Szemben az előítéletekkel, a női egyenjogúság jegyében

1446718011962_0610x0428_1446718334690.jpgAhogyan azt már az előző cikkemben felvezettem, a szerdai nyitóelőadásom alkalmam nyílt a Dilili Párizsban (Dilili à Paris) című Michel Ocelot (Kirikou és a boszorkány, Azur et Asmar, Esti mesék) animációs filmet megtekinteni. A vetítésen a rendező is részt vett, így az alkotás után alkalmunk nyílt néhány kérdést feltenni ezzel kapcsolatban, de ezek csupán megerősítették a műről alkotott véleményemet. Én elsősorban elemezni szeretek, így igyekszem egy széleskörű rálátást biztosítani az olvasóimnak, természetesen rövid kritikába is belebonyolódok majd.

1_dilili_paris.jpgA francia szecesszió hőskorában járunk, ahol egy kanak törzsbéli fiatal lány, Dilili, Párizsba utazott, és egy előkelőség segítségével, akinél most lakni is tud. Napközben egy városi, ember-kiállításon dolgozik, ahol a kanakok mindennapjait tekinthetik meg a kíváncsi „civilizált” emberek. Azonban Dililinek az az utolsó napja ezen a helyen, hiszen azt érkezett Franciaországba, hogy világot lásson és felfedezzen. Mivel eddig a többiek bámulhatták őt, így ideje, hogy ezután ő is körül nézzen Párizsban.
dpe_fszxuaasof.jpgEgy fiatal férfi, Orel, kiszúrja őt a kiállításon, és összeismerkedik vele, majd felajánlja, hogy szívesen segít neki a felfedezésben, hiszen amúgy is kifutófiú, triciklijén könnyedén hordozhatja a törékenynek tűnő kislányt. Meglepetésére Dilili egyáltalán nem olyan, mint az átlag bevándorlók, hiszen a lány gyönyörűen beszéli a nyelvet, és úgy viselkedik, mint egy felvilágosult előkelőség. Így kettesben indulnak el, hogy bejárják Párizs legfontosabb látványosságait, miközben egy rejtély is az útjukba kerül, melyet igyekeznek felderíteni és kibogozni. Ebben pedig számtalan segítőjük akad, hiszen a nagyváros tele van értelmiségiekkel, festőkkel, szobrászokkal, énekesekkel, táncosokkal, feltalálókkal és kutatókkal, Orel pedig majdnem mindet ismeri, munkájából kifolyólag.

d2bbeb1_b44am1kpk6kq2q3ndcozd-tc.jpgA titokzatos gyermek eltűnések háttere és indítéka fokozatosan bontakozik ki a háttérből, ahogy a párosunk belekeveredik a nyomozásba. Ezzel párhuzamosan alkalmunk nyílik megismerni a szecesszió korabeli Párizst, valamint az ott lakó kiválóságokat. Ez az elsődleges réteg, mely kiemelkedik a Dilili à Paris-ból, az alapszituáció igazán izgalmas felfedezésekre ad lehetőséget. A történet bájosságát elsősorban az adja, hogy a kislány iszonyatosan nyitott és kíváncsi, ellentétben az átlag franciákkal, akik közül sokan ferde szemmel tekintenek rá, származása és kora miatt. 17345646lpw-17348959-article-jpg_5639757.jpgMégis, a művészek, a feltalálók, a nagy koponyák csupán az érdeklődő cserfes és udvarias gyermeket látják benne, ami erős kontrasztot eredményez. Mivel Dilili végtelenül eszes, így a helyzetek egyáltalán nem válnak drámaivá vagy élessé, hiszen ügyesen forgatja a szavakat és az ellenséges magatartást iróniával és humorral fegyverezi le. Emiatt a feszültség az animáció első felében lágyabbá válik, csak később erősödik fel.

dililig-1100x400.jpgVégtelenül izgalmas ötlet, hogy ennyi híres személyt belezsúfoltak a filmbe, utoljára ilyet Woody Allen Éjfélkor Párizsban című alkotásában láthattam, de nyilván ez rajzolt karakterek esetén jóval nagyobb hangsúlyt kaphatott. A helyszínválasztás csodálatos, nem véletlenül, hiszen Michel Ocelot szándékosan választotta ezt az érát és Párizst a mű középpontjául. Elsősorban azért tette ezt, mert így alkalma nyílt kedvenceinek bemutatására, másrészt nagyon kedveli az elegáns kosztümöket és a hosszú szoknyákat, melyeket ma már kevésbé hordanak a nők. Mivel ez a korszak a nemek harcának is egyik kiemelkedő része, az úttörőké, így a film üzeneteit figyelembe véve számunkra is világossá válhat a döntés jelentősége.

