Az ázsiai Rómeó és Júlia történet 2018-as folytatása - Basilisk

maxresfault_2.jpgA Basilisk: The Kouga Ninja Scrolls zseniális sorozatnak bizonyult, melyen nem fogott az idő vasfoga sem. A mangából anime, és dráma is készült, hatalmas népszerűségnek örvendett, így nagy örömmel olvastam a hírt tavaly, hogy folytatással kedveskednek nekünk az alkotók. A Seven Arcs Pictures (Trinity Seeven) karolta fel a Basilisk: The Ouka Ninja Scrolls-t, és a huszonnégy rész igazi újdonságokkal szolgált a kíváncsi nézősereg számára.

Onmyouza: Youka Ninpouchou

61067113.jpgJó néhány évvel azután járunk, hogy a Kouga és az Iga klán összecsapott, amivel kielégítették a sógun kívánságát, és eldöntötték az utódlás kérdését. Takechiyo került ki nyertesen, míg a vesztes, Kunichiyo felnővén a Tadanaga Tokugawa nevet vette fel. Azonban nem csak a két oldal és a hoppon maradt uralkodójelölt elégedetlen a végeredménnyel, hanem úgy tűnik, akad egy másik klán is, amely bele szeretne szólni az intrikákban. Hattori Hanzo sem az az ember, akinek mondta magát, neki is különös érdekeltsége volt a végkimenetelben, ráadásul furcsa titkot rejteget a sógun elől is. Így hiába záródott le az évszázados viszály, nincs vége a szívekben meglapuló ellentéteknek.

1718974_english_keyart-officialvideoimage_61fa6abd-9f2c-e811-8175-020165574d09.jpgA két tábor immár együtt edzi a fiataljait, akik igyekeznek folyamatosan formában tartani egymást. Természetesen az idősebb harcosok között különböző pletykák terjednek a vetélkedés valódi eredményét illetően, azonban egyben mindenki azonos állásponton van: a legfontosabb a vérvonalak megőrzése, a legerősebb nindzsák nem halhatnak ki. Ezért terveik szerint a kis Hibiki (Iga) és Hachiro (Kouga) utódai biztosítják majd mindezt, akkor is, ha esetleg azonos család vére folyik mindkettőjükben. Ezt a helyzetet bonyolítja az is, hogy a gyerekek ugyanúgy egymásba habarodtak, mint egykor Genosuke és Oboro, ráadásul ugyanazokkal a képességekkel rendelkeznek ők is.

61050395.jpgA Kouga klánt öt kiválóság irányítja, akiket öt Kincsnek neveznek, az Igáknál pedig öt Virág jelképezi az elöljáróságot. Természetesen ezek közé tartoznak a legerősebbek, így Hibiki és Hachirou is. Azonban egy ezidáig háttérbe húzódó csoport úgy dönt, hogy ezúttal közbeszólnak, megváltoztatják a múltat és a jövőt, és végeznek mindkét nindzsa klánnal. Ezért nem nagyon lesz más választásuk, mint hogy felvegyék a kesztyűt, fejlesszék a tudásukat és felgöngyölítsék a rejtélyt.

basilisk_ouka_ninpouchou_01_02.jpgA titokzatos Joujinshuu a semmiből bukkan fel és módszeresen kezdi el levadászni a két klán legerősebb tagjait, illetve a vesztes trónörökös minden követőjét. De a terveik korántsem ennyire egyértelműek, pontosan tudják mire vágynak, ezért bármilyen áldozatot képesek meghozni. A két csoport célja így nem csak az összefogás, hanem a túlélés is lesz, Hachironak pedig kezébe kell vennie saját és emberei sorsát, hiszen vezetőként felelősséggel tartozik irántuk. Ahhoz, hogy szembeszállhassanak az új, ismeretlen veszedelemmel, minden erejüket össze kell szedniük, hogy felnővén megakadályozhassák a készülő katasztrófát.

00075330_690990.pngAz The Ouka Ninja Scrolls jóval drámaibb, ugyanakkor lassabb történet, mint a Basilisk korábbi sorozata. Középpontban most is a sógun és az alattvalók viszonya, az öröklés, a vérvonalak, a nindzsák szerepe, a szamurájok becsületkódexe, valamint a korabeli Japán történelmi múltja állnak. A szereplők ezért valós karakterek életéből merítenek, de a misztikus próféciák és legendák feldolgozása mellett a természetfeletti is előtérbe kerül, akárcsak a hasonló harcművész filmeknél. image45.jpgAz alárendeltség és az engedelmeskedés, az uralkodó istenkénti tisztelete az ázsiai országokban egyáltalán nem ritka, de más kontinensen is találkozhatunk hasonló hagyományokkal. Azonban az, hogy ezeket az aktuális vezető milyen alázattal gyakorolja, teljesen egyéni. Az intrikák mindig abból fakadtak, hogy ki gondolta úgy, jogot formálhat a trónra, ki tudta rávenni a követőit, hogy segítsék őt céljai elérése érdekében. A gyermekkorú utódjelölteket pedig gyakran a nevelőik biztatták fel, vagy éppen a feleségük unszolásának engedve merészkedtek odáig, hogy hatalomra törjenek. Ilyen történeteket már Akira Kuroszava óta ismerhetünk.

