2017. dec 05.

Az élet vagy a szerelem erősebb? – csodálatos kínai animációs filmet láthattunk

írta: Emerald Dragon
Az élet vagy a szerelem erősebb? – csodálatos kínai animációs filmet láthattunk

Big Fish & Begonia (2016)

20170627023828331.jpgMikor beülsz egy eseménysorozaton vetítésre, az általában lutri, főleg, ha nem szereted a spoilereket, így elkerülöd a trailerek megnézését. A hétvégén megrendezett 15. Anilogue Nemzetközi Filmfesztivál keretein belül gondosan kiválogattam, hogy mi az, ami szerintem érdekelni fog, és ebbe a csomagba belekerült két kínai alkotás is. Mivel ebből az országból elsősorban élőszereplős műveket láttam eddig, így nagyon kíváncsi voltam, hogy milyenek lesznek. A nyitófilm, a Have a Nice Day (Hao ji le) kritikája a CineGore oldalán olvasható, bár sajnálatos módon tetszett annyira, mint szerettem volna. Ennek ellenére a csütörtök esti film, a Da Yu Hai Tang (大鱼海棠, Big Fish & Begonia) telitalálatnak bizonyult, hiszen megnyerte az idei fesztivál legjobb alkotásának járó díját.

wmw3yuh.gifLétezik egy hely, az emberek világával párhuzamos síkon, ahol még halandó sohasem járt. Itt csodálatos, félistenszerű lények élnek, harmóniában a természettel, illetve irányítva az élet körforgását, és az egyensúly rendjét. Az évszakok múlása, az esők, az árapály, az állatok születése és elmúlása, átlényegülése mind nekik köszönhető. 99b000cd6088802c4e9.gifChun (春 = tavasz) most töltötte be tizenhatodik életévét, és nagy próbatétel vár rá, mint mindenkire, aki a felnőtté válás rögös útjára lépett. A rituálé keretében a fiatalok összegyűlnek, és megnyílik egy kapu, melynek segítségével átléphetnek az emberek világába, hogy rálátásuk legyen, és megtanulják, milyen következményei vannak az ő tevékenységüknek.

1fe57626f81151b_size47_w600_h255.jpgA hagyomány és a törvények szerint minden lény hal formájában kezdi meg az életét, és a humánok aztán átalakulnak, és elfelejtik, hogy mik voltak valaha. Viszont minden tizenhatodik életévét betöltött félisten át kell, hogy kelljen a világukba, és ilyenkor vörös delfinek alakját veszik fel, hiszen a Föld nagy részét víz borítja, így könnyebben megfigyelhetik az ott lakókat. vljn0bm.jpgA szabályok szerint sohasem léphetnek közvetlen kapcsolatba velünk, és semmit sem hozhatnak keresztül a kapun, amikor hazatérnek, mert az bizony a tabuk közé tartozik, és szörnyű szerencsétlenséggel járhat.

big-fish-begonia-fence-lff17-103.jpg

Chun izgalommal telve kezdi meg utazását, és közvetlenül az átkelés után megpillant egy testvérpárt, akik békésen játszadoznak az óceánban és fura hangszerük dalával szórakoztatják a delfineket. Küldetése végeztével vissza is tér ugyanide, hogy társaival hazajuthasson, de utolsó tapasztalatként meg kell ismerje az emberi gonoszságot és céltalan gyilkolászást, hiszen a kapu közelében halászokra bukkan, akik a szerencsétlen állatok begyűjtését és megölését végzik a szemei előtt. bfb12_1.jpgA lány is csapdába esik, és kis híján nem csak elszalasztja az átjárót a saját világába, de az élete is komoly veszélybe kerül. Azonban a kedves fiú a segítségére siet, és kiszabadítja a hálóból, de szerencsétlenségére a vergődő vörös delfin úgy megcsapja, hogy eszméletlenül egy örvény fogságába kerül és megfullad. Chun hiába próbálja a partra a húzni, az élettelen testet végül kénytelen otthagyni, csak az állatformájú hangszert viszi magával, mint egy mementóként a szülőföldjére.

c5b8e017e34aa2dff92a4f531730b0d621e6aaf3_hq.gifHazatérve végtelen szomorúság vesz rajta erőt, és képtelen szabadulni a gondolattól, miszerint megölte azt, aki segített neki. Persze baleset volt, de közvetlenül mégis a halálát okozta. Keserves szenvedését meghallgatja a lelkek őre, és alkut ajánl neki, melynek keretében visszakaphatja a fiú életét, de fel kell nevelnie a delfintestbe zárt fiút, és segítenie kell neki átkelni a kapun, hogy visszatérhessen az emberek világába. bigfish_begonia-1280x600.jpgA titkot megosztja legjobb barátjával, Qiu-vel (秋 = ősz) is, akivel megpróbálják bújtatni az egyre növekvő állatot. Azonban fehér delfin jelenléte, akit a lány Kun-nak (坤 = föld, univerzum) nevezett el, úgy tűnik veszélyt jelent a lány szülőföldjére, így megváltozik az időjárás és olyan események sorozata veszi kezdetét, amely elpusztíthatja Chun otthonát.

