Feltámad a franchise? - A Szent Grál Háború újragondolása a Heaven's Feel-ben

fate_stay_night_heaven_s_feel_i_presage_flower_full_2079020.jpgNem csak a remake-ek korát éljük, de úgy tűnik, a Fate-franchise is igencsak népszerű a feldolgozások terén, hiszen rövid időn belül a negyedik szálat nyitják meg nekünk az alkotók. Most a Type-Moon és az ufotable nyúlt hozzá Kinoko Nasu (Fate/Apocrypha, Fate/stay night, stb.) és Takashi Takeuchi (Lunar Legend Tsukihime, The Garden of Sinners) eredeti anyagához, hogy ismét elmerülhessünk Shirou Emiya és kedvenc Saber-ünk, Arthur történetében.

Earthmind: Another Heaven

shinji.jpgShirou Emiya tehetséges diákfiú, aki imád íjászkodni, de az iskola tanulóit rettegésben tartó Shinji Matou meglehetősen féltékenyen szemléli, hogy nem ő az első a sportágban. Egy ismeretlen baleset folytán Shirou válla megsérül, így kénytelen abbahagyni a hobbiját, ezért kénytelen lesz mással tölteni az idejét. A napok végén fáradtan a pincébe vonul, ahol azzal próbálkozik, hogy különleges erejét kihasználva megjavítsa az elromlott elektromos eszközöket. maxresdef.jpgA fiú ugyanis különös mágikus képességgel rendelkezik, de még nem tudja rendesen irányítani azt, így igyekszik gyakorolni, hátha mások hasznára válhat.
Egyedül éldegél a hatalmas házban, melyet nevelőapjától, Kiritsugu Emiya-tól örökölt, aki egykor megmentette őt a lángok közül, egy hatalmas katasztrófa után, majd befogadta, és segített rajta. Mostanában csak Taiga Fujimura tanárnő viseli a gondját, bár a fiú teljesen önálló, megtanult főzni, mosni, és takarítani, ráadásul Kiritsuga hagyatékát is szívében hordozza, és igyekszik kerülni a konfliktusokat, de nem nézheti tétlenül, ha másokat bántanak.

fatestay_feat_0.jpgShinji rokoni szeretete jeleként átküldi húgát, Sakura Matout, hogy segédkezzen a háztartásban, amíg a srác keze rendbe jön, azonban a lány végül úgy dönt, hogy Shirou mellett marad, mert megkedveli őt, és szívesebben tölti az idejét vele, mintsem a családi fészekben. A tanárnő eleinte nem örül a fejleményeknek, hogy egy kislány költözik be hozzájuk, de hamar megbarátkozik a gondolattal és Sakurával is. Azonban a fiatal diákot nem csak a szeretet és a menekülés vezérli, hanem a fiúra is megpróbál vigyázni, hiszen a Matou-ház sötét titkot rejteget. Így hónapok múltán, mikor Sakura figyelmezteti Shirout, hogy mindenképpen siessen haza iskola után, az események váratlan fordulatot vesznek.

fate-stay-night-heavens-feel-capture-5-560x315.jpgEzen a ponton érkezünk meg a Szent Grál Háború aktuális kezdetéhez, és a fiú előtt ezúttal is Arthur manifesztálódik, aki természetesen eleinte inkognitóban van, hiszen Shirou ereje még igencsak kezdetleges. A diák ugyanazokkal a belső problémákkal küzd, mint a Fate/Stay Night és az Unlimited Blade Works során. fate-stay-night-heavens-feel-capture-17-560x315.jpgA Heaven’s Feel első része, a Presage Flower elsősorban felvezet bennünket a fő eseménysorozat elejéhez, majd igyekszik bemutatni a Mágusokat és Szolgáikat, valamint a háttérben húzódó konfliktusokat és szálakat. Korábban ezzel, illetve a 10 évvel a történet előtt játszódó Háborúval a Fate/Zero is foglalkozott, így jóval több értelmet nyert a 2005-ös anime is. Mivel ezúttal újragondolták a cselekményt, így nem pontosan ugyanazok a párbajok kerülnek előtérbe, és újabb fordulatokat iktattak bele, tehát nem unatkozunk az ismétlés okán.

