2018. máj 29.

A bizalom és a csapatmunka fontossága a Blue Exorcist-ban

írta: Emerald Dragon

Blue Exorcist: Kyoto Saga (2017)

Közel hat évvel az első sorozat után kapott egy újabb évadot az Ao no Exorcist, Blue Exorcist: Kyoto Saga címmel. A manga felépítését tekintve érthetővé válik, miért ezt kapta, hiszen ott is fejezetekre osztották a cselekményt, és jelen esetben is egy másik helyszínre kerül majd a fókusz. Ez viszont sajnos arra utal, hogy nem mindenben fog az „eredeti” történethez kapcsolódni, hanem pár dolgot megváltoztattak benne. Aki tehát teljesen vakon kezd bele a folytatásba, rengeteg meglepetésben lesz része, és az első epizódokat nem is fogja érteni. Elöljáróban még annyit tennék hozzá, hogy itt az OVA-kkal nem érdemes foglalkozni, mert egy félig-meddig összevágott epizódba tekinthetünk bele, mely a sorozat után semmilyen új információval nem fog szolgálni.

UVERworld: Itteki no Eikyo

A történet visszarepít bennünket oda, amikor Rin leleplezte magát diáktársai előtt, és Shiro elvállalta, hogy megtanítja őt a lángjai, illetve kardja használatára. Tehát nagyjából a 17. rész környékén járunk, és a Sátán fattyai továbbra is a fiú életére törnek, valamint társai még nem tudnak megbízni a képességeiben, hiszen láthatóan képtelen kontrollálni azokat. Ezért problémát jelent, hogy továbbra sem bízhatnak meg senkiben, mindenhol jelen vannak a démonok ügynökei. Még az akadémia falai között, a tanárok és az ördögűzők között is bujkál egy-egy, aki igyekszik megtalálni a diákok gyengeségét, hogy aztán ellenük fordíthassa azokat. A kiotói Todo is egy ezek közül, és most kimutatja a foga fehérjét, hiszen fontos küldetésben vesz részt, melynek célja a Tisztátalan Király két szemének megszerzése. A balt ügyesen le is nyúlja Mephisto Pheles figyelő tekintete ellenére, miközben megütközik az Okumura ikrekkel, és Yukio lelkét próbálja megmérgezni, hátha később hasznára válhat.

Rin és Shuro, a novíciusokkal kiegészülve elindulnak Kiotóba, hogy kiderítsék, mire készülnek a tolvajok, és igyekeznek megvédeni a jobb szemet, hiszen a Tisztátalan Király egykor pestist terjesztett a világban, nem szeretnék, ha az ereje ismét felbukkanna. Útjuk elsőként egyenesen a Myoda Egyházba vezet, nem csak azért, mert Bon ott nőtt fel egykoron, és rokonai és a rend tagjai talán segítségükre lehetnek a keresésben, hanem a rend tagjai közül sokakat meg is fertőzött már egy titokzatos járvány, így kiindulópontul szolgálhat számukra a nyomozás során. Azonban megérkezvén előkerül egy családi ellentét, amivel a fiúnak továbbra sem sikerült megbirkózni, illetve a helyzetet bonyolítja, hogy valamilyen titok is lappang a falak között, mely hátráltathatja is őket a küldetésükben. Emellett a belső viszály a csapaton belül kezd felerősödni, mert nem tudják, hogyan kezeljék a tényt: Rin a Sátán fia, ezért maga is a gonosz és veszélyes kék lángokat használja.

Todo már elvetette a kételkedés magvait, így a szentély lakói egymás ellen fordulnak, nem bízhatnak meg a másikban, mert mindenki gyanússá válik. Valójában mindegyikűjüket nemes cél vezérli, csak nincsenek tisztában a valódi tényekkel, mert a démoni megszállott megmérgezte a gondolkodásukat. Hiszen a vita és a bizalmatlanság tökéletesen az ö malmára hajtja a vizet, addig sem vele foglalkoznak, és esélye lehet, hogy megszerezze a jobb szemet is. Mivel nem tudják egyesíteni az erejüket, így az árulónak lehetősége nyílik arra, hogy mindent úgy alakítson, ahogyan mestere kívánja, nem sejtvén, milyen célja van ezzel Todonak.

A Kyoto Saga középpontjában a Tisztátalan Királlyal vívott küzdelem áll, és a Kurikura – a démonölő kard – eredete, melyet Rin a nevelőapjától kapott, és eddig tökéletesen kontrollálta a fiú erejét. De eredetileg más céllal alkották meg ezt a fegyvert, ami azt jelenti, mérlegelniük kell, mire is használják fel. Mivel ez a szál nem kapcsolódik szervesen az első évad történetéhez, illetve annak végső konklúzióját más irányba tereli, így muszáj elvonatkoztatni mindentől, ami a 17. epizód után történne majd. Ettől függetlenül marad az alaptétel, az a konfliktus, ami az egész Blue Exorcist-ot átitatta, tehát az együttműködés és a bizalom kérdése, valamint önmagunk elfogadása, hibáink felismerése.

Ami változik, hogy új helyszínen járunk, új szereplőket ismerhetünk meg, melyek ugyan némileg kapcsolódnak a Blue Exorcist hátteréhez, azonban mégis drámaibb felhangot kölcsönöznek az animének. Sokkal elégikusabbá válik, a karakterek is jóval sötétebb gondolatokat táplálnak, kicsit megmártózhatunk a lelkükben, illetve a sötétségben, melyre Mephisto már korábban utalt. Amúgy is trendi Nietzsche idézetével élni, de az ördöggel, a démonokkal kapcsolatos történetek nem véletlenül építkeznek a német filozófus gondolataira, hiszen tökéletesen leírják a lényeget. Alapvetően maga Mephisto Pheles is ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik, nem véletlen, hogy ezúttal is megfigyelőként láthatjuk, és finoman mégis mozgatja a szálakat, bár csupán kísérletezik, a terelése nem mindig egyértelmű irányba mutat.

