Legendás hősök küzdelme a Fate/Zero Szent Grál Háborújában

9067.jpgAkiknek tetszett a Fate/stay night, esetleg sikerült kedvet csinálnom a sorozathoz, azok örömmel fogják olvasni, hogy folytatom a franchise feldolgozását. Az előző anime során fény derült arra, hogy a Szent Grál Háború bizonyos időközönként ismétlődik, illetve a legutolsó 10 évvel ezelőtt került megrendezésre. A végkimenetelét pontosan nem ismerjük, csak hatását a jelenre, illetve néhány mozzanatára azért kaptunk utalásokat. Azonban a legfontosabb, hogy szám szerint az ötödik összecsapásnál tartottunk. A Fate/Zero visszaugrik a negyedikre, arra a bizonyos eseménysorozatra, amely a Fate/stay night-ot eredményezte. Tehát induljunk el erre az utazásra, hogy kiderítsük az előzményeket, hátha kicsivel többet megtudhatunk a szolgák identitásáról és múltjáról is.

LiSa: Oath Sign

Az előző sorozattal ellentétben a Fate/Zero a főbb szereplők bemutatásával és a helyzetek felvázolásával kezdődik, nem pedig az in medias res-t alkalmazza. Ekképpen a következőket tudjuk meg nagyon röviden a családokról és a versengő felekről.

kiritsugu.pngKiritsugu Emiyanak kislánya született Iritől, de ahelyett, hogy boldog lenne, iszonyatos szomorúság vesz erőt rajta, mert sejti a jövőt, ami rájuk vár. Illyasviel, a kicsiny gyermek mit sem sejt a rá váró megpróbáltatásokról, hiszen azok csak 10 év múlva következnek be.
Kirei Kotomine most értesül róla, hogy a Szent Grál Háború elindult és ő az egyik kiválasztott a kehelyért vívott küzdelemben. Szokatlan, hogy egy olyan ember kerül a hét mágus közé, aki nem birtokol ilyen képességeket, de a szolgák döntését nem lehet befolyásolni, így a papot útjára indítják, hogy beteljesíthesse végzetét. 1447816373-94722815712c0ff6f77795b9833fa2ad.jpgTokiomi Tohsaka, a feljebbvalója azt is elárulja neki, hogy ezúttal Kirei édesapja lesz az, aki felügyeli majd az eseményeket. A dolog meglehetősen furcsa, de a parancs minden esetben parancs, nem lehet neki ellenszegülni, maximum hangot adhatunk nemtetszésünknek.
Mivel igencsak különleges pozícióba került, mert ő is az egyháznak dolgozik, ezért bővebben is beavatják, hogy mire számíthat a férfi Fuyukiban, a harcok színterén. Az információk szerint nem az igazi Szent Grál fog majd megjelenni a csaták végén, és ez aggodalomra adhat okot. Hiszen egy hatalmas varázstárgyról van szó, amely bárkinek teljesítheti a kívánságát, ezért nem engedhetik, hogy rossz kezekbe kerüljön. Egyetlen lehetőség, ha biztosítják, hogy olyan kaparintsa meg, akiben megbízhatnak. A Tohsaka család pedig pontosan ilyen hű szövetségesünk, így elég könnyű kitalálni, hogy azt kérik tőle, segítsen Tokiominak megszerezni a Szent Grált. Ezért Kireit átvezénylik a férfi irányítása alá, ahol majd elsajátíthatja a mágia alapjait, hogy megfelelő szövetségese lehessen az egyház emberének.


Kalafina: To the Beginning

img1415453206.jpgMegismerhetjük a Tohsaka és a Matou család múltját is, és megtudhatjuk, hogy Sakura egykor Rin testvére volt, de édesanyját, Aoit arra kényszerítették, hogy lányát, aki mágikus erők birtokosa, a Matouknak adja. Karya Matou ezt nem nézi tétlenül, ezért felkeresi a vérvonal vezetőjét, Zoukent, és alkut ajánl neki, amelynek értelmében megszerzi számára a Grált, ha cserébe elereszti a lányt. A háború egy év múlva kezdődik majd el, így a fiúnak ennyi ideje volna rá, hogy felkészítse magát a csatározásokra, és bizonyítsa rátermettségét az család fejének. Ehhez pedig egyetlen segítséget kér csupán, hogy Zouken adja át neki Crest Worm nevű titkos erejét. Azonban túlságosan későn érkezett, apja már elkezdte Sakura „felkészítését” a küzdelmekre, és a technika elsajátítása, illetve a gyötrelmek végtelen sokasága már megállíthatatlanul zajlik. Karya Matou egyetlen esélye, ha összekapja magát, és hamarabb szerzi meg a Grált, mielőtt a lány lelke örökre elkárhozna a megpróbáltatások közepette.

