2018. ápr 07.

Az óraszerkezet széthullása elpusztíthatja a világot

írta: Emerald Dragon
Az óraszerkezet széthullása elpusztíthatja a világot

Clockwork Planet (2017)

clockwork-planet-4696917.jpgAz animékkel kapcsolatban bátran elmondható, hogy nézni való anyag bőven akad, hiszen évente százvalahány sorozattal és filmmel látnak el minket a stúdiók. Emiatt viszont gyakran előfordul, hogy egy-egy alkotásról lemaradunk, és később sikerül levadásznunk magunknak, vagy egyáltalán időt szakítanunk rá, hogy végre megszemlélhessük, jól választottunk-e, amikor egy teaser vagy trailer alapján kinéztük. A Clockwork Planet is ebbe a kategóriába esik nálam, hiszen még a premier előtt úgy döntöttem, hogy meg szeretnék ismerkedni a tizenkét részes sorozattal, nem sejtve előre, hogy mennyire illik majd bele a CineGore arculatába. Szerencsémre mindig itt van ez az opció, hogy végül a Smaragd Sárkány animéi nevű blogomra kerül fel a kritika.


Fripside: Clockwork Planet

tumblr_oo0j9rxqql1s4qvrdo1_500.gifNaoto Miura mindig is óraszerelő szeretett volna lenni, így már kiskorától kezdve ezekkel a szerkezetekkel foglalatoskodott. Egy napon egy konténer zuhant be a lakásába, mely az egyik legújabb automatont, egy igencsak tehetős család tulajdonát tartalmazta. A lányka formájú gépezet tökéletesnek tűnt, így azonnal felkeltette az érdeklődését, megpróbálta megérteni a működését, kinyitotta és üzembe is helyezte. A felébredő mechanikus nő RyuZUként mutatkozott be, és felajánlotta a fiúnak szolgálatait, hiszen különösebb tudás és tervrajzok nélkül is sikeresen megjavította.

clockwork-planet-02-09.jpgA világ egykor elpusztult, és most egy különleges óraszerkezet működésének hála van lehetőség életre ezen a bolygón. A hatalmas fogaskerekeken igazi városok épültek és fenntartásukról a katonaságon túl a Meister Guild emberei gondoskodnak. A központi egység, a Core Tower azonban támadást észlelt, így kénytelenek felkérni Marie Bell Breguet-et, az egyik legnagyobb tudású, ugyanakkor impulzív és büszke mestert, hogy segítsen megállítani a tokiói részleg elpusztulását. clockwork-planet-1.jpgValaki ugyanis úgy fókuszálta az akcióját, hogy ez a fogaskerék rövid időn belül kiessen a teljes gépezetből, ezzel 20 millió ember halálát okozva. A katasztrófa elkerüléséhez pedig szükségük lenne a csodafegyverükre, de sajnos az egyelőre teljesen eltűnt, így a nő kénytelen automaton sofőrjével, Halterrel a mélybe ereszkedni, hogy megjavítsa a meghibásodott részt, és megmentse a szerkezet integritását, illetve az emberiséget.

04531479fe420b78e3d95c6d2c9dace28768ef4c_hq.gifAzonban a világban nem csak olyanok akadnak, akik a békét, a rendet és az óramű működését igazgatják, a katonaság és a Guild csupán egyetlen részlete a valóságnak. A Vacheronnak teljesen más tervei vannak és mindenhol akadnak embereik, így könnyedén manipulálhatják a politikát, vagy akár a mechanizmusokat a háttérbe húzódva, vagy éppen nyíltan fitogtatva az erejüket. Ezzel pedig nem csak gátolják a bolygót, hanem veszélyeztethetik is azt a saját céljaik érdekében.

default_hq.jpgA Clockwork Planet szórakoztató science fiction, inkább az idősebb tinédzsereket célozza meg, hiszen nem ritkák az erotikus utalások, viszont emellett erősen kawaii az ábrázolásmódja és karakterei. A története ennél komolyabb hangvételű: az elképzelés arról, hogy a világ elpusztult, és helyette egy teljesen mechanikus bolygón zajlik az élet, gyakorlatilag egy jövőbeni teremtéstörténet, ami nem ritka a zsáner animés verzióiban. Az emberiséget régóta foglalkoztatja, hogy mi történik majd, ha esetleg a Föld elhagyására kényszerülünk, képesek vagyunk-e terraformálni egy másik égitestet, vagy nekünk kell valami ilyesmit megalkotnunk. o1280072013933518307.jpgA pontos eljárás itt is sokáig titkolt, mert nem egyszerű mechanizmusról van szó, ezért sokkal kézenfekvőbb, ha csupán utalásokat kapunk a rejtéllyel kapcsolatban. Emiatt sosem lehet tudni, hogy a virtuálisan elképzelt végeredmény mennyire valós, és mekkora része manipuláció, illetve átverés. A hamis utópiáról már több alkotásban is találkozhattunk, elég csak a Hegylakó második részét említenem, illetve animék között a Wonderful Days az egyik legkiválóbb példa erre.