maxresdefault_44.jpgMert a központi téma egyértelműen a nők helyzete és sorsa, valamint az elnyomás, amelyet el kell viselniük. Ahogyan a Kirikou és a boszorkány elemzésem végében már kitértem rá, Michel Ocelot a film vetítése után megosztotta velünk néhány gondolatát azzal kapcsolatban, hogy úgy érzi, a férfiak fájdalmat okoznak a nőknek és a gyermekeknek. Ezzel párhuzamosan azt is elmondta, hogy ezt csak igen árnyaltan sikerült megvalósítania, de nem fejtette ki bővebben, mi volt az akadálya ennek. De nyilatkozat ide vagy oda, ez a problémafelvetés egyáltalán nem újszerű, és véleményem szerint elég jól sikerült ábrázolnia a lényegét, természetesen sarkított, kissé szarkasztikus formában. De ez a hangvétel gyakorlatilag végig tetten érhető az animáció cselekménye folyamán, hiszen az egész történet végtelenül abszurd szituációk és párbeszédek sorozata. Ebbe pedig tökéletesen beleillik a rejtély, a bűntény és a hozzá kapcsolódó összeesküvés, mely ugyancsak képletesen, metaforikusan értendő. Hiszen abban az időszakban harcolta ki a szüfrazsett mozgalom a választójogot, és hogy a nők is tanulhassanak, alkothassanak, megbecsülést érdemelhessenek ki.

oo.jpgMindezzel persze egy érdekes helyzetet állít párhuzamba a Dilili à Paris, hiszen egy afroamerikai főszereplőt választottak, ami önmagában a jelenkorban talán nem számít különlegességnek, de a szecessziós időszakban még másként tekintettek rájuk. Tehát Dilili triplán hátrányos helyzetű, mégis tele van büszkeséggel és öntudatosan egyenrangúnak tekinti magát minden Párizsival. Márpedig még a mai Franciaországban is előfordul a rasszizmus jelensége, annak ellenére, hogy kimondottan magas aránnyal fordulnak elő, mint bárhol máshol Európában. Számomra viszont az a természetesség, az a báj, amivel visszautasítja az irányába érkező negatív gondolatokat és megvetést, iszonyatosan imponáló, mert pontosan így lehet felvenni a harcot az előítéletek ellen. Hiszen viselkedésével nem csak példát mutat, de ki is emelkedik a tömegből, ahogyan mondani szokták, egy gyermek oktatja ki a felnőtteket az emberségességről.

dilili_photo2.jpgEhhez az ingoványos talajhoz kapcsolódik egy nagyon érdekes eszköz, melyet a rendező alkalmazott, de sajnos csak az eredeti szinkron során figyelhető meg. Ez pedig a nyelvezet, ami nem csak a francia filmeknél kerül elő, hanem a britek is gyakran élnek vele. Jelen esetben ugyanis egyedül Dilili az, aki „akadémiai szinten” /Michel Ocelot/ beszéli a francia nyelvet, gyönyörű és lassú a kiejtése, tényleg úgy hangsúlyoz, ahogyan azt tanítani szokták. Még a színésznők, énekesnők és Orel is sokkal pongyolábban fogalmaznak, mint a kanak kislány. És pontosan emiatt kerülnek a legfontosabb megállapítások az ő szavaival megfogalmazásra. Hiszen ő az a karakter, akitől a leghitelesebbek ezek a bölcs alapgondolatok az életről és az előítéletekről. Dilili naivitása itt pozitívum, talán ez az, amit a legtöbb művész értékel benne, emiatt szeretjük meg könnyedén, és a felvilágosult, liberális ember könnyedén tud azonosulni vele.

