A hetedik napon isten elhagyá a világot - Sunday without God

tumblr_njl12zkwtd1rydwbvo1_500.gifAmikor ajánlanak nekem egy sorozatot, mindig lutri, hogy vajon tetszik-e majd nekem, vagy a végén kínszenvedés lesz-e végignézni. A legtöbb esetben szerencsére pozitív a csalódás, de nem egyforma az ízlésünk, és ez szerencse, mert így legalább új irányokat is megismerhetek az animéken belül. A Sunday Without God (Kamisama no Inai Nichiyōbi) igazán nekem való történetnek tűnt elsőre, ezért örömmel estem neki az epizódoknak, hogy kiderítsem, miféle üzenetet kívántak az alkotók közvetíteni felénk.

1c99866241d4e36076e4bc829376505b.pngA világ megváltozott egy ideje, a teremtést és az elrendezést követően néhány ezer évvel később isten magára hagyta az embereket. Ennek több hatása is érezhető, hiszen a nők többé már nem szülnek gyermeket, az idősek és a betegek pedig nem tudnak meghalni. Ha megáll a szívük, céltalanul bolyonganak a földön, mert nincs már hely a számukra sem a mennyben, sem a pokolban. Megnyugvást a lelkeknek csak a sírásók nyújthatnak, akik végső pihenőhelyet készítenek az elhalt személyek számára, hogy ne kelljen az átkozott tevékenységet folytatniuk.

Eri Kitamura: Birth

sunday-without-god-5501-1.jpgAi Astin egy fiatal lány, aki édesanyja halála után örökölte a mesterséget, és mindent elkövet, hogy büszke lehessen rá a falu népe. Persze nem távozott még el senki az élők sorából, ennek ellenére szorgalmasan ássa a sírokat, hiszen ez a feladata, így buzgón igyekszik teljesíteni azt. Azon túl, hogy számára ez egyfajta küldetés, ez az, amivel sikerül túllépnie a tragédián, ez a hivatás segít neki feldolgozni az anyukája elvesztését. Azonban egy napon egy ismeretlen férfi érkezik a helységbe, aki a Hampnie Hambart nevet használja, egy ősi legendát felelevenítve. Ráadásul édesanyjától úgy tudja, hogy így hívták az apukáját is, így részben megörül neki, azt leszámítva persze, hogy az alak nyomában valóban a halál ólálkodik.

a75e39821f41f60ae5f1910ea70b705d.jpgHampnie Hambart ugyanis fegyverrel járja a vidéket, és végez azokkal, akiknek már ütött az utolsó órája, ráadásul fejbelőve őket megakadályozza, hogy visszatérjenek és megtámadják az élőket. Ait megrázzák az események és nem tudja, mit kezdjen azzal a világgal, amit hirtelen megismerni kényszerül, és a valósággal, amit eddig csak a mesékből ismerhetett. Azonban, ha valódi sírásó, akkor el kell végeznie a feladatát, nem üldögélhet kényelmesen a faluban, ahol csupán halottakkal van körbevéve, hanem vándorolnia kell, hogy megnyugvást nyújtson az arra rászorulóknak. Ehhez ki kell mozdulnia, és rá kell jönnie, mi is történt szerte a bolygón, milyen feladatokkal és kihívásokkal kell szembenéznie. Mindemellett nem könnyű elfogadnia elsődleges küldetését, hiszen a halál nem az, amire egy tizenéves lány úgy gondol, mint egy érett felnőtt.

934995f256b745244bf1596cc1978d8a.jpgA Sunday Without God központi témája egyértelműen ez, mert külön leckék kellenek ahhoz, hogy megértsük a halál lényegét és fontosságát, valamint szerepét az élet körforgásában. Alapvetően senki sem szereti elfogadni, hogy egy idő után búcsút kell intenie valamely szülőjének, rokonának és a barátainak, ismerőseinek. Senki sem mindenható, senki sem halhatatlan, ha ez a lehetőség fennállna, akkor nem csak túlnépesítenénk ezt a bolygót, maxresdefault_26.jpgde mindenki éhezne, és hamar nagyobb ellenségeskedés alakulna ki, mint amit el tudunk képzelni. Az elmúlás szerepe többek között az, hogy visszatérjünk a természetbe, hogy új élet születhessen a helyünkön, hogy utat adjunk a fiatalságnak, a lázadó gondolatoknak és a fejlődésnek. Nélküle iszonyatos szenvedés és túlzsúfoltság, pattanásig feszült idegesség jellemezné az emberi fajt is.

