Vörös lányka seprűnyélen - Mary és a boszorkányvirág

dwa9brrvmaaz_nr.jpgMary Stewart The Little Broomstick című regényéből készített anime adaptációt a Studio Ponoc (Modest Heroes), Mary és a varázslóvirág (Mary and the Witch's Flower, Meari to Majo no Hana) címmel. A fantázia alapú történeteket amúgy is kedvelem, pláne a Ghibli Studio stílusában, így természetes kíváncsiság vett rajtam erőt a trailer láttán. A Steelbook Bluray berendelése végül megérte, hiszen hamarabb megérkezett, mintsem bárhol is elérhetővé vált volna az alkotás. A nyár amúgy is kissé foghíjasra sikerült, mert a legtöbb várós alkotás sajnos késni látszott; hiába a japán megjelenés, az angol fordításokat nem kapkodták el.

Sekai no Owari: Rain

mary.pngMary Smith igazán szerencsétlen, kétbalkezes teremtés. Hiába segítőkész, bármihez nyúl, rosszul sül el, legyen szó tea kiöntésről vagy egy szendvics egyik helyről másikra átpakolásáról. Ehhez pedig lelkesedés és durcás viselkedés társul, ezért nagynénje, valamint a háztartása megpróbálják őt távol tartani minden veszélytől, legjobb, ha odakint sétál, míg a szülei megérkeznek. Ugyan a suli nemsokára elkezdődik, de az édesapjáék egyelőre elfoglaltak, nem tudtak hozzá csatlakozni, és Mary iszonyatosan unja magát. 255d75a8911bc971fe919bc5b60be9d1.jpgÍgy ismerkedik össze a kertben Peterrel, aki rögtön ugratni kezdi ügyetlensége, és valószínűtlenül vörös göndör fürtjei miatt. Ez a kapcsolat tehát nem indul fényesen, a lány ennek ellenére teljesen véletlenül megkedveli a fiú két cicáját, Tibet és Gibet, akik átjárnak hozzájuk. Mivel úgy érzi, senki sem érti meg, még beszélni is kezd hozzájuk, így keveredik be a közeli erdő sűrűjében található tisztásra, ahol egy furcsa és csodálatos világra lel.

mary-and-the-witchs-flower-trailer.pngA nagynénje kertésze szerint ennek neve „fly-by-night”, és különleges varázsereje van, amelyet ügyetlen természetének köszönhetően hamarosan meg is ismer, amikor az erdőben kószálva egy boszorkányseprűre bukkan. A sok-sok véletlennek köszönhetően végül egy boszorkányiskolában köt ki, ahol úgy érzi, nem igazán van keresnivalója. Annak ellenére, hogy mindenki más azt állítja róla, kiválasztott, és hatalmas erőt birtokol, még bénaságában is tarol a többi diákhoz képest, mégis tisztában van vele, ez csakis tévedés vagy csalás lehet.
Azonban visszaút nincs, megismert egy olyan titkos helyet, amelyet nem lett volna szabad, és az iskola vezetői is rájönnek a rejtélyre, hogyan léphette át mégis az intézmény kapuját.

maryandthewitchsflower_2.jpgAzon túl, hogy egy eléggé szórakoztató és bájos történettel ismerkedhetünk meg, természetesen némi tanulsággal is megajándékoznak bennünket. Nem feltétlenül kell annál leragadnunk, hogy mindenkinek van célja e világban, nem kell elkeserednünk, ha valamiben nem vagyunk jók. Függetlenül attól, hogy új helyen kell bizonyítanunk, vagy egyszerűen olyan szituációba kerülünk, amely új feladatok elé állít, sosem szabad feladnunk, mindig próbálkoznunk szükséges. Néha évekig is eltarthat, míg kiderül, miben vagyunk erősek, arra azonban sosem szabad gondolnunk, hogy csalással előrébb juthatunk, mert egyszer kiderül az igazság. Érdemes megismerni önmagunkat, kutatni az elménkben, kipróbálni új dolgokat, mert nem könnyű rábukkannunk az erősségeinkre. – Ezek eléggé a felszínen vannak ahhoz, hogy ne is kelljen magyaráznom a jelentőségüket.

tumblr_p14g9b75ji1w4uq94o5_1280.jpgA mélyebb tartalom ennél kissé bonyolultabb és rejtettebb, hiszen nem csupán gyermekeknek szánták a művet. A felelősségvállalás állandó kedvenc témám, de kivételesen csak haloványan érintjük ezt, inkább a kapzsiság kerül előtérbe, nagyon ügyesen csomagolva. Hiszen ez a főbűn (nem, nincs vallásos utalás) igencsak komplex jelentéstartalmat hordoz. A vágy, hogy olyan erőt használjunk, melyet csak kölcsönkaptunk, hogy olyasmit tegyünk vele, mellyel isteni babérokra törhetünk, nem újkeletű ötlet, már az emberiség kezdetén tetten érhetőek az ez irányú képzelgések. Amíg kordában tudjuk tartani ezt az ösztönt és csak a produktív fantáziánkat táplálja, nincs is vele különösebb probléma, hiszen így fejlődünk, jutunk előrébb a világban, visszük egyre magasabb fejlettségi szintre fajunkat.

image.jpgHiromasa Yonebayashi rendező (When Marnie Was There) nevét elsősorban a Ghibli Studio munkásságából ismerhetjük, hiszen animátori képességeit a Chihiro Szellemországban-ban, a Ponyo ont he Cliff by the Sea-ben, a From up on Poppy Hills-ben már megcsillogtatta. Nem véletlenül emlékeztet bennünket a képi világa a Howl's Moving Castle-re, és varázsol el bennünket Akihiko Yamashita (Howl's Moving Castle, The Secret World of Arrietty, Tales from Earthsea) karakterdizájnja és Tomotaka Kubo művészeti vezetése. mary13.jpgA hozzávalók így eléggé adottak voltak, hogy semmilyen fogást ne találhassunk rajta, ezen a pontok tökéletesnek is mondható a mű, a zenei fronton sem szenved hiányt, Takatsugu Muramatsu már az Amikor Marnie ott volt során is magával ragadott bennünket, érzelmes muzsikájával.
Szerencsére a CGI harmonizál az animációval, nincsenek durva kontrasztok, melyek tönkre tehetnék az élményt, a Ghibli Studio öröksége lépten-nyomon tetten érhető és letagadhatatlan, aminek mindig örülnünk érdemes.

Night Flight

79a33e9f016bc688d9f7ce0f2b76e9b6_700x259.jpgA Mary and the Witch's Flower kellemes kikapcsolódást nyújt fiataloknak és idősebbeknek is, felidézve a klasszikusnak számító animéket, melyeket oly sokan szeretnek. Látványában kifogástalan, történetében egyszerre bájos, szomorkás és humoros, ahogyan a slice-of-life-ként induló helyzetből izgalmas témákat sikerül elővarázsolniuk. Nem kérdéses, hogy érdemes-e megtekinteni, inkább arra vagyunk kíváncsiak, eljut-e a hazai mozikba, mint egykoron a Chihiro vagy külföldről juthatunk hozzá ehhez a remek alkotáshoz.

Értékelésem: 8,5/10

Forrás, információk: https://en.wikipedia.org/wiki/Mary_and_the_Witch%27s_Flower, https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=19223
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=888z3ku4t3I
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/meari-to-majo-no-hana-292507.html
Bluray megvásárolható: Mary and the Witch's Flower Steelbook [Blu-ray]

Smaragd Sárkány