Belengették a hírt, hogy a mostani lesz az utolsó évad, és végre elérkezünk a Tokyo Ghoul animéjének katarzisához. Mivel eddig is igyekeztem beszámolni nektek róla, hogy aktuálisan milyen egy-egy sorozata, így a Tokyo Ghoul:re folytatását már az első epizódtól kezdve követtem, hiszen kimondottan izgalmasnak tűnt az előzmény. Kezdtek felpörögni az események, megtudtunk némi háttér információt, a puzzle darabkák a helyükre kerültek, a nevekhez arcok és múltak társultak, valamint az univerzum is felderengett előttünk. A háború kitört, ideje volt győztes hirdetni, lássuk a végkifejletet.

TK from Ling Tosite Sigure: Katharsis

Konkrétan egy hatalmas zűrzavar kellős közepén maradt abba az előző évad, és nagyjából itt is veszi fel a szálat a Tokyo Ghoul:re 2. Arima Kisho, az egykori Fehér Kaszás immár a CCG kaszása néven vezeti a szervezet katonai részét, és céljuk ezúttal a teljes ghoul populáció kiirtása. A gépezetbe azonban homokszemek kerültek, ugyanis Sen Takatsuki, a híres író a kamerák elé állt, és nagy bejelentést tett: ő nem más, mint Eto Yoshimura, az egyik legerősebb ghoul. Természetesen azonnal letartóztatják, az ügynökét pedig módszeres vallatásnak és kínzásnak vetik alá, hátha több információval is szolgálhat a többi szörnyeteg identitását illetően.

A CCG tagjai között felröppent a hír, hogy a Washou klán tagjai, a vezetőség körében akadnak ghoul-szimpatizánsok, így óvatosnak kell lenniük, különben könnyedén csapdába sétálhatnak. Miután Hinamit is elkapták, az Aogiri Tree kétségbeesett lépésre szánja el magát, és megrohamozzák a börtönt, ahonnan egykor Kanekit is kiszabadították. Mivel valaki belülről nyit nekik utat, így igazolódni látszik, hogy bizony a CCG-n belül árulók vagy beépített ügynökök tevékenykednek.

Ken Kaneki nehéz választás előtt áll, hiszen el kell döntenie, melyik oldalon harcol majd. Az eredeti terve, a béke, és a nagyobb kaliberű gyilkolás elkerülése egyértelműen befuccsolt. Amikor kezdetét veszi a végső harc, amelybe nem csak az Aogiri Tree, hanem a Washou klán és a Clowns is beszállnak, főhősünknek le kell magában zárnia a vitát, és szembe kell néznie mestereivel és ellenségeivel, hogy a győzelembe vezesse az egyik csoportot. De mindannyian tudják, mi történik, ha elveszíti az önuralmát, hiszen pontosan ezért csatlakozott Arima-hoz, nem akart több ártatlant lemészárolni.

A Tokyo Ghoul:re 2 igazi crescendo a maga nemében, bár nagyjából ugyanazt a hangulatot hozza, mint az előző évad második fele. Küzdelmek és összecsapások, ám ezúttal valóban a túlélés a tét, valamelyik fél véglegesen el fog tűnni a föld színéről. Ezért bújik elő mindenki, ezért vár Kanekire a szörnyű elhatározás, mely vagy messiásként ünnepli majd, vagy diktátorként kárhoztatja el. Megérkezünk hát a végkövetkeztetéshez, az eredeti kérdéskörökhöz, melyekről az első cikkemben szóltam. De szerencsére előtte néhány kérdésünkre választ kapunk, bár sajnos nem a legjobbakat.

Az egyiket már régóta sejtettük, konkrétan az első epizódok esetében megtörtént az utalás, aztán csepegtettek nekünk információkat róla, de sosem lett konkrétan kimondva, hogyan és miért léteznek a ghoulok. Az eredetük nagyon lényeges aspektusára derül ezúttal fény, ami aztán erősen meghatározza azok viselkedését, akik rájönnek az igazságra. Ez egyáltalán nem újdonság, az efféle fordulatok kimondottan kellemesek tudnak lenni és előkészítik a katarzist, avagy az animés-depressziós befejezést.

A központi témánk mindig is a túlélés volt, azaz a jog, hogy megvédjük magunkat. Ezért küzdöttek az emberek és a kannibálok is, ki-ki a saját eszközeit felhasználva. De a fajunk egyik jellegzetessége, hogy minden idegentől félünk és ezért gyorsan kiirtani igyekszünk azt. Ennek alapja nem más, mint az, hogy tudjuk mi mit kezdenénk, ha hasonló erőnk, képességünk, hatalmunk lenne, erről pedig a Tokyo Ghoul már az elejétől fogva igen pontos képet is ad nekünk. Hiszen a CCG elitosztagai között nem egy akad, aki nem csak fegyverként használja a kagunéket, hanem valódi ghoul-erőt is mutatnak. Ez lesz az egyik végső önigazolás a felvetéssel kapcsolatban: az emberi faj bizony a legveszélyesebb mind közül.

