egy-két nagyon magányos, nagyon árva
Nyárfa kesergi még a tűnt időket.

És ők, akik itt tűzben hamvadoztak,
Rég por és hamu már, elegy a földdel,
Mely tavaszonta frissen újra zöldel
És édes álmot ád a vándoroknak.

A boszorkányok többé nincsenek,
Szemük tűzvésze már nem incseleg,
Szavak bűbája rontást nem terem.

Csak néha, tele holdas éjeken,
Mikor rügy pattan s árad a folyó már,
Álmában borzong és fölbúg a polgár!