A 2018-as év animéje: Banana Fish

banana-fish.jpgA bizarr címek könnyebben felkeltik az érdeklődésemet, de kicsit meg is riasztanak, mert nem tudni, mit rejtenek majd. A Banana Fish eléggé furcsának tűnt ahhoz, hogy kíváncsi legyek, milyen típusú animét takar, de pontosan ennyire távol is tartott önmagától, és vártam egy fél évadot, míg végül rászántam magam a megismerésére. Az izgalmas története végül olyannyira elnyerte a tetszésemet, hogy pillanatok alatt ledaráltam az addig kijött epizódokat, és izgatottan vártam a folytatást, hogy majd cikket írhassak róla nektek.

Survive Said The Prophet: found & lost

banana-fish-p1.jpgAz iraki háború (mangában vietnámi) egyik áldozata Griffin Callenreese, aki teljesen megőrült az események hatására, és saját osztaga életére törve szitává lőtte a csapat nagy részét, mire végül megállították őt. Utolsó szavai ezek voltak: „Banana Fish”. Évekkel később az egy New York-i utcai bandáját irányító Ash Lynx úgy érzi, valamit elhallgatnak előle, így utánajár egy titkos akciónak, melyet az alvilág vezére, Dino Golzine „Papa” rendelt el. Sajnos túl későn bukkan rá a kivégzésre ítélt, üldözött férfira, aki egy nyakláncon lógó töltényt nyom a kezébe, egy Los Angeles-i címet suttog elhaló hangon, majd utolsó szavai hasonlóan a „Banana Fish” lesznek.

banana-fish-ep-1-2.pngAz ifjú kora ellenére rengeteg viszontagságon átesett, igazi kegyetlen bérgyilkossá edződött Ash nem tudja, mit jelenthet ez a furcsa kifejezés, lehetséges, hogy egy embert takar, de ugyanígy egy banda vagy egy helyszín is rejtőzhet a név mögött. Ennek ellenére valószínűleg nem különösebben foglalkozna a titok felderítésével, ha Dino nem döntene úgy, kiiktatja őt, és kideríti mennyit tud a fiú. Persze az öreg maffiavezér motivációi között szerepel az is, hogy vissza szeretné szerezni, amit elloptak tőle, de döntései nem várt következményekkel járnak, pláne, hogy egyik testőre, személyes érzelmeinek köszönhetően elveti a sulykot.

1530738823300.jpgCharlie újságíró, és azért érkezett New Yorkba, hogy interjút készítsen a helyi alvilág figuráival. Ehhez Shunichi Ibe nevű rendőr barátja nyújt neki segítséget, és elkalauzolja őt, illetve fotósát, az ifjú Eiji Okumurát egy kocsmába, ahol felvehetik a kapcsolatot egy kisebb csapat vezetőjével, Ash-sel. Szerencsétlenségükre az időzítés nem éppen a legjobb, mert a krimó pillanatokon kívül csatatérré alakul át, amely lassan átterjed az egész városra; hiszen a titok, amelyre a szőke szépfiú, a maffia hiúza akadt, fenekestül felforgatja az erőviszonyokat. A srácok kénytelenek elindulni, hogy felderítsék a rejtélyt, mely a „Banana Fish” mögött húzódik meg, illetve arra is fényt derítenek, milyen kapcsolat van a maffia vegyésze, Ash lebénult bátyja és Max Lobo között, aki Charlie és Ibe közös barátja, és egy bebörtönzött oknyomozó riporter.

BLUE ENCOUNT: FREEDOM

banana-fish-03-19.jpgA Banana Fish iszonyatosan jó alaphangulattal indított, és a lendület nem hagyott alább a folytatások során sem. Elsöprő erővel száguldott bele ebbe az időszakba, és bátran merem állítani, hogy az egyetlen a most indult sorozatok közül, amelyre még hosszú ideig emlékezni fogunk. Ennek fő oka pedig pont a történetvezetés, és a rengeteg problémakör, amelyet tabuk nélkül érinteni próbál. Már alapvetően az is igen erős felütésnek számít, hogy egy nagyon jól megtervezett és kidolgozott maffia-krimibe csöppenünk bele, ám ez az anime jóval több ennél, bár tény, néhányan nem fogják majd kedvelni. Ennek az okáról majd lentebb bővebben is írok, de vegyük előbb végig a fontosabb témaköröket, melyekben elmerülhetünk.