Ha valakinek elég nagy hatalma van, akkor eldöntheti a nagyobb háborúk kimenetelét is. Ezért veszélyesnek számít, jobb, ha a saját oldalunkon tudjuk. Amikor viszont a saját fegyverünk fordul ellenünk, biztosnak kell lennünk abban, hogy valamiféle fékezőmechanizmussal láttuk el, azaz képesek vagyunk akkor is irányítani, mikor elszabadult. Ezek a témakörök ősidők óta megtalálhatóak a science fiction és a horror műfajai között. A kérdés inkább az, milyen válaszokkal próbálnak minket ellátni amellett, hogy érzékletesen bemutatják ezt a problémát. A Tokyo Ghoul:re 2 azonban ezen a ponton elbukik, hiszen nem csak elcsépelt befejezést tartogat a számunkra, de közben lerombol mindent, ami ebben a franchise-ban gyönyörűen indult.

Így ahelyett, hogy a látványt és a zenét, meg a karaktereket jellemezném, át kell térnem az összefoglalásra. Ennek fő oka, hogy az alkotók nem változtak, a színvonal állandó, ezzel sosem volt probléma. A Tokyo Ghoul Root Alpha ugyan iszonyatosan inkoherensnek és kaotikusnak bizonyult, de még ott is fantasztikusan felkészült gárda készítette el az animét. Az OVA mellékszálakat is szerettük, hiszen azokat a szereplőket mutatta be nekünk jobban, akik igazán érdekesnek bizonyultak. Aztán jött egy huszárvágás, és becsatlakoztunk a történetbe újra, de a második évad totális eltörlésével, ami elsőre igencsak fura, majd később izgalmas lett. Kezdett koherenssé válni az egész cselekmény, kirajzolódtak a felek, előléptek az árnyékból a háttérből irányító karakterek, a múlt is némileg a helyére került, úgy tűnt, megéri a várakozás, és megcáfolja a kétkedőket a jövő.

Mert bizony a Tokyo Ghoul-hoz nem egységes a hozzáállás. Én magam az első évadot nagyon szerettem, a másodiknál pedig rengeteg részletet tudtam értékelni a történet szanaszét cincálása ellenére. Iszonyatosan vártam a végkövetkeztetést, az epikus küzdelmeket a One-Eyed King lelepleződését és az utolsó csatát, amit valószínűsítettem, hogy Kaneki fog megvívni, némi áldozatok árán. Hiszen ez az animék világa, nem a happy endet képzeljük el, hanem holtak is lesznek, mert sokkal valóságszagúbb, mint a dalos pacsirták. Persze vannak természetfeletti elemek, de azok csupán a tulajdonságok, illetve a belső erők szomatikus vagy pszichés kivetülései, a látvány kedvéért jelennek meg, hiszen animációról van szó.

österreich: Rakuen no Kimi

Ám az utolsó évad cselekménye sajnos minden várakozásomat alulmúlta, és eljutottam arra a pontra, amire nem hittem, hogy valaha is el fogok, amióta a szériát nézem. Az első sorozatot leszámítva az egész projekt iszonyatosan inkoherens és egy olyan végkifejlet felé mozdul el, amire nem álmomban sem gondoltam volna. Súlyosan klisés, ötlettelen és minden kreativitást nélkülöz, de legalább jól felrúgja az alapkoncepciót és nagyjából Disney délutánt idéző emlékeket hoz elő belőlem. Ugyanazt érzem, mint a Root Alpha után: beöntöttek nekünk egy csomó új szereplőt, ezúttal 24 epizódba, aztán némi hagymázas képet festettek nekünk a világról, végül kihúzták a lábunk alól a talajt, hogy elfelejtsünk mindent, amit valaha is szerettünk a Tokyo Ghoulban és a főszereplőben.

A Tokyo Ghoul:re 2 ismét tönkre vágta az élményt, letaszította a 10/10-es előzményeket és csalódottan néztük meg a zárórészt, ahol a katarzist vártuk leginkább. Számomra a crescendo halálosan unalmas volt és érdektelenné váltam a befejezést illetően. A gyűjtői kiadás megvételén is gondolkodtam még egy pár hete, de végül úgy döntöttem, hogy törlöm a megrendelésemet. Egyszerűen ebből bőven elég az alapkoncepció, hiába nincs ott egy lezárás, még mindig az a legjobb pillanat az animében.

Értékelésem: 4/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=21116
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=bSCSTgUUTQ8
Mafab link: -
Bluray megrendelhető: még nem

Smaragd Sárkány