027849775884663d4e3cdf056fd62e74fe7e93b0v2_hq.jpgA misztikum, a természetfeletti, a küldetés- és felsőbbrendűség-, vagy éppen szolgaságtudat fontos eleme az ilyen témájú alkotásoknak. Ahhoz, hogy rendesen megérthessük ezeket a gondolatokat, és a szereplők cselekedeteit, el kell fogadnunk a dogmákat, tanításokat, melyek szerint a japán emberek éltek. Ezeket ismerve például kevésbé furcsa, hogy a nindzsák, a szamurájok és a sógun, valamint legkiválóbb harcosai, vagy a szerzetesrendek vezetői különleges képességek birtokában voltak. Így az Edo periódusból származó Tenkai karakterére is más szemmel tekintünk, ha egyszer akkora tisztelet övezte őt az idők során.

basilisk-ouka-ninpouchou-episode-14-english-subbed.jpgAz első Basilisk esetében az önfeláldozás került a fókuszba, mely esetén a sorssal szálltak szembe a főszereplők, és saját életük árával fizettek azért, hogy a klánjaik ne sodródjanak a kipusztulás szélére. Ekképpen egyszerre engedelmeskedtek a sógun óhajának, mely ellen semmit sem tehettek, és bizonyították be szerelmüket egymásnak és népüknek – mint egy a japán Rómeó és Júlia. basilisk-the-ouka-ninja-scrolls-episode-21-english-dubbed.jpgA The Ouka Ninja Scrolls az alaptörténetet sokkal magasabb szintre emeli, megmutatja, hogy a sorstól nem lehet megszabadulni, ami a végzetünk, az egyszer utol fog érni bennünket. Hiába is küzdünk a végkimenetel elől, nincs menekvés, csak elfogadhatjuk, és emelt fővel várhatjuk. Hachiro és Hibiki mégis megtalálják azt az egyensúlyt, amelyet őseik, Genosuke és Oboro, ezzel pedig példát mutatnak az őket követő generációknak, valamint figyelmeztetik az uralkodókat, a szerzeteseket is, hogy számolni kell velük, nem fognak harc nélkül kihalni. A vérvonalak megőrzése ugyanis nem csak szó szerint értelmezhető, hiszen gyakran a szellemiség az, melyet megőrzünk azoktól, akik fontosak számunkra, vagy akiket különösen tisztelünk, szeretünk.

61080874.jpgA jelen évad cselekménye igencsak fordulatos, nagyon sokáig nem ismerni a különböző csoportok valódi motivációit és céljait, ami frappánsan kapcsolódik a történet jellegéhez is. Hiszen a nindzsák küldetései gyakran csak önmaguk számára voltak ismertek, akárcsak a titkos ügynökök, ők is könnyedén beépültek az ellenség háztartásába, hogy később teljesíthessék a kijelölt feladatokat. A szunnyadó sejtek tehát nem a jelenkor találmányai, a türelem és a várakozás, a fegyelem már a feudális korokban is tetten érhető.
masdefault.jpgA korábbi sorozattal ellentétben itt kevésbé hangsúlyosak a komoly párbajok, sokkal inkább a háttérben szunnyadó intrikák és próféciák megismerését húzták alá az alkotók. Így cselekménye is más dinamikát mutat, a szereplők sem olyan ütemben jelennek meg és távoznak, ahogyan a The Kouga Ninja Scrolls esetében megszokhattuk, bár némi hasonlóságot és párhuzamot azért felfedezhetünk, ami lehet a karma és a történelem ismétlődésének egyik jellegzetessége is.

maxresdefault_31.jpgAnnak ellenére, hogy Junji Nishimura (Kyo kara Maoh!, Samurai Deeper Kyo, Simoun, Soul Hunter) rendezése kimondottan élvezetes, Takao Maki karakterdizájnja, valamint Kazusuke Yoshihara (Beyblade) művészeti dirigálása kimondottan fantasztikus látványvilággal jellemezhető, az anime korántsem hozza az előzmények hangulatát. A zenéje (Go Sakabe – Date a Live, Wolf Girl & Black Prince) ugyanakkor hasonlóan kiemelkedő, így azt csak ajánlani tudom.

Nana Mizuki: Suiren

61093539.jpgA The Ouka Ninja Scrolls kicsit más megvilágításba helyezi az előzményeket, folytatja annak gondolatmenetét, misztikus szálakat vezet be, és némileg felteszi a koronát a Basiliskra. Eddig még nem is igazán volna vele probléma, hiszen élvezetes és látványos, de korántsem annyira lebilincselő, mint a The Kouga Ninja Scrolls. Talán azért, mert a fő karakterek kötődése és romantikája nem olyan erős, így nem működik elég intenzíven a kémia. Ezeket inkább a történelem, a drámai elemek, valamint a legendák világa váltja fel, ami szerintem gyengébb végeredményt jelent. Ha önmagában nézném a sorozatot, valószínűleg kevésbé szigorúan osztályoznám, de a korábbi évad egy olyan mércét állított eléje, melyet nem sikerült elérnie.

Értékelésem: 7,5/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=20185

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=r6NjqnGIHWA

Bluray megvásárolható: hamarosan

Smaragd Sárkány

Kapcsolódó anime:
Basilisk: The Kouga Ninja Scrolls