fate_zero_08_5.pngAz Archibald család a legősibb varázslónemzetségek közé tartozik, így elég kézenfekvő, hogy a mai napig akad egy tanár közöttük, aki a Mágus Szövetség óráit tartja a növendékek számára. Akárcsak a Harry Potterben, itt is fontosnak tartják egyesek, hogy a tiszta vér fennmaradjon és előjogokat élvezzen azokkal szemben, akik még csak néhány generációnyi varázslathasználót tudnak felmutatni. De ezzel nem mindenki ért egyet, és akad egy személy, fate_zero_04_1.pngWaver Velvet, aki még hangot is ad nemtetszésének, hiszen magát igencsak nagy potenciával bíró mágusnak tartja, és azért küzd, hogy ezt bizonyíthassa is. Mivel kis szerencsével hozzájut a mester egyik titkos csomagjához, annak segítségével megtudja, hogy a Szent Grál Háború a küszöbön van. Ráadásul a legenda szerint egykor az első három család, a Tohsakák, a Makirik és az Einzbernek idézték meg a kegytárgyat, és akkor indult el ez az egész versengés a hatalomért. Így 60 évente a Szent Grál megjelenik Fuyukiban, hogy teljesíthesse a csatározások győztesének kívánságát. Amit még izgalmasnak talál, hogy a szolgákhoz szükség van valamilyen relikvia birtoklására is, amelyet talán pont az a csomag rejt, amelyre sikerült rátennie a kezét. Ez pedig azt jelenti, hogy végre itt a lehetőség, hogy bizonyítsa erejét, és cáfolja a felfújt hólyag Kayneth El-Melloi Archibald elméletét.

240da9db.jpgNem mindenki tud róla, hogy kiválasztott, ezt már az első sorozatból is megismerhettük. Így a Fate/Zero eseményeit sem sejti előre az összes mágus. Van, aki csak akkor ébred rá, amikor a Parancs Pecsét megjelenik a kezén, és valahogyan testet ölt előtte a szolgája. Eképpen szembesül vele, Ryunosuke Uryu, a hobbi-sorozatgyilkos is, hogy egy fontos játszmában kulcsfigurává avanzsálódott, és segítője nem más, mint egy Caster, aki Kékszakállnak mondja magát. Kitűnő párost alkotnak majd együtt, hiszen mindketten szeretik az öldöklést, márpedig egy szolga – ahogyan már arra fény derült – sokat erősödik, ha mások lelkével táplálkozhat.


Eir Aoi: MEMORIA

fate_zero_17_3.pngHogy ki mire készül, milyen titkos tervet dédelget, az hamarosan napfényre kerül, illetve a szolgák kilétét sem fedi sokáig jótékony homály, ezúttal kevesebb a titokzatoskodás és ezeket a szálakat is szépen kibontják, hiszen kiváltképp kíváncsian vártuk már. Gyakorlatilag bemutatkozásokkal és erődemonstrációkkal kezdik életútjukat a hősök az idézést követően, így nagyjából sejthetjük, kitől mit várhatunk majd el. jpro2.jpgTermészetesen a Fate/Zero nem lövi el minden puskaporát túl korán, hanem jó néhány izgalmas meglepetést is tartogat a nézők számára. Annak ellenére, hogy általában a folytatások, előzmények nem mindig szoktak újat mutatni, ennek a sorozatnak sikerült megütnie a mércét, és nem csupán azt a típusú párharcot vetíti elénk, amelyet a folytatásban láthattunk, hanem más típusú eseményláncolat bontakozik ki előttünk. Sőt, a karakterek jóval komplexebbek, a szolgák is összetettebbek, a motivációk pedig ugyanolyan ismeretlenek, bármennyire is gondoljuk azt, hogy a legelején mindent lelepleztek.