maxresdefa.jpgTomonori Sudou (The Garden of Sinners: Recalled out Summer) rendezése, Atsushi Ikariya (Fate/Zero, Fate/stay night: Unlimited Blade Works, Terraformars Revenge),Hisayuki Tabata (Yuyushiki, Qualidea Code) és Tomonori Sudou (The Garden of Sinners) karakterdizájnja, valamint Koji Eto (Psycho-Pass, Steins;Gate) művészeti vezetése és Kazuki Nishiwaki CGI igazgatása sikeresen elérte azt a mércét, amelyet a vizuális és a dramaturgiai részlegtől elvártunk. maxresdefault_29.jpgSzerencsénkre ez a feldolgozás képes újat nyújtani, hangulata sokkal melankolikusabb, kevesebb vígjáték elemmel operál, így komolyabbnak, lényegre törőbbnek tekinthető. Ezért külön öröm, hogy a trilógiának tervezett Heaven’s Feel nem olyan zavaros és kaotikus, mint az utóbbi időben készült egyéb szálak a franchise-hoz. A szereplők között ezúttal olyanok is visszaköszönnek, akikkel csak a Fate/Zero-ban jelentek meg, így remélhetőleg a folytatás és a befejezés is újabb érdekességekkel fog szolgálni a nézők számára. Addig is külön köszönet az alkotóknak, hogy most is Yuki Kajiurat kérték fel a zeneszerzésre, akinek munkásságát a korábbi sorozat, az Unlimited Blade Works kapcsán már megismerhettünk, illetve a főcímdalokat a Black Butler, a Chrono Crusade és a Time of Eve című animéknek is írt.

anigif_sub-buzz-14675-1526601403-5.gifFuyuki városában zajlik az aktuális Szent Grál Háború, ahol Shirou Emiya összeáll Sakura Matouval és Rin Tohsakával, hogy megakadályozzák Shinji és Zouken Matou összeesküvését, és visszaverjék Illyasviel von Einzbern Berserker-jének támadását. Ezúttal sincs egyszerű dolguk, mert a játékszabályokat igyekeznek megváltoztatni a résztvevők, és nem esnek ki azonnal azok a résztvevők, akik egy-egy párbajt elbuknak, viszont váratlan helyről érkezik segítség a triónak, amelyre a Presage Flower még nem szolgál magyarázattal.

Aimer: Hana No Uta

coolshimmeringannelid-size_restricted.gifA sztori pont olyan helyen lett félbehagyva, hogy fenntartja az érdeklődésünket, rengeteg kérdést hagy nyitva, így izgalommal teli várjuk az idei folytatást, a Lost Butterflyt is. Még én is úgy döntöttem, hogy sokkal több értelme van ezt a szálat követni, mint az előzőleg bemutatott Extra Last Encore befejező filmjét, hiszen itt jóval követhetőbb a cselekmény, mint az említett sorozat és a Grand Order kapcsán. Pedig a trailerek alapján ez utóbbitól rengeteget elvártam volna. Dübörögjön hát tovább a Heaven’s Feel, ugyanazokkal a mély gondolatokkal és problémakörökkel megfűszerezve, mint az eredeti animék, hátha felteszik a koronát a történetre, és a Fate/Zero mellé emelkedhet ez a mű is.

Értékelésem: 9,5/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=16166

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=r_sf0-o9tS0

Bluray megvásárolható: hamarosan

Smaragd Sárkány

Kapcsolódó cikkek:
Fate/Stay Night
Fate/Zero
Fate/Stay Night Unlimited Blade Works
Fate/Apocrypha
Fate/Grand Order
Fate/Extra Last Encore