dilili-a-paris.jpgAz antagonista oldalt nem volt még alkalmam bemutatni, de a Mâles Maîtres névre hallgató csoportosulás ugyanolyan hivalkodó és könnyen kiszúrható, mint az összes többi szereplőnk. Hiszen van saját jelmondatuk, mint minden földalatti mozgalomnak, és jelvényük is, ami az orrkarika. Ez alapjában véve igencsak humoros ötlet, figyelembe véve, hogy a nacionalista szemlélettel semmiképpen nem lehetne összeegyeztethető a törzsi ékszer, akárcsak az alfa hím mentalitással. Tehát itt is jelen van a szarkazmus, a szándékos túlzás és ellentmondásosság, mint bárhol máshol a műben. Valószínűleg maga a Mâles Maîtres is efféle szójáték, de ezt a kérdéskört meghagyom azoknak, akik nálam jobban beszélik a franciát. Számomra ez a két szó együtt kicsit ambivalens jelleget ölt.

dilili-litsarahbernhard.jpgNyilván egy ilyen történetbe nem sok mondanivaló férne és illene bele, mert a misztikus animációk nem erről szólnak, a központba maga a bűnügy kerül, még jellemfejlődésre sem igazán adódik lehetőség. Mégis, faramuci módon a Dilili à Paris ennek a követelménynek is eleget tesz, bár nem a megszokott módon. Akad egy karakter, aki eleinte igencsak ellenszenvesnek bizonyul, azonban ahogy szembesül a valódi gonoszsággal és az előítéletek nyers következményeivel, valóságával, úgy ráébred arra, mennyire buta álláspontot képviselt. 3_dilili_paris.jpgEzzel a mű azt az üzenetet húzza alá, hogy sokan csupán azért képviselnek egy álláspontot, mert elterjedt szokás, nem pedig azért, mert igaz meggyőződésükről van szó. A legtöbb esetben a kiszemelt rétegek, népcsoportok, vallások, politikai nézetek nem is ismertek, csak egy általános vélemény fogalmazódik meg velük kapcsolatban, sokszor politikai vagy marketing szempont húzódik ezek hátterében, nem pedig a valóság. De sokkal egyszerűbb követni az eszmét, mint utánajárni az igazságoknak, mert azzal szembesülni kellene az embereknek. Az idegentől pedig zsigerből ódzkodunk, ez az első, amelyet megtanítanak nekünk.

4_dilili_paris.jpgDe kanyarodjunk vissza ahhoz, hogy a képi világ és a zene nem csak a történet autentikus voltát húzzák alá, de tökéletesen illenek az alapszituációhoz és a szarkazmushoz, avagy lassan már szatírának is nevezhetném, hiszen mutat ilyesfajta jellegzetességeket is, ha a puzzle darabjait szépen összeillesztjük. Hiszen a cselekmény az első pillanattól iszonyatosan abszurd, a dialógusok és a helyzetek hihetetlenül lehetetlennek tűnnek. Ugyan az alapkaland még könnyedén elképzelhető, de a számtalan híres személy, bármennyire is jellemző a korra, nem túl valószínű, hogy ennyire kapcsolatban lettek volna egymással. dilili-opera-03.jpgEzt akarva-akaratlanul a Dilili à Paris is kimondja a mű egy pontján, mintegy vallomást téve a történet meseszerűségéről. Azonban ezek az elemek szükségesek ehhez az animációhoz, nélkülük eléggé ellaposodna a mondanivaló. Azzal, hogy Dilili velük kommunikál, közéjük kerül, és befogadják őt, aláhúzza a rendező az üzenetet: az igazi gondolkodó ember egyenrangúnak tekinti a másikat. Egyáltalán nem arról van szó, hogy elutasítanák az előítéleteket, egyszerűen fel sem merül bennük az, hogy szem-, bőrszín alapján, vagy vallást, nemi identitást figyelembe véve döntenének arról, ki az, akivel egyenrangúak. Ami természetesen nagy valószínűséggel nem lenne igaz az adott korban az összes ilyen szereplőre, de az ábrázolt, ideális és meseszerű Párizsban mindez zsigerből érkezik. Nyoma sincs rivalizálásnak vagy ellenségeskedésnek, pedig köztudott, hogy a színészi és a művészi világban ezek bizony számottevően megfigyelhetőek voltak, és funkciójukat tekintve serkentették a fejlődést is.

