2017. aug 23.

Cyberpunk üzenetek egy könnyed nyári komédiába rejtve

írta: Emerald Dragon
Cyberpunk üzenetek egy könnyed nyári komédiába rejtve

Summer Wars (2009)

summer-wars11.jpgA blogomat az egyik kedvencemmel, a The Girl Who Leapt Through Time-mal nyitottam, és nagyon sokáig a rendezőjéről, Mamoru Hosoda-ról nem is hallottam újdonságokat. Miután 2015. után visszatértem az animék világába, rátaláltam egy Magyarországon is mozikba került műre, a The Boy and the Beast-re, és onnan már egyenes út vezetett a most bemutatásra kerülő Summer Wars-hoz (サマーウォーズ, Samâ uôzu, Nyári háborúk). Ezúttal egy könnyednek tűnő vígjátékot hoztam nektek, némi science fiction beütéssel, illetve romantikával, de az izgalmas thriller elem sem maradt ki belőle.

Tatsuro Yamashita: Bokura no Natsu no Yume (Our Summer Dream)

img_photo01_l.jpgOz egy fantasztikus világ mindazok számára, akik nem szeretnek a jelenben élni, hanem valami többre vágynak. Ebben a virtuális valóságban ugyanis bárkik lehetünk. Az avatárjainkat nem csak személyre szabhatjuk, hanem folyamatosan alakíthatjuk, ahogy fejlődünk az idő folyamán. Online aztán játszhatunk, ismerkedhetünk, akár dolgozhatunk is, és persze ott a lehetőség arra, hogy mindent megtegyünk, amire egyébként nem érezzük magunkat képesnek.

Kenji Koiso egy 17 éves srác, aki meglehetősen félénk, de igazi matematikai zseni is egyben. Amikor barátja, Natsuki Shinohara munkát ajánl neki a nyárra, rögtön jelentkezik, sőt még a virtuális feladatát is otthagyja, csak hogy a segítségére lehessen. Azt azonban nem sejti, miféle csapdába csalja őt a lány, bár valójában nem is igazán bánja a fejleményeket. Azt leszámítva, hogy Natsuki nagymamájának 90. születésnapjára az egész családja összecsődül, és olyan emberekkel lesz napokig összezárva, akikkel egyébként nagy valószínűséggel szóba sem állna, sőt, inkább messzire elkerülné őket, ha tehetné.

summer_wars_2.jpgIgazi próbatétel ez az ifjú Kenji számára, azon túl, hogy hajnalok hajnalán egy furcsa üzenetre válaszolva akkora katasztrófát idéz elő Oz világában, hogy szabályosan első számú közellenséggé lép elő egész Japánban. Nincs más hátra, tisztáznia kell a nevét, a becsületét, és meg kell védenie a világokat, amelyekben él. Az, hogy a körülötte lévő rokonság ebben hátráltatni fogja-e, vagy a segítségére lesznek, még nem teljesen tiszta, de mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne kerülhessen börtönbe. Megindul a versenyfutás az idővel, és időközben a család tagjairól is olyan titkok derülnek ki, amire egyáltalán nem számított volna. A kis matek zseni olyan kalandokba keveredik, amilyenekről álmodni sem mert. Egy olyan világ megmentőjévé kell válnia, amelyben közellenségként tekintenek rá.

7e0cca56bdf25d9305f2c9d242ccc0b0.gifA Summer Wars egy tanulságos történet, ugyanakkor meglehetősen szórakoztató vígjáték is egyben. Mamoru Hosoda (The Girl Who Leapt Through Time, The Boy and the Beast, Wolf Children) egy olyan science fictiont rendezett – melyből később mangát is készített –, amely egyszerre izgalmas és bájosan elbűvölő, magával ragadó. Ötvözi az előző művének sajátosságait, és egy ártatlannak tűnő helyzetből olyan érdekfeszítő és titokzatos sztorit varázsol, amelyre nem számítanak a nézők sem. Yoshiyuki Sadamoto (Evangelion: 1.0-3.0, The Girl Who Leapt Through Time, Neon Genesis Evangelion, Wolf Children) alkotta a valódi-, Masaru Hamada, Mina és Takashi Okazaki pedig a virtuális valóság karaktereit, míg a CGI-ért Ryo Horibe (Wolf Children, The Boy and The Beast) volt a felelős. A csodálatos animációkért pedig Hiroyuki Aoyama-nak (The Girl Who Leapt Through Time), Kazutaka Ozaki-nak (The Cat Returns), Kunihiko Hamada-nak, illetve Shigeru Fujita-nak (Psychic School Wars) mondhatunk köszönetet. Akihiko Matsumoto (Black Jack, Black Jack 21) lélegzetelállítóan szépséges zenéje elkalauzol bennünket ebbe a jelenkorra igencsak jellemző kettős állapotba, ahol a személyiségünk igazi kivetülése akár az avatárunk is lehet.

