2018. feb 06.

A tökéletes animés történet lezárás: Fate/stay night Unlimited Blade Works

írta: Emerald Dragon
A tökéletes animés történet lezárás: Fate/stay night Unlimited Blade Works

Fate/stay night – Unlimited Blade Works (2014-2015)

4cc6cf10496425_560e5d0c835a3.pngAmikor anno megtekintettem az első sorozatot, még nem gondoltam, hogy ebből is készül egy remake, pláne, hogy egyáltalán értelme lesz. Éppen ezért először a Fate/stay night filmjét néztem meg, amely tényleg kissé új alapokra helyezte a látottakat. A Fate/Zero eseményei pedig bemutatták, mi történt a legutóbbi Szent Grál Háború során, és a karakterek viselkedését, személyiségét is jobban megmagyarázta. Így harmadikként szeretném a Fate/stay night – Unlimited Blade Works sorozatát érinteni, hogy megmutassam, milyen változásokat eszközöltek a sztoriban.


Mashiro Ayano: Ideal White

gihy.gifAmi már a film kapcsán is kicsit meglepett, de a Zero magyarázattal szolgált rá, a főszereplőnket, Emiyat ezúttal is kissé háttérbe szorítja Rin karaktere. Legalábbis a prológusban megismerhetjük, hogyan sikerült megszereznie a második legerősebb szolgát, a jelenlegi Archert. Külön epizódot szenteltek neki, amely érthető is, hiszen valamilyen kötésre szükség volt a két sorozat között. A Fate/stay night esetében ez funkciótlan lett volna, így ott csak egy rövid idézéssel kezdtünk, majd rátértünk a valós kulcsfigurára, Emiyára. Az Unlimited Blade Works viszont, ahogyan az előző cikkemben rámutattam, szorosan kapcsolódik a Zero-hoz, sőt, gyakorlatilag szerves folytatása annak. Így érthető, hogy rámutatnak nekünk, nem csupán a fiú lesz fontos szereplője a történetnek, hanem a tíz évvel később játszódó cselekmény bizony két fő karaktert is számlál.

nero_speed.gifÍgy az első rész, illetve a bevezető is jóval több értelmet nyer, amikor megismerjük Emiya hétköznapi életét, és látjuk, hogyan sikerül belecsöppennie a Szent Grál Háború eseményeinek forgatagába. Egyértelművé válik, hogy egyáltalán nem véletlenül van akkor és ott azon a helyszínen, ahol Archer és Lancer először összecsapnak. A háttér információk birtokában immár biztosak lehetünk benne, hogy szándékosan csalták oda, hogy kiiktathassák, mielőtt elkezdődne a csetepaté. A szolga mestere pontosan tudja, mennyire erős és veszélyes a fiú, ezért is küldi vissza Lancert, hogy végezzen áldozatával, de elszámolja magát, és Saber végül megmenti Emiyát.


Aimer: Brave Shine

fate-stay-night-unlimited-blade-works-1103.jpgA fiú ezúttal sincs tisztában azzal, miért kiválasztott, és miféle küzdelemben kénytelen részt venni. Abban is biztosak lehetünk, hogy ezúttal is egyetlen cél fog a szemei előtt lebegni: segíthessen másokon, és minél kevesebben sérüljenek meg a Háború során. Ezért a hátterek megismerése után nem rajong a gondolatért, hogy egy gyilkos párviadalban szerezhesse meg a legendás kelyhet, de be kell látnia, nincs más megoldás, mert ha ő nyer. talán megmentheti a többieket. horriblesubs-fate-stay-night-unlimited-blade-works-02-720p-mkv_snapshot_07-48_2014-10-19_23-21-23.jpgRáadásul arra is rá kell ébrednie, hogy nem csupán kötelességről és lehetőségről van szó, hanem konkrétan felelősséggel is tartozik az egész emberiségnek. Hiszen a legutóbbi összecsapás végeredményét mindannyian ismerik, tudják, hogyan sült el, mikor arra méltatlan ember kaparintotta meg a Grált. Erről nem szabad megfeledkeznie, így nem dobhatja el a státuszt, amelyet elnyert, mert a győztes talán valami szörnyűségeset fog kívánni, és akkor ő is hibás lesz azért, mert nem állította meg őt, hanem gyáván megfutamodott.

hatsuyuki_fate_stay_night_unlimited_blade_works_03_10bit1280x7208bcbecc3_mkv_snapshot_13_03_2014_10_29_01_34_34.jpgA történet ismertetésétől ezúttal eltekintek, mert a Fate/stay night cselekményét nagyjából követi ez a sorozat is, annyi kiegészítéssel, hogy kapcsolatokat fed fel a tíz évvel ezelőtti Háború csatái között, illetve jobban koncentrál a szereplők múltjára és motivációjára. A Type-Moon alkotása ezért – nem kis meglepetésemre – jóval részletesebb, és nem csak animációját tekintve fejlődött nagyot, hanem a karakterek komplexitását is előtérbe helyezte, valamint egy koherens történetet ismertet meg velünk, amellett, hogy a misztikumot is megtartja. A Zero-ban felvázolt intrikák itt is folytatódnak, és ezzel párhuzamosan értelmet nyernek azok az indulatok, amelyeket nem magyaráztak el nekünk az eredeti sorozat alkalmával.