picture-13.pngHa képtelenek lennénk egy-egy betegségtől, fájdalomtól megszabadulni, ha sem enni, sem inni, sem járni, sem beszélni nem tudnánk, és nem jönne a megváltó halál, úgy keserűségben lebegnénk, ahogyan a zombik, a szellemek töltik az idejüket. De ez a kérdéskör sok társadalomban tabunak számít, ami szomorú, hiszen pont az elterjedtebb vallásoknak kellene megtanítaniuk bennünket arra, hogy miért van szükség erre, és nem megkérdőjelezhető magyarázatokat hangoztatniuk, álpátoszba burkolva egy felsőbb akaratot. Sokkal egyszerűbben elmagyarázható ez úgy, ahogy valójában van: az élet körforgásához elengedhetetlen a halál és az elmúlás. De ahhoz, hogy erre magunk is ráeszméljünk, végig kell gondolnunk, mi lenne a legjobb, ha mi kerülnénk olyan helyzetbe, hogy a halhatatlanságot választhatnánk egy-egy súlyos betegség esetén.

f085958b38d066b48da56dca53f7444db65031d7_hq.gifEhhez szorosan kapcsolódik az a felvetés, amire a Sunday Without God-ban is példát találunk: mi van, ha mi választjuk a halhatatlanságot, vagy nem fogadjuk el, hogy ütött az utolsó óránk. Az irodalomban és a filmek között is számtalanszor láthattuk, a halhatatlanság hosszú távon igazából átok és nem ajándék. Hiszen a körülöttünk élők szenvedését fogjuk figyelemmel kísérni, és mindenkit elvesztünk majd. Illetve egy idő után elveszítjük a célunkat, mely miatt arra az elhatározásra jutottunk, hogy mindezek ellenére itt maradunk, ezen a Földön. A megkeseredés mellett természetesen meg is őrülhetünk, és többé nem opció a megváltó halál, hogy az örök körforgásba visszakerülve megszabaduljunk a kínzó gondolatainktól.

Mikako Komatsu: Owaranai Melody wo Utaidashimashita

0e8d370cda3ff07a9b78ed90105cab161411415415_full.pngA Sunday Without God Yuuji Kumazawa (The Ambition of Oda Nobuna) második rendezése, Kimihito Irie és Shino (Clockwork Planet) eredeti mangájából. A Madhouse Studio zászlaja alatt készült anime karakterdizájnja és animációs irányítása Shinichi Miyamae-nek (Ayakashi, Naruto Shippūden: The Will of Fire, Thundercats), a művészeti vezetésért Junko Shimizu-nak (Disgaea) lehetünk hálásak. A zenéje nem véletlenül csodálatos, hiszen Hiromi Mizutani írta a Hell Girl című sorozat első három évadáét is.

sunday-without-god-10.jpgRengeteg izgalmas gondolatot vet fel ez az anime, igazán mély üzenetei vannak. Egyetlen gyenge pontja a kaotikus cselekményszál, hiszen a felvezetés utáni rész után nagyjából 2-4 epizódot bátran kihúzhatnánk a történetből, nem szenvedne csorbát. Bár példabeszéd jellegű helyzetekkel azokban is találkozunk, de a legfontosabb, a hangsúlyos részek a vége felé bukkannak fel. Így sokkal letisztultabb volna, ha egy rövidebb évadot gyártottak volna, vagy a hátteret kifejtve a cím indokára is rátérnének a cselekmény lezárásaként. Örülnék, ha egy folytatás is elkészülne a Sunday Without God-hoz, hiszen még rengeteg kérdést hagyott nyitva előttünk.

Értékelésem: 8,5/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=15105
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/the-sunday-without-god-205355.html
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=pXj-PGtnasw
Bluray megvásárolható:még nem

Smaragd Sárkány