1535303189.jpgA szecessziós hatásokat már többször megemlítettem, és a grafikai megoldása igencsak furcsa a Dilili à Paris-nak is, miként a rendező korábbi művei sem mondhatóak szokványosnak. Ami a leginkább feltűnik, hogy a kétdimenziós karakterek keverednek a háromdimenziós hátterekkel, ezzel egy különleges atmoszférát teremtve. De nincs szó disszonanciáról, a megvalósítás egészen izgalmas és gyönyörűnek bizonyul. Ehhez adjuk hozzá, hogy sok esetben nem csak animált, rajzolt hátterekhez illesztik be a szereplőket és a környezetet, hanem film- vagy fényképfelvételhez kapcsolódnak. Sőt, nyugodtan kimondhatom, talán ez a jelenség dominál, ami eleinte szokatlan és meghökkentő, de korántsem zavaró. dilili-image.jpgA karakterdizájn egyébként annak az Emilie Almaida-nak köszönhető, aki a szintén bemutatásra kerülő Funan esetében animátorként működött közre. Jelen esetben azonban az animációk Yves-Marie Beaufrand keze munkáját dicsérik. De nem mehetek el a zenei részleg mellett sem szó nélkül, hiszen a korabeli muzsikákat zseniálisan eleveníti fel Gabriel Yared. Az ő neve pedig nem ismeretlen a moziba járók számára, hiszen többek között a Csokoládé, a Gandahar, az Az angol beteg és az Angyalok városa esetében is ő volt a zeneszerző.

2_dilili_paris.jpgAdott tehát egy varázslatos látvány, hozzá egy bájos hangélmény, mely kiterjed a francia szinkronra is, valamint egy közepesen izgalmas történet, megfűszerezve egy nehéz problémával, nyakon öntve némi politikai üzenettel. Ez utóbbi nem csupán azért fontos, mert a jelenben aktuális, hanem pontosan azért, mert folyamatosan előkerül, és ez hozza létre az alapkonfliktust, melyet egy abszurd helyzetábrázolással old fel a rendező. A disszonancia ekképpen egyszerre válik könnyed témává és ezzel párhuzamosan a szatíra eszközévé. Ha pedig ebbe belegondolunk, akkor a Dilili à Paris minden szempontból igazi érett alkotása Michel Ocelot-nak, egy kemény társadalomkritika, egy szélmalomharc, amely túlságosan le van egyszerűsítve és le van seperve az asztalról, annak ellenére, hogy a XXI. századi, posztmodern, felvilágosult embernél ilyesminek már nem volna szabad témának lennie.

dilili-a-pris.jpgA vetítés utána beszélgetésből sok minden kiderült, többek között azt is elárulta Michel Ocelot, hogy szerinte a vallások erősen felelősek a kialakult helyzetért, azaz a nők és a gyermekek elnyomásáért, alacsonyabb rangúként kezeléséért. Mégis, a Dilili à Paris-ban ez egyáltalán nem bukkan fel, inkább egy egyiptomi beütést tapasztalunk a háttérben. Mondanám, hogy nem alkalmaz sztereotípiákat, és emiatt nem vesszük észre ezeket az üzeneteket, de erre az animációra pont az a jellemző, hogy szándékosan alkalmazza az egyértelműséget.

dilili-a-paris5.jpgA Dilili à Paris nem egy tökéletes animációs, apró hibái vannak, és nem elég bevállalós a témával kapcsolatban. Bár szemléletesen és szatirikusan ábrázolja a problémát, de a könnyed hangulatot helyettesíthették volna némi drámai felhanggal, ami jobban illett volna ehhez a problémakörhöz. Viszont a bájos naivitása, a játékos és autentikus ábrázolásmódja mindenképpen kiemeli a rendező eddigi alkotásai közül. Már-már azt mondanám, hogy az animékre jellemzően alkalmazza a rendelkezésére álló eszközöket, szabadabban értelmezi az animációt, mint a legtöbb francia mű, de nem csúszik át a túlságosan absztrakt megoldások irányába. Mindenképpen ajánlom azoknak, akik kedvelik a szarkasztikus felhangot, és képesek a vidám és naiv sorok mögött a komoly mondanivalót is kiszúrni. Emellett a nyitottság elengedhetetlen, de szerintem a rendező műveire csak olyanok ülnek be, akik gondolkodásmódjukban nem túlságosan konzervatívak.

Értékelésem: 8,5/10

Forrás, információk: https://fr.wikipedia.org/wiki/Dilili_%C3%A0_Paris, https://www.imdb.com/title/tt7169514/
Trailer: http://anilogue.com/2018/assets/video/F01.mp4

Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/dilili-a-paris-310114.html
Bluray megvásárolható: még nem
Smaragd Sárkány