tumblr_pbeuofsbnu1vz5npso1_540.gifAz alvilág nem átlagos túlélőképességeket igényel, ha valaki ebben a közegben választ magának hivatást vagy karriert, rengeteg kompromisszumot kell kötnie, és még több elvet feladnia. A szabályok teljesen mások, mint az átlag halandókkal kapcsolatban, ezért nem túl gyakori, hogy valaki túlságosan magas kort éljen meg, pláne a békés álomba szenderedés kivárása számít igazi ritkaságnak. banana-fish-07-1.jpgAki egyszer bejut ebbe a közegbe, az megváltozik, torzul a lelke és végül erőszakos halált fog halni, ez nagyjából borítékolt, láthattunk bőségesen kiválóbbnál kiválóbb maffiafilmeket. Ami viszont frissességet visz ebbe a témakörbe, hogy láthatunk egy ellenpontot is, bár inkább csak más körülmények közül érkező egyént. Így alkalmunk nyílhat arra, hogy megismerhessük egy külső szemlélő véleményét erről a világról, és a konfliktus, a feszültség nagyon érzékletesen kerül ábrázolásra.

original_9.gifEiji és Ash karaktere közel egy idősek, sőt, a japán fiú pár évvel idősebb is nála. Mégis azt tapasztaljuk, hogy a hiúz sokkal érettebb gondolkodású, már-már 10 évvel is megelőzi a másikét. Ennek az oka is igencsak egyértelmű, hiszen a múltja ez predesztinálja, a környezet, amiben felnőtt teljesen átformálta őt. Ez a kontraszt zseniális, mert a párbeszédeik során alkalmunk nyílhat mindkét fél közelebbi megismerésére, amely megmagyarázza a viselkedésüket és a reakciójukat egy-egy helyzetben. A párhuzam és az ellentétek gyönyörűen tükröződnek minden olyan helyzetben, amikor morálisan megkérdőjelezhető döntést kell hozniuk. banana-fish-6_4.pngEiji tökéletesen naiv ebből a szempontból, nem ismeri az utca törvényeit, és valószínűleg nagyon korán elhalálozna, ha nem vigyázna rá a másik. Ugyanez a helyzet Ash-sel is, hiszen ő „normálist” nem ismeri, így szociálisan képtelen volna beilleszkedni egy átlagos középosztálybeli család életébe.
Tehát egyszerre élhetjük át az érzést, mi szükséges a túléléshez egy kegyetlen világban, és hogyan látják mindezt kívülről mások. Ez az alaphangulat pedig iszonyatosan feszültté teszi a légkört a Banana Fish esetében.

dwo6d-hw0aatdyy.jpgHa már a morális döntéseknél tartunk, teljesen mást jelent egy emberi élet kiiktatása egy olyan környezetben, ahol a szó szoros értelmében mindennapi küzdelmek zajlanak le a hatalomért, a területért vagy éppen mások védelmében. Itt első sorban a családra és tágabban tekintve a szervezetre kell gondolni, melynek tagjai vagyunk. Az ölés néha nem kérdéses, ha egy vitás kérdést szeretnénk lezárni, vagy meg akarjuk akadályozni a lázadást vagy egy háború kitörését. banana-fish-05-34-1280x720.jpgHiszen a példamutatás eben az esetben azt is jelenti, hogy a következményekre figyelmeztetünk másokat, így a besúgókat és árulókat is. Ennek a világnak nem eleme a megbocsátás, mert az beláthatatlan következményekkel járhat. Nyilván nem számíthatnak a hatóságok segítségére, így a végső megoldás alkalmazása megkerülhetetlen. Emiatt az elsődleges üzenetünkhöz is eljuthatunk, mely szerint a túléléshez erősnek kell maradni, minden áron. A szabályokat el kell fogadni, ha beléptünk egy játszmába és az elsődleges ösztönt nem szabad figyelmen kívül hagynunk.