A kettősség a félvérek áldása és átka is egyben, hiszen egyszerre kitaszítottak, és képezhetnének tökéletes hidat, átjárót, kommunikációs csatornát két ellenséges faj között. Rin egyfajta Romeo és Júlia egy személyben, ahol mindkét „tiszta” vér ellenségesen viszonyul feléjük, mégis ők azok, akik nem csak megértik az alapellentétet, de a felek hibáit és erősségeit is felismerik, így próbálják meg feloldani a kibékíthetetlennek látszó problémákat. Ezzel a ponttal újabb üzenetet kapunk, melyre az első évad nem igazán tért ki, csak az elején -érintette azt.

Alapvetően egy magas labdának tekintettem Mephisto Pheles első évadban használt álnevét, a Faustot, melyet végül csak a fentebb említett szemszögből használtak ki, egészen addig a pillanatig, míg Todo karakterét be nem hozták, ki nem fejtették. Viszont a kiotói szál végre kicsit kibontotta azt a gondolatot, hogy az eszköz attól függően gonosz, hogy miként használják fel azt. Miként már többször is megemlítettem, a fegyver önmagában nem veszélyes, mindig a felhasználó teszi azzá, legyen szó pisztolyról, információról, internetről vagy egy egyszerű kutyáról. Tehát egy szövetség az ismeretlennel, vagy egy kétes hírű, esetleg eredendően ártalmas lénnyel akár a saját céljainkat is szolgálhatja, ha megfelelően tudjuk kontrollálni azt, és odafigyelünk, ne hatalmasodjon el rajtunk (jelen esetben ne vegye át az irányítást, amikor befolyásolni akar bennünket). Pontosan Todo mutatja be nekünk, hogy mennyire lényeges elem ez, és tanítja meg tudattalanul Rin-nek azt a leckét, amivel Shiro csak próbálkozni tudott. Nyilvánvalóan a gyakorlat és a tapasztalat éppen ezért jóval erősebb oktatómester, mint az elmélet, amelyet nem mindig tudunk hova tenni és értelmezni.

Az A-1 Pictures a folytatás adaptálásával Koichi Hatsumit bízta meg, aki a Deadman Wonderland és a Berserk: The Golden Age Arc I. és III. része során már bizonyított a rendezői székben. Keigo Sasakit meghagyták a karakterdizájn tekintetében, aminek külön örültem, a művészeti dirigálást Maho Takahashinak passzolták át, tőle pedig a Gate-et, illetve a Tokkot tudom még ajánlani. A zenei élmény növeléséhez Hiroyuki Sawano mellé Kohta Yamamoto (The Seven Deadly Sins: Revival of The Commandments) csatlakozott. A végeredmény audiovizuálisan egészen remek lett, de hűség a mangához ide vagy oda, a története valahogy nem tetszett úgy, mint az első évadé. Viszont ez talán annak is betudható, hogy itt még nem fejeződött be a cselekmény, csak egy újabb felütést kaptunk, a puzzle másik darabját ismerhettük meg, egy komplexebb képhez, mely kissé zagyva az előzményekhez képest. Így a harmadik sorozat több kérdésre adhat választ

Akatsuki Rin: Konotede

A Kazue Kato mangájából készült anime folytatására igencsak sokat kellett várni, ráadásul nem egészen a megszokott módon történt mindez, ahogyan a fentiekben már kitértem rá. Az Ao no Exorcist esetében a végét kicsit elkapkodták, hiszen az adaptáció már nem nagyon tudott mire építkezni, így egy potenciális befejezés irányába terelték el a cselekményt. Emellett egy huszárvágással átléptek azon a sürgető és drámai eseménysorozaton, amely arra igyekezett rámutatni, hogy Rinnek limitált idő áll a rendelkezésére, hogy befejezze az iskolát és ezzel párhuzamosan megtanulja uralni a lángjait, tehát kontrollálni az erejét. Ugyanígy eléggé gyorsan elintézték azt is – gyakorlatilag egyetlen részben kivégezték –, hogy a társai nem csak tartanak és félnek tőle, de egyáltalán nem szeretnek a közelében lenni, így az eredeti cél, miszerint meg kell tanulniuk a csoportmunka hasznosságát, előnyeit, illetve elkerülhetetlenségét, tökéletesen eltűnt az üzenetek közül. Inkább azt választották, hogy egyszer bizonyít nekik Rin, és onnantól már minden a legnagyobb rendben van – látszólag.

Viszont a Kyoto Saga folyamán ezt a szálat folytatták, és valóban ki is fejtették annyira, hogy ne tűnjön elhamarkodottnak a bizalom, hanem láthatjuk a folyamatot, ahogyan mindannyian változnak, fejlődnek és megértik, nincsenek egyedül. Illetve visszatér az a fontos üzenet is, hogy az erő bizony kevés önmagában, egyszerre áldás és átok is a fiú számára, és komoly erőfeszítést igényel, míg megtanulja kezelni és irányítani azt, illetve ráeszmél arra is, miért lényeges mindez. Az pedig, hogy milyen áldozatokat követelhet egy-egy ilyen hatalom, egy másik, új szereplő történetéből ismerhető meg. Tehát a végső konklúzióm továbbra is az maradt, hogy kicsivel gyengébb lett a sztorija, mint az előzményeknek, de a problémák, és kérdéskörök, melyekkel foglalkozik, hangsúlyosabbak, így remélem, a folytatás kicsit helyreteszi majd az egészet.