tumblr_o778we8f2a1qbrflqo1_500.gifÍgy a fiatal félistennő dilemma elé kerül, hogy feladja-e elhatározását, hogy megmentse azt, akinek az életét köszönheti, illetve akibe időközben fülig beleszeretett, vagy vállalja a következményeit a választásának, és elveszítse szeretteit. Mivel nagyapja örökké mellette áll, és egyedül ő az, aki nem hibáztatja a döntését és érzéseit, így a bölcs öreghez fordul segítségért. 5d1ddfabfb23fd8af4a0e1e9d5b3ba8a.jpgLegjobb barátja, Qiu pedig bárhová követné a lányt, hiszen már régóta gyengéd érzelmeket táplál irányában, habár ez Chun-nak sohasem tűnt fel. Viszont önzetlen szerelmének bizonyítékaként csupán a nő vágyait és biztonságát tartja vakon szem előtt, így érte akár a kitaszított létet is bátran vállalná. Kérdés, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy előbb hazajuttassák Kun-t az emberek világába, mielőtt a sajátjuk teljesen elpusztulna.

1027572-bigfishbegoniatrailer-03.jpgA Big Fish & Begonia története elrepít bennünket a kínai mitológia világába, és egy klasszikus mozzanatát mutatja be annak. A mű eredetéül a Classic of Mountains and Seas (Shan Hai Jing) című alkotás szolgált, mely amolyan eredetmítosz, illetve Kína földrajzi sajátosságait meséli el nekünk. Aki esetleg jártas ezekben, illetve behatóbban ismeri az ázsiai vallásokat, azoknak a karakterek valószínűleg jóval többet mondanak, mint például a főnix és a begónia fa. De szerintem ezek ismerete nélkül is elmondhatjuk, hogy csodálatos világba nyerhetünk betekintést az animáció segítségével, illetve izgalmas mitológiai vonatkozásokra derülhet fény az arra fogékonyak számára. 0_175612_c91a9993_xl.jpgAmit könnyedén felismerhetünk, az a négy őselem, és a hozzájuk kapcsolódó többi istenség, hiszen nem ritka, hogy állatok testesítsenek meg egy-egy tulajdonságot, érzést, vagy éppen fogalmat. Több mítoszban is találkozhatunk azzal, hogy minden jelenségnek, így a hegyeknek vagy éppen a tengereknek, folyóknak és az esőnek, a viharnak is saját istensége van, amely arra ügyel, hogy az miként viselkedik az emberek világában. Így az egyik megharagítása akár földrengéshez, viharhoz vagy akár özönvízhez is vezethet. Arra csak utalást kapunk, hogy létezhetnek magasabb rendű lények is, ezért is neveztem a kritikámban az ittenieket félisteneknek.

92b4689c46b863c3c25d704930b8b019--film-movie-trailers.jpgTöbb témakörrel is foglalkozik az animációs film, és közülük csak a fontosabbakat szeretném kiemelni. A szerelem az összes ősi vallásban kiemelkedő szerepet játszik, hiszen a főistenségek hozzák létre a többi alsóbb rendű lényt, de nem minden esetben viszonzott ez az érzelem, hiszen a görögöknél és a rómaiaknál is többször előfordul, hogy a vágy és az intrikák győzedelmeskednek. Emellett azonban a nemi erőszak is szerves része az eredetmítoszoknak, valamint a hozzájuk kapcsolódó bosszútörténetek. A Big Fish & Begonia esetében pedig egy másik klasszikus mozzanattal találkozhatunk, amikor egy halhatatlan lény szeret bele egy halandóba és ebből adódnak a bonyodalmak. 20161115145830_946_2.gifA természetellenes frigy ugyanis ellentétes a tanításokkal, a hagyományokkal, amelyek minden népcsoportnál sarkalatosak lehetnek. Viszont a merev szabályok mellett mindig foglalkoznak azzal, hogy a változás elengedhetetlen és ehhez arra is szükség van, hogy időnként lazítsunk és átértelmezzük az előírásokat. Meglehetősen klasszikus, hogy valaki úgy törhet ki a hétköznapok szürkeségéből, hogy egy magasabb rendű, vagy más kasztba tartozó személlyel létesít valamilyen kapcsolatot. Ezeket szeretem hidaknak hívni, hiszen nagyon lényeges, hogy összekötő kapcsot képezhetnek generációk, illetve szintek között is.