banana-fish-ep-7-3.pngKicsit letérve erről a vonalról, áttérünk a következő témára, mely ugyancsak kettősen jelenik meg a sorozatban. Egyrészt a tudatmódosítók használatáról láthatunk igencsak szemléletes útmutatót, azaz a kábítószerek veszélyeiről, melyek napjainkban igencsak nagy problémának számítanak. Hiszen a növényi világ nagyon sokszínű, így a bennük található természetes anyagok hatásai is különböznek egymástól. nem egy esetben azért termelnek ezek a lények olyan szert, amely aztán a belőlük táplálkozókat megzavarják vagy meg is ölik, hogy védekezzenek ellenük. Ezek a hallucinogének és pszichostimulánsok aztán gyógyszergyárakban és egyéb kémiai laborokban módosíthatóak, hiszen a szerkezet-hatás összefüggést felismerve történnek a nagy felfedezések, illetve a kísérletek is. Egy tanult egyén könnyedén kifejleszthet és legyárthat olyan vegyületeket, melyek azonos receptorhoz kapcsolódnak majd, így hatásuk is hasonló lesz, azonban a mesterségesen előállított származékok erősebbek vagy hosszabb élettartamúak is lehetnek. Mindkettőnek megvan a saját előnye és hátránya is, és ehhez kapcsolódik a bekezdés elején említett dualitás másik része, az emberi tengerimalacok esete.

tumblr_paq3w7d0y21vg60mvo1_500_1.gifKönnyedén megérthető, hogy a humán kísérletek nem véletlenül tiltottak a mai világban, azonban az illegális szerek esetében pontosan ez zajlik a kábítószerpiacon. Sok esetben ugyanis egyáltalán nem ismert egy-egy anyag hosszútávú hatása, azaz például a neuronkárosító vagy teratogén és karcinogén mellékhatásokat egyáltalán nem vizsgálják. A cél a pszichostimuláció, hogy felpörgessen, gyorsítson, feldobjon, fókuszáljon, segítsen kikapcsolni, ismerkedni és ellazulni, vagy éppen megnyugodni és elfeledtetni velünk a világ problémáit. De arra már nem kíváncsi a gyártó és a dealer sem, hogy ezzel párhuzamosan leépül-e az agyunk, inkontinencia alakul-e ki, vagy később nemzőképtelenek vagy Parkinsonosak leszünk-e. Nagyon sokan ezt fel sem fogják, nem az átlagos szerekről van szó, amelyeknek a profilja már ismert, hanem azokról beszélek, amelyek az utolsó 10 évben ellepték a hazai piacot is. Ezek ugyanis pontosan ezért veszélyesek, mert a társadalom droghasználó része védtelen és kiszolgáltatott tengerimalacként vesz részt egy nagyszabású kísérletben, önszántából és öntudattalanul.
4f610df2711774d017e234a090df789ab8878e53r1-540-303_hq.gifEz persze üzenet azok felé is, akik úgy gondolják, a gyógyszergyárak valamiféle összeesküvés keretein belül folyamatosan mérgeznek bennünket. Ott ugyanis komoly kutatómunka előzi meg a piacra dobást, míg ezek a szerek teljesen ellenőrizetlenül érkeznek, és nem egy közülük bizonyítottan halált, nagyobb károsodást vagy demenciát okozhat. És félreértés ne essék, itt nem a drogpolitikán van a hangsúly, a Banana Fish is arra igyekszik rámutatni, hogy egy új anyag megjelenése a drogpiacon beláthatatlan következményekkel járhat. Pontosan azért, mert nem ismerjük a gyártó szándékait vele kapcsolatban. De ezzel már a Millennium című sorozat is foglalkozott már, népszerű sci-fi témának számít.

