2018. jan 13.

Háború Yggdrasil-ért, az élet fájáért!

írta: Emerald Dragon
Háború Yggdrasil-ért, az élet fájáért!

Tales of Phantasia (2004)

tales_of_phantasia_wallpaper_by_dayz26.pngA fantasy történeteket már gyerekkorom óta szeretem, így természetesen sok animét is megnéztem ebben a kategóriában. Az egyik ilyen OVA a Tales of Phantasia volt, melyet elég izgalmasnak találtam, hogy DVD-n is beszerezzem. Most, évekkel később elérkezett az idő, hogy erről is írjak nektek néhány sort. 


Masami Suzuki - Yume no Hate

topanime_ep2-148.jpgDhaos, a démonkirály felébresztéséhez két kulcsra van szükség, melyet két család legfiatalabb sarjai hordanak maguknál. Mars meg is szerzi ezeket, és alig várja, hogy régi vágya teljesülhessen, övé legyen a legnagyobb hatalom a világon, azonban a pecsét felnyitásában megzavarják. Márpedig elég egyetlen pillanatra elkalandoznia, és a legyőzött varázshasználó, Morrison elsüti a mágiát, amivel megoldhatja a szituációt. Szerencsétlenségére túlságosan legyengült, így csak részben sikerül az akciója, de legalább megszabadítja a fogságba esett lovagot, Cresst, és a papot, Mintet. Mars nem is habozik sokat, és végrehajtja a rituálét, felébreszti Dhaost, aki azonnal végez hataloméhes megmentőjével.

episode-talesphantasia4.jpgMorrison egyetlen kiutat lát a helyzetből, a fiataloknak vissza kell utazniuk a múltba, ahol Claus F. Lestert és Arche Kleint kell megkeresniük, mert egyedül ők voltak képesek dacolni Dhaos haragjával és seregével. Utolsó erejével elindítja őket a veszélyes utazásra, ahol valahogyan meg kell találniuk ezeket a személyeket és meg kell őket győzniük, hogy térjenek vissza velük a jelenbe, hogy megakadályozzák a világ pusztulását.

249c80074263.png4200-ba repülnek vissza, ahol Dhaos már összegyűjtötte démoni hordáját, hogy megtámadják és leigázzák a Valhalla Plainst, Midgardban. Az egyesített erők pedig igyekeznek ellenállni az ostromnak, így egy csata kellős közepébe csöppenve csatlakoznak is hozzájuk a fiatalok. Claus F. Lester, a legendás mágus, és Arche Klein, a játékos boszorkány aggódva figyelik a háború kimenetelét, és igyekeznek felkészülni arra, hogy visszaverjék a hordát. Természetesen ők a hátsó sorokból küzdenek, hiszen számukra kulcsfontosságú a varázslás szempontjából a zavartalan koncentráció.

1280x720-ngw.jpgAmíg Cress a hüllőszerű szörnyetegekkel csatázik odakint, addig Mint a városban próbálja meggyőzni a tanácsot, hogy igazat mondanak arról, honnan és miért jöttek, és nem szándékoznak a két hőst magukkal ragadni, csak miután a háborút megnyerték, és ebben szívesen a segítségükre is lesznek. Claus persze játszi könnyedséggel pusztítja el az új áradatot, de Arche is bebizonyítja, hogy nem hiába jöttek a fiatalok ebbe a korba. Időközben a város egy rejtett zugában valaki titkos fegyvert készít elő, amely talán véget vethet az egész csatározásnak. A kritikus helyzetben pedig fénycsóva csap elő a toronyból és végez a maradék ellenséggel, de fel is emészti a mana és az erőd nagy részét is.

episode-talesphantasia2.jpgA hatalmas robbanás hevében Mintet egy látomás rohanja meg, és rá kell ébrednie, hogy nem kaptak elég jó történelemleckét, ráadásul az egész helyzetet eddig rosszul szemlélték. Lehet, hogy teljesen rossz úton járnak és tévedés ez a küldetés, de már nincs visszaút, hiszen olyan helyzetbe csöppentek bele, amelyből kénytelenek lesznek valamiképpen kikecmeregni, ha élve szeretnék megúszni a kalandot. Közben pedig ki kell találniuk, mi is történt Midgard erődítményében és hogyan tudnák helyreállítani a békét, illetve megfékezni a világ pusztulását.

episode-talesphantasia3.jpgA fantáziasorozatok, filmek és regények egyik különlegessége, hogy az aktuális problémákat és témákat észrevétlenül képesek bemutatni nekünk. Gyakran előfordul, hogy filozófiai vagy éppen politikai fejtegetésekbe bonyolódnak, úgy, hogy valamivel kapcsolatban közben tanítani igyekeznek bennünket. Persze a klasszikus történetek is szerephez juthatnak, amikor a gyermekek szüleik haláláért állnak bosszút, vagy valami szörnyű gonoszság kerül elő és el kell pusztítaniuk, de a legizgalmasabb igazából mindig az olyan sztori, amikor nem sejthetjük előre a valós oldalakat és célokat. 2-001.pngAttól, hogy egy karaktert jónak ismerünk meg, még nem látunk a szívébe és elárulhatja társait, ugyanígy a megállításra váró antagonistáról is kiderülhet, hogy teljesen jogos a harc, amit vív, esetleg éppen nemes cél érdekében teszi azt. Nem ritka, hogy ráeszmélünk, ártottak neki, vagy egy számára kedves személy ellen követtek el valamit, így valójában csak megbékélnie kellene, nem muszáj elpusztítani őt. Így a legizgalmasabb számomra az, amikor a főszereplőkkel együtt fedezzük fel a világot, és velük közösen jövünk rá a titkok nyitjára, amely többször is megpörgeti a képzeletbeli sakktáblánkat.