bigfish2_1.jpgHayao Miyazaka Mononoke Himéjében láthattuk már, hogy elég gyakori, hogy a változás nem egy rossz és ellenezendő jelenség, azonban a Pom Poko is rámutatott, hogy nem mindenki képes az alkalmazkodásra. Ahogyan az embereknek is meg kell tanulniuk, hogy semmi sem állandó, akképpen az ázsiai vallásokban is tetten érhetjük, hogy az adaptálódás az élet szerves része. Erre pedig kitűnő példa ez a történet, ahol a tiltások ellenére Chun kitart a döntése mellett, és a nagyszülei az egyetlenek, akik melléállnak, mert felismerik, hogy a természet törvényeivel nem ellentétes a magatartásuk. A „panta rhei” örökérvényű, tehát bizonyos események akkor is meg fognak történni, ha az ősi dogmák tagadják, vagy éppen tiltják őket. bfb11.pngAz élet utat tör magának, bármennyire is tiltakozunk ellene. Egy folyamat késleltethető, de sohasem állítható meg teljesen. Az őskáosz elméletek már akkor is ismertek voltak, amikor a természettudományok még nem születtek meg és nem írták le a matematika nyelvén a jelenségeket. Az emberek ugyanis már az ősidőkben is megfigyelték a körülöttük létező világot, és felismerték az alapelveket, amelyeket bizonyos vallási irányzatok később igyekeztek semmisnek nyilvánítani. De most abba nem szeretnék belemenni, hogy melyek ezek és mekkora kárt okoztak a fejlődésben a dogmatikus tanaikkal és véres irányításukkal.

20160707051441214_1.jpgAz egyik legősibb kérdés mindig az egyéni élet szentsége, fontossága körül forog, amelyet sok esetben a „nagyobb jóként” emlegetnek az angolszász irodalomban. Az, hogy egyetlen ember fontosabb-e, mint a közösség, illetve melyiket kell előrébb sorolnunk, olyan morális dilemma, mellyel minden művészet és filozófia szeret foglalkozni. Így a Big Fish & Begonia-ban is előkerül, hiszen a téma összetett, a válasz pedig jóval bonyolultabb, mintsem azt gondolnánk. bigfishandbegonia_3.gifEgy jelenség, egy esemény könnyedén köthető konkrét személyhez, mert jóval egyszerűbb, ha valakit hibáztatni vagy éppen dicsérni tudunk, amikor valami megtörténik velünk. Nem egy legenda és mitológia foglalkozik azzal, hogy a vulkánkitörések, viharok, aszály esetén mi a teendő, milyen áldozatokat kell meghozni. Erre kiváló példák a Hell Girl vagy a Spice and Wolf című animék is. De attól, hogy egy népcsoport meg van győződve arról, hogy ki a felelős érte, és úgy gondolja, a megfelelő lépéseket teszi meg azért, hogy kiengesztelje az isteneket, még nem biztos, hogy igaza van. Sőt, a legtöbb esetben nem, mert a bűnbak keresése általában nem a leghatékonyabb megoldás. Viszont kényelmes, és a placebo-effektus gyakran érvényesnek tekinthető rá.

traxm0f.jpgAnnak ellenére, hogy úgy tűnik, messzire kanyarodtam, valójában csupán egy szeletkéjét mutattam be a díjnyertes kínai animáció tanításának. Ez az egyik mozzanat, amiért csodálatosnak tartom, mert rengeteg mindennel foglalkozik, erről akár tanulmányt is lehetne írni. Viszont akit ez mélyebben érdekel, olvassa el a Classic of Mountains and Seas-t, melynek részletes elemzésével meg sem szeretnék próbálkozni. Nagyon remélem, hogy sikerült kedvet csinálnom ehhez a varázslatos alkotáshoz és kicsit más szemmel tekintetek majd rá, ha találkoztok vele.

hai.gifAnnyi biztos, hogy a Big Fish & Begonia megérdemelten lett a 15. Anilogue Nemzetközi Filmfesztivál győztes animációja, melyet nem csak gyönyörű képi világnak, hanem mély mondanivalónak és csodálatos muzsikájának (Kiyoshi Yoshida - The Girl Who Leapt Through Time, Shigurui) is köszönhet. Liang Xuan és Zhang Chun elsőfilmes rendezőpáros valami fantasztikusat alkottak; és nagy megtiszteltetés volt helyet foglalni a sorokban és megtekinteni ezt a művet. Remélem, hogy a hazai mozik még a műsorukra tűzik, akárcsak a Kimi no Na wa.-t. Akinek lehetősége nyílik rá, mindenképpen tekintse meg. Ez az animáció meggyőzött, hogy a jövőben kínai alkotók felé is kitekintsek.

Értékelésem: 10/10

Forrás, információk: http://www.imdb.com/title/tt1920885/, https://en.wikipedia.org/wiki/Big_Fish_%26_Begonia
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=Qz1_5IvdeRg
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/da-hai-169677.html
Bluray megvásárolható: Big Fish & Begonia Blu-ray

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

halál kínai dráma romantika fantázia mitológia öregedés teológia animációs film túlvilág transzcendens Anilogue