clockwork-planet-01-06-696x392.jpgAlapvetően, ha egy szervezet arra törekszik, hogy egy ilyen kényesnek tűnő, sebezhető egyensúlyt vagy mesterségesen fenntartott állapotot megbontson, akkor valami titok húzódik a háttérben. A nézők számára ez sosem egyértelmű, mert nehéz eldönteni, hogy a támadás a látszólagosan tökéletes világ ellen pontosan milyen céllal történik, és összeesküvés elméletről van-e szó, vagy más érdekeket szeretnének érvényesíteni. 1280x720-4zx.jpgA paranoia ugyanis veszélyeztetheti is az egész bolygó, így az emberiség jövőjét, de ennél kevésbé sem elhanyagolható probléma, ha valójában erre az egész mechanikus szerkezetre egyáltalán nincs szükség. Az irányítás validitása azonban nehezen eldönthető, és ezért válik izgalmasan szórakoztatóvá a Clockwork Planet cselekménye.

clockwork_planet_10_large_05.jpgA másik, amivel ez az anime foglalkozik, vicces módon jóval ősibb, mint azt elsőre gondolnánk. Automatonok ugyanis nem csak középkorban készültek, hanem már az időszámításuk előttről is akadnak feljegyzések az ősi Kínából, de a szidó legendákban is találkozhatunk ilyesmivel. Az önműködő masinák ötlete számtalan feltalálót megihletett, így például sakk és szórakoztató gépezetek egészen korán megszülettek. Ezek természetesen teljesen más célt szolgáltak, mint a science fiction-ökben megírtak, de a céljuk, hogy segítség az emberiséget, illetve kiegészítsék az életünket, már akkor is ugyanez volt.

clockwork_planet_08_large_03.jpgTsubaki Himana és Yuu Kamiya (No Game, No Life, A Dark Rabbit Has Seven Lives) light noveljéből Tsuyoshi Nagasawa kreálta ezt a szórakoztató sorozatot. Shino (Sunday Without God) eredeti dizájnjából az animének Shuichi Shimamura (Angel Sanctuary, Honey and Clover) karakterdizájnja és Masatoshi Kai (Blue Exorcist, Granblue Fantasy the Animation, Persona 3, Red Garden) művészeti irányítása kölcsönzött varázslatos formát. A Xebec stúdiójáról még nem ejtettem szót, de ennek legfőbb oka, hogy sem a Fafnerről, sem az Elemental Gelade-ról nem írtam még, de a Shaman King sem került még terítékre. Az előbbi kettőről biztosan itt fogok megemlékezni, az utóbbi nincs tervbe véve, de ha szeretitek, szívesen előszedem azt is.

After the Rain: Anticlockwise

tumblr_orz4iv7pes1u6ba6go4_500.jpgAnnak ellenére, hogy kimondottan gyönyörűnek találtam a Clockwork Planet képanyagát, és a zenéje, valamint a karakterek is elvarázsoltak, a történet pedig kimondottan kreatív és érdekes volt, sajnos kicsit csalódtam benne. Általában szokott tetszetni, ha a kawaii életérzés kicsit megtöri a komor és komoly témájú művek hangulatát, a Chrono Crusade például a kedvenceim közé sorolható, de ennél valahogy túl erős hangsúlyt kapott ez a részlet, így kevésbé sikerült beleélnem magam az anime problémakörébe, üzenetébe. Ezért inkább a közepes alkotások közé sorolom be, de bizonyára akadnak majd, akik többre fogják értékelni, ami nem baj, mert más az ízlésünk, és ez így az igazán jó.

Értékelésem: 6/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=18959

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=hK-s4uZcYjs

Bluray megrendelhető: még nem

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

robotika erotika akció anime vígjáték dráma kawaii romantika steampunk ecchi automaton science-fiction élő fegyver Xebec Studio