banana-fish-03-28.jpgA címben már sejtettem, hogy némi yaoi is megjelenik az animében, ami sokakat elrettenthet tőle. Nem feltétlenül az előítéletek miatt, egyszerűen van, aki az ilyesmire nem kíváncsi. Azonban a Banana Fish esetében – ugyancsak – két szempontból is előkerül a dolog, és ebből az egyik funkcionális és nagyon lényeges. Hiszen ez a sorozat nem egyszerűen maffia krimi, hanem erőteljes szociológiai thriller is, mely tabutémákat jelenít meg. Ash karaktere és a fiú múltja, helyzete lehetővé teszi, hogy bemutassa, mit jelent kiszolgáltatottnak lenni az alvilágban. A drogterjesztés, a prostitúció és a gyilkosságok, zsarolások, megvesztegetések csupán a jéghegy csúcsai. dkpqt3jucaezjq0.jpgHa mélyebbre tekintünk, jóval durvább problémákkal is találkozhatunk, olyanokkal, melyekre nem voltunk kíváncsiak. A gyermekpornó ugyanis pontosan az, aminek látszik és hangzik. Kegyetlenül valóságos és megkerülhetetlen, ugyanakkor folyamatosan a szőnyeg alá van söpörve, mert nagyon necces és borzalmas. A regényekben és a filmekben általában nem csak a maffia tagjai érintettek az ilyen tevékenységekben, hanem hírességek, a társadalom krémje és politikusok is. Ez az egyik ok, amiért kevésszer hallhatunk ezekről az esetekről. És ez egy olyan húsba vágó szörnyűség, amelyről a Banana Fish kendőzetlenül és tabuk nélkül próbál beszélni nekünk.

banana_fish_01_02.jpgA másik oldal viszont egyáltalán nem egyértelmű, ezért nem is tartom igazi yaoi-nak a sorozatot. Hiszen a főszereplők viszonya inkább a párhuzamra és az ellentétekre épül, azaz sokkal inkább baráti, mintsem szerelmi. A karakterek vonzódása egymáshoz abból fakad, hogy azonos korúak és olyan világot képviselnek, melyre a másik kíváncsi és sohasem élhet, érthet meg. Az egyikőjük minden olyasmit megtapasztalta, ami szörnyűség csak történhet valakivel, így arra vágyik, hogy normális családja és munkája lehessen. De a jelen körülmények ezt nem teszik lehetővé, így kénytelen újra és újra elmerülni a mocsokban. Ebtől pedig folyamatosan próbálja távol tartani a másikat, aki viszont naiv és szűz, legalábbis a világot tekintve teljesen érintetlen a lelke. Sosem tapasztal meg semmilyen borzalmat, Ash-hez képest burokban született és nevelkedett, a japán társadalmi normák nem tudják hova tenni a másik fiú cselekedeteit, a maffia motivációit.

banana-fish-01-13.jpgTehát inkább az a lényeges az egész animében, hogy két világ ütközik össze a két személy segítségével. Az egyik oldal steril, boldog, merev és csak a fekete-fehér, jó-rossz kategóriákat ismeri, érintetlen és gyámoltalan, a társadalom középrétege, amely nincs tisztában a városok pöcegödreivel. A másik viszont tele van gyilkossággal, megvesztegetéssel, korrupcióval, drogokkal, nemi erőszakkal, emberi kísérletekkel, hazugságokkal, árulással és gyermekpornóval. Az értékrend különbség pedig lehetőséget ad arra, hogy láthassuk, milyen a szereplők valódi énje, amikor egymással beszélgetve megnyílnak a másik felé. Mivel az attitűd-formálás kétirányú, így a jellemfejlődés valójában közeledés egy közös nevező felé, felhívva rá a figyelmünket, hogy ami az egyik számára gyengeség, az ellentétes oldalon erősség lehet. De pontosan ezért nem szabad összekeverni azokat, azaz a helyszínen és a társadalmi közeg határozza meg majd az aktuálisan adekvát viselkedést, ami nem mindig tekinthető helyesnek, de a túlélés zálogát jelentheti.

original_10.gifAz utolsó felvetődő problémakör igazán bármelyikhez hozzáérthető, hiszen a bűntudat kérdése, és az abból fakadó cselekedetek és változások lényeges elemei minden emberi viselkedésnek. Hacsak nem pszichopata valaki, akkor nagy valószínűséggel már átélte, milyen mélyen érinthet ez bennünket. És azt is, milyen változások zajlanak le bennünk, mennyivel megfontoltabbak, odafigyelőbbek leszünk, akaratlanul is másként cselekszünk. Azonban nem mindig jogos, néha inkább kívülről sugallt ez az állapot, így fontos megtanulni elemezni, és nem elveszni benne. Persze a vezetők felelőssége és a döntések következményei már egy másik kérdés, és ugyancsak ide kapcsolódik, pláne, hogy egy olyan világot mutatnak be nekünk, ahol a dominóelv hangsúlyozottabban érvényesül.