topanime_ep2-112.jpgYggdrasil, az életfa alaptörténetét már a RIN, the Daughters of Mnemosyme során nagyjából felvázoltam, így itt most csak utalni szeretnék rá, hogy több mitológiában játszik fontos szerepet, és a fantázia birodalmak gyakran építkeznek már ismert, létező legendákra, mondákra és vallási hagyományokra. A fa minden esteben az élet forrása és ahhoz szükséges, hogy a bolygó megmaradjon. Persze el lehet pusztítani, de az végül azzal jár, hogy minden más az enyészeté lészen. Márpedig egy ilyen hatalmas energiaforrás könnyen a kizsákmányolás célpontjává válhat, miként a természet is, és erre is megpróbálja felhívni a figyelmünket a Tales of Phantasia. A kapzsiság egy ősi főbűn, egy olyan emberi tulajdonság, amely nem csupán önmagára, de a környezetére is veszélyessé teszi az egyént. A környezetvédelmi téma pedig nem új keletű az ilyen típusú sorozatoknál sem.

1280x720-fe.jpgUgyanakkor szorosan ehhez kapcsolódik a másik kedvenc témaköröm is, az idegentől való rettegés, amely félelem arra ösztökél bennünket, hogy vakon elpusztítsunk mindent – preventív módon – amit nem ismerünk. Megérteni, megfigyelni, tanulmányozni nem feltétlenül könnyű, sokkal egyszerűbb abból kiindulni, hogy mi mit tennénk, ergo érdemes megsemmisíteni, mielőtt ő cselekedné velünk ugyanezt. banner_1711.jpgPedig, ha sejtenénk, mennyire igaz, amit ebben az esetben is megfogalmaznak… „If there is evil in this world, it exists in the hearts of you men.”, tehát valójában minden gonoszság a szívünkből, az érzéseinkből, az érzelmeinkből fakad, nem pedig az agyunkból. Hiába tartjuk magunkat magasabb rendű lényeknek, amelyek képesek a gondolkodásra, gyakran megfeledkezünk erről és engedjük, hogy az ösztöneink legyenek úrrá rajtunk. Az alapvető túlélés mellett pedig a kapzsiság mindenféle formája (pénz, másik nem, hatalom, tudás, étel, mások energiája, irányítás) az, amely tudattalanul hajt bennünket.

burkklaine.gifÜgyesen elrejtve, de mégis feltűnően szoktak a fantasy regények azzal is foglalkozni, hogy mi történik, ha két faj magvai keverednek és egy olyan gyermek születik, amely híd lehetne a két csoport között, mégis kitaszítottként kezelik őket. A Dragonlance Chronicles Tanis karaktere is pontosan ilyen, és a Tales of Phantasia-ban is akad, nem is egy – a másikat elég finoman vezetik fel. Ez ugye a rasszizmus egyik allegóriája, mely a humanoid lények viszonyát sarkalatosan képes bemutatni, reflektorfénybe helyezni. topanime045.jpgAmi igazán izgalmassá és tanulságossá teszi ezt, az pedig az, hogy legtöbbször a különböző népcsoportok egyesítése nélkül a győzelem, a gonosz megállítása nem történhet meg, gyakran teljességgel lehetetlennek bizonyulhat. A példabeszédek ezért gyakran indulnak úgy, hogy a csata végeztével az ellentétek ismét előkerülnek, és elhatárolódnak egymástól az egykori szövetségesek, amely egy újabb ellenség felemelkedését teszi lehetővé. Tehát, ahogyan a valós életben is, nem tanulunk a saját hibáinkból és így a történelem ismétli önmagát.

36000-tales_of_phantasia_japan_-1459244243.pngA Namco 1995-ös játékából készített animét a rendező, Takuo Tominaga, aki például az Akira animációján is dolgozott. Ezúttal a karakterdizájn Tokuyuki Matsutake-nek (Dimension W, Tales of Vesperia: The First Strike), a művészeti vezetés pedig Suichiro Yoshihara-nak köszönhető. A fantasy hangulatához nagyban hozzájárul Kimio Nomura muzsikája is. Ha sikerült kedvet csinálnom, ne feledjétek, hogy nem egy könnyed vígjátékot néztek, hanem rengeteg morális mondanivalóval is készültek nektek az alkotók. Érdemes odafigyelni minden egyes mondatra, mert néha a sorok között bújtatva találjuk meg ezeket.


Masami Suzuki - Priere

Értékelésem: 7,5/10

Forrás, információk: https://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php?id=3341https://en.wikipedia.org/wiki/Tales_of_Phantasia
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=0Hoa5z_43jk
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/tales-of-phantasia-185350.html
DVD megvásárolható: már nem

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

háború anime időutazás dráma fantázia mágia mitológia kapzsiság boszorkány D&D