Kalafina: Believe

fate-stay-night-unlimited-blade-works-second-season-episode-6-english-subbed.jpgA fordulat akkor következik be, amikor eljutunk arra a felismerésre – pontosabban Caster hívja fel rá a figyelmünket rá –, hogy Archer és Emiya jelleme igencsak hasonló egymáshoz. Picit olyan érzésünk is lesz, hogy egyfajta kötelék is van közöttük, esetleg karmikus kapcsolatban állnak. Én erre először a film alkalmával ébredtem rá, de akkor sem nagyon foglalkoztak vele, hogy jobban kifejtsék.
Persze elkövetkezik az a pont is, amikor elkezd eltérni egymástól a két sorozat cselekménye, bár annyira nem éles a váltás, mint a Fullmetal Alchemist: Brotherhood esetében. Mégis úgy tűnik, hogy új kalandok és meglepetések várnak ránk.

emiya_shirou_full_2148206.gifA végjáték a fent említett okok miatt igazi befejezést és lezárást nyújt a nézőknek, persze a maga animés módján. A Fate/Zero elég sok mindent nyitva hagyott és a Fate/stay night természetesen keveset magyarázott meg a szituációkból – legalábbis a teljesebb kép tükrében mindenképpen elmondhatjuk ezt. Az Unlimited Blade Works sorozata, két epilógus résszel (a 26. egy OVA) méltó módon mindkét mű végére pontot tett, ezért természetesen azt mondom, hogy megérte létrehozni a remake-et, hiszen új alapokra emelte a témát, és egy fejlett, felnőttesebb történet kerekedett belőle. Ugyan nagyon durva változásokat nem eszközölt, jóval finomabbak az eltérések, és igazából az előzmények ismerete miatt volt rá szükség, de mindenképpen megérte.


Kalafina: Ring Your Bell (in the silence)

giphy_6.gifA Type-Moon és az Ufotable Studio nagyjából ugyanazzal a gárdával dolgozott ezen a projekten, mint a Fate/Zero-n. A sorozat rendezését viszont Takahiro Miurara bízták, aki eddég csupán segédkezett ilyesmiben, illetve epizódokat dirigált. A karakterdizájn kidolgozásáhot Atsushi Ikariya (Harmonie, Terraformars Revenge) és Tomonori Sudou (The Garden of Sinners) mellé Hisayuki Tabata (Qualidea Code, Yuyushiki) csatlakozott, a művészeti vezetés továbbra is Koji Etonak (Steins;Gate, Fate/Zero) köszönhető. A zenéjét Hideyuki Fukasawa szerezte, a cikk végére be is tettem a zárókompozícióját.

god_hand_by_hakuxtemari-da3bic7.gifAnnak ellenére, hogy általában a remake-eknék idegenkedek, mert a grafikai megoldásokba gyakran beleerőltetik a rossz CGI-t, és csupán ennyi történik, a cselekményhez és a mondanivalóhoz nem nyúlnak, vagy leegyszerűsítik azt, a Fate/stay night Unlimited Blade Works esetében inkább hasznosnak találtam ezt a kezdeményezést, mert nem ragadtak le a technikai újításoknál. Emiatt jóval látványosabb, és ezzel párhuzamosan izgalmasabb, kreatívabb, komplexebb lett az anime, de mindemellett sikerült megőriznie a kellemes misztikumot, amely körüllengte. Aki kedvelte az eredeti verziót, az ebbe is bele fog szeretni, így csak ajánlani tudom.


LiSA: This Illusion

Értékelésem: 10/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=15843https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=16825
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=OFC2IkN5EbU
Mafab link: -
Bluray megvásárolható: Fate Stay Night Unlimited Bladeworks Pt1 Blu Ray Collector's Edition [Blu-ray]Fate Stay Night Unlimited Bladeworks Pt2 Blu Ray Collector's Edition [Blu-ray]

Smaragd Sárkány


Fukaki Nemuri: UBW Extended

Kapcsolódó történetek:
Fate/stay night
Fate/Zero

Fate, Apocrypha
Fate/Grand Order
Fate/Extra Last Encore
Fate/stay night: Heaven's Feel

Szólj hozzá

háború akció anime legenda thriller dráma romantika fantázia mágia mitológia természetfeletti Szent Grál science-fiction Type-Moon Ufotable Studio