3zxco2i.jpgPontosan ezért tudunk azonosulni a főszereplőnkkel, annak ellenére, hogy morálisan megkérdőjelezhető és jogilag teljesen elítélhető cselekedetei vannak. De ez nem a Keresztapa, ahol egy alvilági figura felemelkedését, tündöklését és bukását szemlélhetjük meg, hanem egy olyan fiú sorsába nyerhetünk betekintést, aki ebbe a helyzetbe csupán belekényszerült. A teljes kép persze fokozatosan alakul ki róla az anime folyamán, aminek a funkciója is az, hogy könnyebben megérthessük a tulajdonságait. És nem egyszer elmondja, hogy ő nem ragaszkodik ehhez a szerephez, szívesebben lenne egyszerű ember, normális élettel és képességekkel.

King Gnu: Prayer X


banana-fish-ep-4-5.pngJ.D. Salinger egy másik művére, a Zabhegyezőre a Ghost in the Shell: The Laughing Man rejtélyében találhattunk utalást, itt pedig az Ilyenkor harap a banánhalra építkezik a cím. Akimi Yoshida (California Story, Lovers' Kiss) mangájából a MAPPA Stúdió készített animét, Hiroko Utsumi rendező segítségével, és az Amazon Video fel is karolta a projektet. A képi világa szépen kidolgozott, mind a karakterek, mind a hátterek és a mozgás tekintetében. Akemi Hayashi (Fruits Basket, Peacemaker) munkája külön kiemelhető, hiszen tökéletesen megeleveníti a szereplőinket, és aktuális állapotukat. Toshiharu Mizutaninak (Akira, Golgo 13, Yuri!!! on Ice) pedig köszönet jár, hogy megteremtette azt a környezetet, amely adekvát a történethez és a helyzetekhez. A látvány egyszerűen csodálatos, hibátlan grafikai megoldásokat alkalmaztak minden ponton. Legyen szó a dialógusokról, verekedésről vagy utcai harcról. banana-fish-header.pngA gore irányába nem tolták el a művet, de a maffia-hatás azért érvényesül, bár a vérrel igen visszafogottan bántak, de teljesen jól idomul ehhez a történethez. A karakterek jellegzetességei nem feltétlenül predesztinálják a valós énjüket, ami felerősíti a sorozatból sugárzó dualitást és ellentéteket. 
Külön öröm számomra, ha egy anime zenéje is kiemelkedő, így adekvát az adott történethez és az eseményekhez, élvezhető és rendesen kidolgozott, megkomponált. Shinichi Osawa alkotása pedig megfelel a követelményeknek és segít nekünk elmerülni a történetben.

990eeae926c2f90232849d0f542871eb.jpgAz idei szériák közül egyértelműen a Banana Fisht tartom a legjobbnak, méghozzá több szempontból is. Egyrészt iszonyatosan fontos problémákkal foglalkozik, tabu nélkül mutat be nekünk olyan élethelyzeteket, melyeket az átlagemberek nem is gondolnának valósnak. De azzal, hogy nem teszi túl nyerssé az ábrázolást, aláhúzza a kettősséget, ami a köz véleménye ezekről. Ez a dualitás tetten érhető a karakterábrázolásokban, valamint a rendőrség és a maffia viszonyában is. A sorozatot bárkinek ajánlom, a címben megadott kitétellel, hiszen van, akiknek már ennyi utalás is sok lehet. A következő lépés pedig egyértelműen a manga olvasása lesz…

Survive Said The Prophet: RED

Értékelésem: 10/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=20197
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=Kz3Sg5RYTgY
Mafab link: nincs
luray megvásárolható: még nem

Smaragd Sárkány