742835_digimon-summer-wars_p.jpgEgy átlagos gimnazista, aki csupán annyival emelkedik ki a társai közül, hogy szereti a matematikát és van is hozzá affinitása. Egy virtuális világ, amire gyakorlatilag mindenki rákapcsolódik, és nem csak párhuzamos életet tud rajta élni, hanem gyakran a többet ér el ott, mint a reálisban. Egy feladvány, amelyet csak kevesen képesek megfejteni, mégis sikerül valakinek, aki csupán agytornáztatásnak veszi a kihívást. És egy mindennapos veszélyhelyzet, mely nem csak, hogy folyamatosan a levegőben lebeg, de bizony nagyon gyakran meg is valósul.

original.gifA közösségi hálók legnagyobb veszélyforrása nem az, hogy a fiókunkat minden egyéb programmal össze tudjuk kötni, de még csak az sem, hogy ezekhez gyakran azonos, illetve elég egyszerű jelszavakat használunk. A baj mindig az emberi tényezőben, a kíváncsiságban és az óvatlanságban van. Elég egy rossz kattintás, egy elhibázott programtelepítés, és katasztrofális következményekkel járhat nem csak az illető, hanem a családtagjai, ismerősei, munkatársai, vagy akár az egész város, ország számára is. A tűzfalak és a vírusirtók, a kémprogramokat megszűrő applikációk a mai világban elengedhetetlenek, de természetesen ezerféle módszert találhatunk arra, hogyan védjük meg a számítógépünket, azonban arra sosem gondolunk, hogy a telefonunk, és egyéb kommunikációs és híradásvételi eszközünk mekkora rést jelenthet az illetéktelen behatolók számára.

animerecapsummerwars_00137.pngÍgy egy egyszerűnek tűnő történet, egy hétköznapi téma, egy család, amely éppen születésnapot készül ünnepelni, egy átlagosnak látszó nap végül olyan szituációkat vet fel, olyan rég elzárt indulatokat és érzéseket hoz napvilágra, melyek átértelmezik az egész Summer Wars alapjait. Amellett, hogy betekinthetünk Natsuki rokonainak életébe, és megismerhetjük, hogy miféle titkok rejtőzhetnek egy nagy famíliában, illetve mire képes az összetartás akkor, ha igazán szükség van rá, egy mindenkit foglalkoztató globális problémát is érintünk, méghozzá elég részletesen és alaposan. Ezért a Summer Wars cselekménye lebilincsel bennünket a képernyő elé, és nem csak elszórakoztat, de el is gondolkodtatja az animék rajongóit. Ami számomra azért lényeges, mert az üres, túlhype-olt sorozatokból és filmekből gyakran pont az hiányzik, amiért eredetileg megtetszettek ezek az alkotások. Az, hogy olyan kérdésköröket, érdekességeket boncolgatnak, amelyekbe még a nagyobb volumenű science fiction-ök, cyberpunk mozgóképek sem mernek belemenni. Pusztán azért, mert hétköznapi helyzetek nem feltétlenül annyira izgalmasak az átlag fogyasztó számára, mint egy egyértelmű katasztrófa.

Értékelésem: 9,5/10

Forrás, információk: http://www.animenewsnetwork.cc/encyclopedia/anime.php?id=10544
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=UbmdYasVDDg
Mafab link: https://www.mafab.hu/movies/summer-wars-36258.html
Bluray megvásárolható: Summer Wars [Blu-ray]

Smaragd Sárkány

Szólj hozzá

anime thriller romantika slice of life science-fiction Mamoru Hosoda