kiritsugu.jpgAz összecsapások elsőre igencsak furcsák, nem szokványosak, inkább arra emlékeztetnek bennünket, amikor boksz- vagy küzdősport-mérkőzéseket nézünk. Kezdetnek ugyanis felmérik egymás erejét, illetve megpróbálják demonstrálni, hogy mekkora hatalommal bírnak. Részben titkolóznak a többiek előtt, de kérkednek is, attól függően, hogy milyen ősi legendából léptek elő. Viszont a lényegük fantasztikusan expresszálódik a Fate/Zero folyamán, jóval hangsúlyosabban, mint a későbbi sorozatban. fatezero_impressions2_150412_231648.jpgEzért némi mitológiai leckét is kapunk, amikor egymás ellen fordulnak a szolgák ˗ pontosabban a hősök. Ez a sorozat végre elvezet bennünket a gyökerekhez, legalábbis ami a Fate/stay night-ot illeti. Ezzel párhuzamosan megkapjuk a választ arra is, hogy miért nem ezzel kezdték el a franchise-t, hiszen rengeteg rejtélyt lelepleztek volna előttünk, és kevésbé ütött volna a befejezés. Ezúttal viszont elmerülhetünk a hősök eredetében is, így rengeteg mozzanat értelmet nyer azzal kapcsolatban is, miért viselkednek a karakterek egymással szemben olyan furán.

kariyabladeworms.gifA szolgák/hősök jelleméről, eredetéről és mítoszáról/legendájáról talán egy külön cikkben szeretnék értekezni, ugyanis túlságosan erős spoiler lenne, részben élvezhetetlenné válnának a fordulatok. A központi témája nem változik, csupán kiegészül ezekkel a karakterekkel, illetve a múltjukkal, melyek érintettek a problémakörben. Ez a mozzanat pedig nem csak színesíti, hanem drámai, melankolikus jelleget is kölcsönöz a sorozatnak. A thriller-hangulat ezért sötétebb és nyomasztóbb, ami különlegesebbé varázsolja az eseményeket és nem válik unalmassá vagy vontatottá. Nem szívesen néztünk volna végig egy ugyanolyan típusú versengést, mint az előző sorozat folyamán.


Kalafina: The Whole Sky

ac9wn.jpgA Gen Urobuchi (Psycho-Pass) és Takashi Takeuchi (Fate/stay night, Lunar Legend Tsukihime, Fate/stay night: Unlimited Blade Works) light noveljéből (Type-Moon) ezúttal Ei Aoki (Re:CREATORS, Ga-Rei-Zero) rendezett sorozatot. A karakterdizájnt Atsushi Ikariya (Harmonie, Terraformars Revenge) és Tomonori Sudou (The Garden of Sinners) vették kezükbe, akik a folytatás során is segédkeztek. A muzsikát pedig Yuki Kajiura-nak köszönhetjük, akinek a neve ismerősen csenghet a Baccano!, az ERASED és a Chrono Crusade sorozatokból. Természetesen ezúttal is elcsepegtettem az olvasóknak a főcímdalokat, hogy kedvet csináljak a Fate/Zero-hoz.


Luna Haruna: Up on the Sky, the Wind Sings

fatezero03mkv_snapshot_2116_20111018_235400.jpgEgyértelműen erősebb lett ez a sorozat, mint a 2005-ös elődje, ezért csak ajánlani tudom mindenkinek, aki ezt a stílust kedveli. Különösen a mitológiai és legenda utalásokat tudnám kiemelni, mert ezek sokkalta színesebbé, izgalmasabbá és árnyaltabbá varázsolják az animét. Azok a pontok, amelyeket misztikusnak találtunk a Fate/stay night folyamán, fellelhetőek itt is, azonban ezúttal a kíváncsiságunkat is kielégítik.

Értékelésem: 9,5/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=12376,

https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=14122

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=8TQeoyVDhro

Bluray megvásárolható: Fate Zero Pt 1 [Blu-ray]Fate Zero Pt 2 [Blu-ray]

Smaragd Sárkány

Kapcsolódó történetek:
Fate/stay night
Fate/stay night Unlimited Blade Works
Fate, Apocrypha
Fate/Grand Order
Fate/Extra Last Encore
Fate/stay night: Heaven's Feel